Nem csak a brüsszeli, strasbourgi nagyszínházban látunk turbósított cirkuszt (bizottságielnök-újrakoronázás, Orbán-démonizálás, patriótakirekesztés, miegyéb), a szemlőhegyi kamaraszínpadon is megy a kabaré (itt Gyurcsány Ferenc Facebook-bohózatain derül a publikum). Ott kínjában nevet az ember, itt a bomlottakkal szembeni ijedt fenntartásokkal. Nem unatkozunk.

Hogy melyik attrakció a röhejesebb, arról megoszlanak a vélemények. Nálam Láriferi a nyerő. (Egyik korai zsengéjével fogott meg, arról szavalt, hogy a DK-híveknek „dolguk” van. „Érteni, elfogadni emberi létünk egyediségét, az egyes ember megismételhetetlenségét, ezért az élet mindenekfelettiségét, küzdeni azzal, azokkal, akik ezt irgalmasság helyett az kisajátító önzés magán- vagy közéleti útjára lépnek.”) Minapi szózata gyakorlatiasabb: „Fertőzött hely lett Magyarország. Van velünk baj, velünk, politikusokkal. Nyilván velem is, de tudják, rajtunk mindennap elverik a port. […] De én az vagyok, aki küzd, küzd mindenével, felelősséggel, önmagával, a nyilvánosság előtt is.” (A kommentek változatosak, ki kacag, ki együttérzőn lehülyézi a szerzőt: „Feri, már megint filozófusra ittad magad!”)

Nehéz pálya a nevettetőké. A profik legtöbbje arról ismerszik meg, hogy komoly, tudálékos szöveggel áll elő, miközben mi, hólyagizomzatunkkal dacolva, dőlünk a röhögéstől. Hallgasd csak a költő-hadvezért! „Fáradt kormány sodródik a semmibe./ Orbán kormánya./ A Fidesz kormánya.” Nem mondja ki, csupán sugallja: az orbáni slamasztikából kizárólag ő és felekezete tudná kihúzni a nemzetet.

Plusz még itt ez a ménkű hőség.