A célpont most már az emberi méltóság

Véletlenek szerencsétlen egybeesése folytán történhetett meg, hogy a szegedi Tisza Konzervatív Kör és más civil szervezetek felhívásának, miszerint a pártok kivétel nélkül a demokráciához méltó hangnemben kampányoljanak, az Országgyűlés február 6-i, státustörvénnyel kapcsolatos vitájában nem volt foganatja. Amikor Keller László (MSZP) azt találta mondani, hogy „a paktum mélyen sérti a magyar munkavállalók érdekét”, a jegyzőkönyv tanúsága szerint Tirts Tamás és Kövér László (Fidesz) fennhangon hazaárulást emlegetett. A politikai vihar középpontjába mégis Orbán Viktor került, mert Keller szerint a Magyar Köztársaság miniszterelnöke kétszer is lehazaárulózta a szocialistákat. Ezt viszont sem a jegyzőkönyv, sem a hangfelvételek nem bizonyítják. Még a kormányt és személy szerint Orbán Viktort keményen bíráló tv2 „Tényei” sem, holott Kovács László egy nyilatkozata szerint Orbán Viktor 20-25 méterre ült Kellertől, ami akkora távolság, hogy a kormányfő – Keller számára jól érthető – „kiabálását” nemcsak Kellernek kellett volna hallania, hanem például az üléstermi gyorsíróknak is.
A Fidesz politikusai mindazonáltal megfogadhatták volna Szelényi Iván szociológus intelmét, akivel a Magyar Nemzet készített interjút 1990-ben Legyünk különbek a kommunistáknál címmel. Tirts és Kövér a kormányfőt egyébként megvédhette volna azzal, hogy magukra vállalják a jegyzőkönyvvel egyébként is bizonyítható felelősségüket, hiszen Orbán Viktor éppen a vitát megelőző napon szólított föl higgadtságra; így olyan látszat keletkezett, hogy a bekiabálók a polgári politikai kultúrához méltatlanul keresztezték a kormányfő által képviselt irányvonalat.
Egyébként Kövér László egyszer már felvetette a „hazaárulást”: „nincs közös válasz arra a kérdésre, hogy létezik-e bűn egyáltalán, s ha igen, bűn-e a hazát elárulni, embert ölni vagy ávósnak lenni (márpedig), amíg ezeket a kérdéseket nem válaszoljuk meg közösen, a dög, a kommunizmus hullája itt hever temetetlenül”. A kérdés szerintem is jogos volt, de túlontúl általánosan volt megfogalmazva ahhoz, hogy nyilvános diskurzusokban értelmesen meg lehesen vitatni. Egyben mégis konkrét volt, amennyiben Horn Gyulára, a Magyar Köztársaság előző, legitim miniszterelnökére (is) utalt. Olyan személyre, akivel Orbán Viktor is fontosnak tartotta együttműködni az uniós csatlakozás, tehát a haza érdekében, s akinek ilyen irányú teljesítményét tisztelettel el is ismerte. Akkor a szocialisták rögvest betartották a politikai konfliktusok aranyszabályát: ami félreérthető, azt értsük is félre. Heteken keresztül azt álltották, hogy Kövér az egész szociáldemokrata mozgalmat sértette meg. A szocialisták által nap mint nap emlegetett gyűlöletbeszédet illetően érdemes egy kicsit visszatekinteni a közelmúltba, hogy lássuk, az „árulás” és a „hazaárulás” motívuma miként fordult elő a baloldal politikailag korrekt kommunkációjában. December elején a Fidesz és a Lungo Drom megállapodását követően a Magyarországi Roma Parlament vezetői kijelentették, hogy a Lungo Drom „elárulja” a cigányok érdekeit. A Roma Parlament elnöke, Zsigó Jenő úgy nyilatkozott, hogy a rendszerváltás óta nem történtek pozitív kormányzati intézkedések a cigányság érdekében (!), a Lungo Dromot elhagyó cigány politikusok egyike pedig arra szólította fel a romákat, hogy szavazzanak az MSZP-re. Az Ifjú Szocialisták Mozgalma és a Tóbiás József vezette Fiatal Baloldal közös állásfoglalása szerint a Fidesz „elárulta” a fiatalokat. Tóbiás volt az, aki egy nyilvánosságra került elemzésében azt a kommunikációs stratégiát javasolta, hogy az MSZP szórjon üveggyöngyöket meg miegyebeket a sajtó elé és álltsa azt, a Fidesz diktatúrát épít. Kovács, Keller és Nagy nem kérte, hogy Tóbiás kérjen bocsánatot a szociáldemokratizálódó MSZP kommunista szellemű lejáratásáért.
Karácsony után még az ellenzéki lapokban is arról lehetett olvasni, hogy az MSZP szerint a kormány „elárulta” a hazai munkavállalókat. Tehát a kormány hazaáruló. Egészen véletlenül az MSZP-től nagyon független MSZOSZ-nek is az volt a közleményben közzétett álláspontja, hogy a magyar munkavállalók „elárulását” jelenti Orbán és Nastase megállapodása. Január elején az MSZP lendületet vett, és már a határon túli magyarok „elárulásával”, a Torgyán vezette FKGP meg magyarellenességgel vádolta a kormányt. (A kisgazdák közös nevezőre is hozták az MSZP-t és a Fideszt, mondván, hogy a magyar nép mindkettőnek a játékszere és a nagybirtokrendszer kialakítására tesznek kísérletet. Torgyán szerint ezzel a Fidesz „elárulta” a kisgazda eszmeiséget.)
Az MSZP Tények és hazugságok című sajtótájékoztatóján Juhász Ferenc alelnök kijelentette, hogy a kormány „elárulta” a határon túli magyarok sokaságát. Az MSZP országos választmányának január közepén elfogadott nyilatkozata is ennek szellemében készült: a kormány itt már csak „megtévesztette” a magyarországi munkavállalókat, viszont „elárulta” a határon túli magyarokat! Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke jól érzékelte (Magyar Nemzet, január 21.), hogy az MSZP és a vele szövetséges szakszervezeti elit „szinte az egész magyarság elárulásával vádolták a miniszterelnököt”. Bauer Tamás arra emlékeztette a szocialistákat (Magyar Hírlap, január 16.), hogy „társtettesei” annak a státustörvénynek, amely miatt szocialista politikusok – idézem – „újra meg újra azzal vádolták a megállapodás kapcsán az Orbán-kormányt, hogy elárulta a magyar munkavállalókat és a határon túli magyarokat”. Bauer távolságtartó és kritikus véleményével szemben Demszky Gábor a vele készült interjúban (Magyar Hírlap, január 4.) örömét fejezte ki annak láttán, hogy az SZDSZ lendületbe jött: „sok színes, eredeti ötlettel hívja fel a figyelmet a kormányzati korrupcióra, hatalmi visszaélésekre...”. A három ponttal jelölt szövegrészt külön idézem: „... a hazai és erdélyi magyarok érdekeinek elárulására”.
A szocialisták árulózó kampánya átmenetileg sikeresnek bizonyult. A Magyar Gallup Intézet felmérése szerint a pártpreferenciáknak megfelelően ítélték meg a szavazók a magyar–román nyilatkozatot négy héttel annak aláírása után. A megkérdezettek 18 százaléka szerint a megállapodás súlyos hiba, a magyar érdekek elárulása volt. A kép persze akkor lenne teljes, ha a szocialisták nyilvános vitát folytatnának a Munkáspárttal arról, hogy Thürmerék miért tekintették (és tekintik) őket a dolgozó nép árulóinak, különösen a Bokros-csomag után.
Nagy Sándor most úgy gondolja, hogy a miniszterelnök élére állt a gyűlöletkeltésnek, s átlépett azon a határon, amely a demokráciát a diktatúrába hajló önkényuralmi törekvésektől elválasztja. Nagy Sándor későn ébredt. Kovács László már 1998 nyarán azt mondta, hogy Orbán latin-amerikai típusú tekintélyuralmi rendszert épít ki, amit nemrég, de még a parlamenti botrány előtt, megismételt. Horn Gyula tanácsadója volt Popper Péter, aki nemzetvezetőnek, korábban „farkasnevetésű miniducének” titulálta a kormányfőt. A szocialisták ráadásul jelöltként indítják Veér András doktort, aki publicisztikai munkásságának részeként a változatosság kedvéért Hitlerhez hasonlította Orbán Viktort. Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő ezenközben a kormányfőt „tényleges bűnözőnek”, „mocskos csalónak”, „tolvajnak”, „bizánci típusú bajkeverőnek” titulálta egy internetes vitafórumon, az MSZP kampánynyitó kongresszusán pedig dedikálta a kormányfőről írt, intellektuálisan szintén nem lebilincselő könyvét dr. Kende Péter. Figyelemre méltó összefüggés az is, hogy a miniszterelnökről és családjáról egy ismert pornómagazin közölt fényképeket.
Orbánt és családját az elmúlt években keményen megdolgozták az ellenzéki sajtóban, „természetesen a politikailag korrekt tolerancia keretein” belül, amiből a szocialisták vezető politikusai túlnyomórészt kimaradtak. A jelek szerint most az MSZP stratégái Orbán Viktor emberi méltóságát vették célba. Valószínűleg azért, hogy kizökkentsék és hibára késztessék. A kampányidőszakból még két hónap hátravan: vajon a kormányfő elleni gyűlöletkeltés élére állnak-e a magyar szociáldemokraták, Mónus Illés, Kéthly Anna és Peyer Ká-roly „örökösei”, vagy átlépnek azon a politikai-lélektani határon, amely a felsorolt „elődöket” a demokráciát a diktatúrába hajló önkényuralmi törekvésektől elválasztotta?
A szerző politológus