A haiderizálódó MSZP

Szeretném illusztrálni, hogy az MSZP minden további nélkül tekinthető konzervatív és jobboldali pártnak, nem kellene használnia a „szocialista” és a „baloldali” jelzőket. A címben hivatkozott Haider nem „csizma az asztalon”, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben az MSZP vezetőinek megnyilvánulásai sajnálatos módon hasonlítanak az osztrák jobboldali politikus szokásos populista kijelentéseihez.
Ez elsősorban azért megfontolandó számunkra, mert míg Haider pártja nem Ausztria egyik legnagyobb pártja, addig az MSZP-ről ez nem mondható el hazai vonatkozásban. Mielőtt azonban rátérnénk e témára, következzék egy egészen rövid fogalmi tisztázás.
A társadalomtudományokban és a múlt század politikájában általánosan baloldalinak vagy haladónak nevezték azokat a pártokat, mozgalmakat, amelyek a társadalom átfogó polgárosodása, az emancipáció, a társadalmi elnyomás megszüntetése, a gyengék védelme mellett szálltak síkra. Jobboldalinak vagy konzervatívoknak pedig a fennálló régi rend, a privilégiumok, az „elnyomók” védőit tartották. Kelet-Európában a huszadik század második felében ezek a címkék alapvetően kérdőjeleződtek meg. Mint azt például Konrád György és Szelényi Iván híres könyvükben meggyőzően kimutatták, a hagyományos uralkodó osztályok megsemmisülése után szinte pillanatok alatt kialakult egy, a régi elitéhez hasonló privilégiumokat élvező új uralkodó osztály. Az 1989–90-es változások idején ezen osztály, a régi/új párt tagjai és kliensei rendelkeztek a gazdasági, pénzügyi, adminisztrációs, kommunikációs és kulturális hatalom jelentős részével, és ezt az állapotot természetesen a változások során és után is meg kívánták őrizni – törekvésük eredményességét empirikus szociológusok folyamatosan kutatják. Ebben az értelemben az MSZP valójában megőrző, konzervatív, jobboldali pártnak tekinthető, amit ugyan vezetői nyilatkozataikkal és kapcsolatrendszerük működtetésével gyakran demonstráltak is, ám csak ritkán annyira nyilvánvalóan, mint most a státustörvény kapcsán, amikor a Haideréhez hasonlítható megnyilvánulásokra ragadtatták magukat.
Jörg Haider az osztrák Szabadságpárt meghatározó alakja, a külföldiek és a bevándorlók ellen lázító – egyébként minden jobb stílust nélkülöző – nyilatkozataival szerzett magának nemzetközi hírnevet vagy inkább „hírhedtséget”. Egyik fő Európa-ellenes tézise, hogy a külföldi munkavállalók és a bevándorlók alapvetően sértik Ausztria gazdasági érdekeit, olcsó munkaerejükkel veszélyeztetik az osztrákok munkahelyeit. Kirohanásai elsősorban a kelet-európai országok, így hazánk állampolgárai ellen szólnak, azok ellen, akik hosszabb-rövidebb időre Ausztriában kívánnának munkát vállalni.
Haider idegenellenes alaptételével meglepően egybecseng az MSZP legújabb, a státustörvény elleni kampánya, amennyiben tagjai arra hivatkoznak, hogy általa veszélybe kerülnek a magyar állampolgárok munkahelyei. Talán nem mellékes, hogy a megnyilvánulásokban közös a stílusnak az az alacsonysága, amilyen mélyre egy „magára adó” ország miniszterelnöki posztjára vágyónak még a választási kampány alatti idegességében sem szabadna szállnia. Gondoljunk például arra, amikor Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt egy ország demokratikusan megválasztott miniszterelnökéről azt állítja, „nem tudja, mit beszél”, vagy amikor Kovács László pártelnök, miközben éppen a haideri idegenellenes és munkahelyvédelmi elvek mellett érvel, „vaskos hazugsággal” vádolja a kormányt, hogy Horn Gyula „elcseszett egyezményéről” már ne is beszéljünk. A példákat tetszőlegesen tovább sorolhatnánk. Az MSZP, amely eddig az EU-csatlakozás mellett szált síkra, nem veszi észre, hogy unióellenes retorikába bonyolódott. Az Európai Unió ugyanis törvényesen garantálja a teljesen szabad munkaerő-vándorlást, vagy érthetőbben fogalmazva, ebben a vonatkozásban az EU alaptörvénye a minden európaira kiterjedő „státustörvény”.
E törvény minden egyes európai számára privilégium: ha úgy tetszik, mindannyian státuseurópaiak vagyunk. Ha belépünk az EU-ba, több száz millió európai állampolgár lesz jogosult Magyarországon a magyar állampolgá-rokkal azonos feltételek mellett munkát vállalni, továbbá, ha itt kíván letelepedni, jogosult lesz minden olyan kedvezményre, amelyet a magyar állampolgárok élveznek és amelyet a státustörvény mostantól a környező országok magyarságának és a romániai románoknak nyújt. A státustörvénynek valamennyi román munkavállaló állampolgárra való kiterjesztése valójában az EU alaptörvényének nagylelkű, példa nélküli alkalmazása Magyarország területén, a szomszéd állam valamennyi idelátogató polgára számára. (Itt a magyar állampolgárok érdekében kritizálnunk kell az Orbán–Nastase megállapodást: miért nem kapnak viszonosan a magyar állampolgárságúak is státuskedvezményt Romániában?) Minden egyéb elemzendő aspektusa mellett a státustörvény tekinthető úgy is, mint kis felkészítő lépés a magyar állampolgárok számára, tolerancia- és szolidaritás-előgyakorlat Magyarország majdani EU-tagságára. Magyarország megnyitja a határait a külföldi állampolgár előtt, mielőtt e határok több száz millió európai előtt megnyílnának. Mindez akár az európai egyesülést megalapozó eszmék, a tolerancia és a szolidaritás magasiskolájának is tekinthető lenne.
Ezeknek a gazdaságilag nálunk is rosszabb helyzetben élő romániai román embereknek nyújtott jogi kedvezménnyel szemben érvel az MSZP azon a módon, ahogy Haider érvel – például éppen ellenünk. Tekintsük ezt a kisstílűség, a féltékenység és türelmetlenség alsóiskolájának? Az MSZP haideres megnyilatkozásai azért is veszélyesek, mert olyan xenofób szempontokat dobnak be a magyar közgondolkodásba, amelyek eddig a hazai radikális jobboldal megnyilvánulásain kívül nem szerepeltek a hivatalos politikai vitákban és a magyarországi lakosság politikai vagy politikailag releváns gondolkodásmódjában. Erre figyelmeztet Oplatka András is a Neue Zürcher Zeitungban azt írván, hogy az MSZP megnyilatkozása „tudat alatt a románokkal szembeni gyűlöletkeltésre apellál”. Az MSZP e kirívó stílustalansága, haiderizálódása továbbá azért is aggasztó, mert arra utal, hogy a szocialisták a választási kampányban nem riadnak vissza a szélsőséges érvektől sem. Ezzel sokak szemében nemcsak a teoretikusok által régóta állított jobboldaliságukat igazolják, de félelmet keltenek mindazokban, akik ismerik az elvet: a politikában a szavak egyenlők a tettekkel.

A szerző egyetemi tanár (Pécsi Tudományegyetem)