Lesz-e „ősbal” az Új Baloldalból?

Döbrentei Kornél „Az ősbaloldaliság megrablása” című írása (Magyar Nemzet, február 12.) elgondolkoztatott. Olyan alapigazságokat mondott ki, amelyek az érdekvédelemben működő független civil szervezetek számára kézenfekvők: ha baloldalon a szívük, akkor az „ősbaloldalon” a helyük. Ez az „ősbal” mint politikai terület azonban a pártpalettán eddig csak elméletben létezett. Ezt bizonyította a Társadalmi Konföderáció szervezésében a minap megtartott szociális vitadélután, ott voltak az MSZP, a Munkáspárt, az önmagukat idézőjelesen „történelminek” nevező szociáldemokraták és az Új Baloldal szociálpolitikusa, a „kérdező oldalon” pedig a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, a jogvédők és más civil tömörülések képviselői.
A vitafórumon kiderült, hogy a megszokott politikai ígéretek és sablonok ezúttal sem hiányoznak a pártprogramokból, de a valódi, húsba vágó kérdések nem szerepelnek a pártprogramokban. Ilyen például a büntetőkamat miatt bármikor földönfutóvá tehető 300 ezer család sorsának rendezése, az 1,1 millió családot érintő lakásrezsiválság (finomabb szóval: családi eladósodás) kezelése és a kisnyugdíjasok életkörülményeinek stabilizálása. A válaszok között egyetlen üdítő kivétel volt, az Új Baloldal emberközpontú válságkezelése, a szolidaritás eszméjén alapuló családpolitika.
Az idézett cikk felteszi a kérdést, hogy „manapság miért nincs egy erős bázisú szocdem párt”? Nyilván azért nincs, mert a rendszerváltoztatás megtervezői ezt a szerepet az MSZP-nek szánták, ezért gondoskodtak arról, hogy a párt sikertelen legyen. Mi mással magyarázható, hogy a 30 százalék körüli támogatottságot élvező MSZDP Petrasovits Annával „leküzdötte” magát három százalékra, majd – jó magyar szokásként – pártszakadás történt, s két úton mentek tovább, s a két utódpárt célja nem a szociáldemokrácia térnyerése, hanem egymás lejáratása. Az eredmény ismert: ma sem az MSZDP, sem a „történelmi” SZDP nem jelent nagyobb erőt a Boldogság Pártnál vagy a Magyar Sörivók Pártjánál…
Az elmúlt évben történt ugyan egy bávatag kísérlet az erők egyesítésére, s létrejött a Szociáldemokrata Unió, ám ebből azonnal kihátrált az MSZDP, majd az SZDP is. Így az SZDU magára maradt ugyan, de nem adta fel, szövetségeseket keresett, s talált a Civil Demokratikus Unióban (CDU), a Keresztény Szociális Unióban (KSZU), a Demokrata Egyesülésben (DU) és még vagy tucatnyi parlamenten kívüli pártban, létrehozva az Új Baloldal választási pártot, az „ősbaloldaliság” újkori megtestesítőjét, azt az erőt, amely képes a nemzeti elkötelezettségű baloldal megjelenítésére, képes a családok, a munkavállalók és a nyugdíjasok (és más, hátrányos helyzetű érdekcsoportok) elkötelezett képviseletére.
Az „ősbaloldaliságot” nem lehet megrabolni, ez a normális emberi érzés/érték felszínre tör. Időlegesen el lehet tiporni, bele lehet kényszeríteni egy „pártegyesítésbe” (MDP…), ellehetetlenítésre alkalmas (és kézben tartható!) pártvezéreket alkalmazva sikertelenné nyilvánítani, de nem lehet „végképp eltörölni”. Az „ősbaloldaliság” ma ismét megjelent a politika színterén. Lehet a párt elnökének nemzetbiztonsági múltját emlegetni (bár ez a Lajtán túl a nemzet szolgálata miatt inkább előnyt jelent!), lehet a pártállam lebontásában jelentős szerepet vállaló miniszterelnök-jelöltjét (a III. köztársaság első elnökét, az IPU magyar tagozatának vezetőjét) cikizni, a pártot a „kis Schmuck bosszújának” nevezni, ettől ez a párt maga a tiszta ősbaloldaliság, annak újkori megtestesítője Átlag János (kisnyugdíjas, munkanélküli vagy minimálbéren foglalkoztatott, tehát kiszolgáltatott) képviselője, a modern, európai szociáldemokrácia megtestesítője. A párt mögött nemcsak a szociáldemokrácia elkötelezett hívei állnak, hanem az érdekvédelemben megedződött, múltbeli árnyakkal nem szennyezett civil társadalompolitikusok, akik eddig is adtak adóforintokból, hanem önerejükből! – a rászorulóknak, segítették a bajbajutottakat. Ezek a hiteles emberek, akik nem pártiskolában tanultak politizálni, hanem a gyakorlatban.
Lényegtelen, hogy a magukat baloldalinak mondó pártok ezt az új társadalmi erőt jelentéktelennek mondják, mert elemi érdekük ezt naponta kijelenteni, hisz választási esélyeiket rontja az Új Baloldal megjelenése. Lehetetlen azonban lenullázni egy olyan erőt, amelynek – a pénzügyileg alulfinanszírozott kampányában – a választók hat-hét százaléka bizalmat szavazna. (A CivilPress 1364 megkérdezett választó körében végzett felmérése.) Lehetetlen lenullázni egy olyan történelmi párt szavazóbázisát, amely az MKP-val való egyesülés óta nem kapott valódi lehetőséget a politikai képviseletre, amely szomjúhozza, hogy legyen egy új, nemzetben gondolkodó Peyere, Kéthly Annája, akit ellenlábasai mellesleg a parlament „egyetlen igaz férfija” jelzővel illettek.
Valószínű, hogy a ma önmagukat baloldalinak mondó pártok az Új Baloldalt nem fogadják be, hisz a Baloldali Kerekasztalt is elutálták. Ez nem baj, hisz az Új Baloldal eszmeisége nem a hagyományápolásra épül, hanem a munkavállalók, munkanélküliek, nagycsaládosok, nyugdíjasok, hátrányos helyzetűek képviseletére.
Ez az erő képes megakadályozni az „ősbaloldaliság megrablását”. Képes népben, nemzetben gondolkodni, s képes egy új politikai stílust megvalósítani. Véleményem szerint erre ma nagy szükség van, az új kihívások (globalizáció, elszegényedés, környezetkárosítás stb.) szembeni megfelelés érdekében.

A szerző az Érdekvédelmi Tanácsadók Országos Szövetségének elnöke