Üt az óra? És a 168 Óra?

Rendhagyó és unalmas kiadvány a balliberális 168 Óra. Hétről hétre egyre nehezebb kézbe venni, ugyanis ilyen újság egyszerűen nincs. Itt a riporterek nem kérdeznek, hanem vagy gyűlölködve gúnyolódnak, vagy ájult tisztelettel helyeselnek. A lap szellemisége valami véletlen folytán mindig azonos az SZDSZ irányultságával. Nyilván sokan emlékeznek még arra, hogy a lap máig nem tisztázott körülmények között jött létre, ráadásul a tiszteletre méltó főszerkesztő és felesége, valamint a főszerkesztő helyettese a postabanki VIP-hitelek felvételekor sem voltak túlságosan szégyenlősek. Erre reagált a jobboldalinak aligha nevezhető Megyesi Gusztáv A lista című írásában: „Ennyi egy politikus ára, hogy telket vehessen, lakást cserélhessen, ennyi egy főszerkesztő ára, nem csoda, hogy a 168 Órából mindössze 68 Óra lett, mert mondanom se kell, hogy a lemacizott főszerkesztő és helyettese révén az oly fontos és irányadó politikai hetilap heti száz óra munkával nem írt soha egy büdös elmarasztaló sort a Postabankról a legnagyobb Postabank-botrány idején. Jó, ezt az újságot nem olvassuk egy ideig.” (ÉS, 1999. szeptember 10.)
De Mester Ákos és csapata azóta sem tétlenkedik. A Mester ilyeneket írt: „…Kristóf Attila írásával sem az a baj, hogy szégyentelen és gyenge. Ideggyenge. Pontosan úgy, mint az egész szélsőjobbra radikalizálódó Sajtóklub, amely annyira szeretne erkölcsi fölénybe kerülni, hogy ezért nemigen riad vissza már semmitől. (Mester Ákos: Kokó, a példa. 168 Óra, 2001. augusztus 2.) Nemrégiben egyik címlapfotójuk váltott ki országos felháborodást. A tiltakozásokból most azért nem idézek, mert a 168 Óra számára a történelmi egyházak, a tudományos műhelyek vagy a civil szervezetek nem feltétlenül mértékadók. Hacsak nem szimpatizálnak az MSZP-vel vagy az SZDSZ-el. Érdekes, hogy balliberális körökben ekkor is Megyesi Gusztávnál verték ki a biztosítékot, aki ezek szerint már újra olvassa a 68 Órát. „Ha volna még parlament ebben az országban, akkor, gondolom, volna pár interpelláció és azonnali kérdés, nem tudom, a szocialisták meg az SZDSZ hogyan másznának ki belőle. Holott arról van szó csupán, hogy Mester Ákos egy fasz. (…) Mármost Mester Ákosnak abban feltétlenül igaza van, hogy a címlap egyáltalán nem félreérthező, üzenete ti. egyenes és félreérthetetlen, a nő kéremszépen kétségkívül szopik, és ez nincs kifejezetten a püspök ellenére. Akinek erről a címlapról nem ez ugrik be, az hazudik vagy valami más baja van, és akkor tessék neki ennie sok ginzenggyökeret.” (Megyesi Gusztáv: A nagy szopás, Élet és Irodalom, 2001. december 7.) Pedig az ÉS-t a mai napig nem lehet kormánypártisággal vádolni.
E furcsa műhelyben rendszeresen feltűnnek furcsa figurák, akiket aztán ejtenek. Legújabb felfedezettjük Papp Lászó Tamás, aki szegedi egyetemista- körökben nemcsak arról volt közismert, hogy büszkén vállalta zsidóságát, de a kilencvenes évek közepén kommunistaként munkáspárti rendezvényeket szervezett. Ez utóbbi miatt számomra Papp úr nem igazán párbajképes: kommunistákkal és fasisztákkal nincs miről beszélni. Papp úr egyébként a Beszélőben és egyéb fórumokon rendszeresen foglalkozik „jelentéktelen” és nem létező munkásságommal. Ezt a feladatot korábban Hack Péter „hites” társa, Bartus László látta el. Még a 168 Óra munkatársaként – ’95-ben és ’96-ban – valóságos magánnyomozást végzett körülöttem. Leginkább állítólagos fasiszta mivoltom után érdeklődött.
A lap alapítói és munkatársai fennállásuk óta folyamatosan félnek, kivéve az 1994–98 közötti időszakot, ami azért érdekes, mert ekkortájt rendezték hazánkban a legtöbb fasiszta szeánszot. A Horn– Kuncze-kormány meg készséggel asszisztált a rendezvényekhez. Papp László Tamás elvtársat a tények sem nagyon zavarják. A 168 Óra egyik számában lényegében azt az ostobaságot állítja, hogy Sepsey Tamás azért került a KEI élére, mert tagja volt a Magyar Polgári Demokraták Társaságának. Tudom, hogy ez a „vérprofik” világában nem sokat számít, de azért szeretném rögzíteni: Sepsey Tamás soha nem volt a társaságunk tagja. Nekem mint e szervezet szóvivőjének, tudnom kellene róla…
Igaz, arról sem tudok, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt kongresszusán ott nyomakodtam volna az ajtónál – ahogy azt a 168 Óra riportere, Buják Attila látta. Az említett rendezvényen kilencéves kislányommal voltam jelen, meglehetősen rövid ideig. Miután eleve későn értünk oda, már mindenki bent volt, így az üres ajtónál nem volt kikkel nyomakodni… Buják valószínűleg a többi jelentéktelen apróságban is mindössze ennyire pontos: de nem is azért jár ő ilyen helyekre, hogy tudósítson. Úgynevezett riportja valójában gúnyirat, a szerző egyfajta önmegvalósítása, előítéleteinek és utálkozásának valóságos tárháza. Írásában tájszólásban beszélő küldöttek készülnek berúgni, miközben „szentek serege tapsol”. Más térdét csapkodva hahotáznak „érett asszonyok, derék családanyák igazítják meg szoknyájukon az övcsatot”. Buják szerint: „Ajánlatos itt kódorogni. Most meg pláne.” Hiszen látni itt fideszest „fekete bocskaiban, pengő sarkantyúval. Úgy áll az illemhelyen, oly büszkén, felszegett fejjel, mint Hegedűs Lóránt a főtárgyaláson.” Hát ilyen egy riport a VIP-listások lapjában. Vagy lehet, hogy a pomponos lányok, a lufik és a fúvószenekar – azaz a látványos amerikai kommersz idiotizmus – hiánya bosszantotta fel a szerzőt?
Persze van a lapban publicisztika is. Mértékadó és mértéktartó. Közvetlenül a kormányfőt likvidálni óhajtó Magyar Hírlap házi szerzőjétől. Mészáros Tamás sem sajnálja a jelzőket. Igaz, a Fideszeseket sem. Megtudhatjuk, hogy Kövér László bármikor képes egy kis gyalázkodásra, verbális merényletre stb. Pokorni demagógiája határtalan, a Fideszre nézve hízelgő népszerűséget mérő közvélemény-kutatásokat nyilvánvalóan kormányzati pénzből finanszírozzák. A Fidesz az elmúlt négy évben folyamatosan megsértette a demokratikus jogállam és a plurális parlamentarizmus normáit. A poénok szégyenletesek, a „szokásos orbáni szólásmondások” pedig lehangolóak. Ebből is látni: nehéz megfelelni a magukat mértékadónak és mértéktartónak gondolók kívánalmainak. Maga Mester Ákos például egyedül képes ilyen mondatok leírására: „Kövér doktor epét hány, a bostoni díszdoktor meg fittyet.” R. Székely Julianna és barátai az ilyesmiken szokták halálra röhögni magukat. Valóban jó poén: fittyet hányni… Kicsit gusztustalan és értelmetlen, de jó.
Mindez persze mit sem változtat azon, hogy a balliberális személyiségek máig megőrizték az elmúlt évtizedekben megszerzett erkölcsi fölényüket. Úgy tűnik, az erkölcsi fölény olyan, mint a haladás: mindig a baloldaliaké. Intellektuális fölényük pedig eleve vitathatatlan. „Vérprofinak” ugyanis születni kell. További információk Mester Ákosnál.