Mit kíván a magyar nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés. Ez a három szó áll a 12 pont előtt. Mert ez fontosabb, amit a magyar polgárok kívántak 1848. március 15-én. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Mi, magyarok, mindig a békét kerestük, a törvényeset, az igazit. Békét akartunk, ahol épülhet, gyarapodhat az ország, erősödhet a haza. Békét akartunk és mindig megküzdöttünk érte.
Csak tegnapelőtt volt, hogy az Oszmán Birodalom zászlaja lengett Buda várán, s hol van ma már az a birodalom. Csak tegnap volt, hogy az osztrák császár az orosz cár segedelmével vérbe fojtotta szabadságharcunkat. S hová lettek azóta a császárok és a cárok. Csak néhány perce, hogy a világtörténelem utolsó kolosszusa végigcsörömpölt lánctalpaival fővárosunk utcáin, s hol van már az a birodalom, amely ezt megtette velünk. Mert a víz szalad, de a kő marad.
Békét akartunk és szabadságot. A történelmi csapások soha nem roppantották meg gerincünket, mindvégig ugyanaz a szabadságvágyó és szabadságot teremtő nemzet maradtunk. Megtanultuk: a szabadság mindenre képes. Bármit le lehet vele rombolni és mindent fel lehet vele építeni. Hiszünk abban, hogy mi, magyarok, a világ azon népei közé tartozunk, akik a szabadságot alkotásra és építésre használják. Békét akartunk, szabadságot és egyetértést. Mert arra valók a jók, hogy egyetértsenek – így mondta Kossuth Lajos. Hogy egyetértsünk, együttérezzünk, egymásba kapaszkodhassunk – ez ad erőt, ez táplálja emlékezetünket, ez akaratunknak, hitünknek forrása.
A szabadság és függetlenség ’48-ban önállóságot követelt. A nemzetnek saját hazát, felelős polgári kormányt, uniót. Most újra eljött az idő, hogy a nemzet eggyé váljon. Csak egy lépés választ el minket attól, hogy Magyarország Európával újra egyesüljön, csak egy történelmi pillanat, hogy a határainkon túli magyarokkal egy széles, európai haza keretein belül összekapcsolódjanak az egymást elveszített nemzetrészek. Szabadság és függetlenség – ma ismét európai hazát, felelős polgári kormányt és uniót követel, uniót Európával. A magyar polgárok Európa polgárai. Ezer éve, hogy itt élünk Európa szívében. Velünk lüktet, velünk együtt lélegzik mindaz, ami európai. Bessenyei György érezhetett így, amikor jó 200 évvel ezelőtt ezt vetette papírra: az emberség, a tudomány annyira összehúzott bennünket a világnak e részén, hogy amikor hazát, hazafiúságot emlegetnek, Európát értsd rajta. Magyarnak lenni ma végre azt jelenti: a bennünk élő rossz hajlamok felett győzedelmeskedve a jónak teret nyitni. Magyarnak lenni azt jelenti: a mások sikerének őszintén örülni. Magyarnak lenni azt jelenti, a magunk gondját örömre fordítva merészet gondolni, tervet kovácsolni, összefogni. Magyarnak lenni azt jelenti: ezer év örömét, keservét mind magunkkal vinni. Magyarnak lenni ma annyit tesz: helytállni, küzdeni és győzni.
Életünk ma jóval több a puszta létért folytatott küzdelemnél. S ami széppé teszi, a szívünknek a legfontosabb: a családunk, a gyermekeink, az álmaink, a hitünk, az emberi méltóságunk és a hazánk. Magyarnak lenni ma azt jelenti: egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen. Magyarnak lenni egyszeri, megismételhetetlen lehetőség.
Egyszeri és megismételhetetlen lehetőség volt jelen lenni 1848. március idusán itt, a Múzeum-kertben. Egyszeri és megismételhetetlen lehetőség volt aláírni a 12 pontot. Tóth Gáspár élt ezzel a lehetőséggel. Kicsit talán a félelem is megbizsergette, amikor a tollat a kezébe fogta, aláírta mint Irinyi, Klauzál, Petőfi, Jókai, aláírta, mint e jól ismert férfiak, kikről ma utcáink, tereink veszik nevüket, aláírta, mert jogot szerzett rá, mert megdolgozott érte. Szabómester volt, ki éppen 30 pengő forintot ajánlott fel a Nemzeti Körben, hogy az akkor csak alig ismert Petőfi Sándor első kötete megjelenhessen. Szabómester volt, aki aztán 1848. április 19-én a városi közgyűlésen az iparszabadságot követelte. Aki tett azért, hogy Klauzál Gábor kereskedelmi miniszter lehessen. S hogy a miniszter aláírhassa az iparszabadságról szóló rendeletét. Szabómester volt, aki ott volt, mikor tiltakozni kellett a májusi fegyvertelen budai tüntetés szétverése ellen. Szabómester, kiből a szabadságharc századost csinált, s akire ezért Világos után a császári börtön várt.
Mire mennénk Tóth Gáspár nélkül? Ha ő nincs, a március idusán itt állóknak csak egy árva, első sora lenne. Mert a másodikban, harmadikban, negyedikben és aztán tovább, egészen az utolsó sorig Tóth Gáspár állt. Tóth Gáspár itt állt és ő kiáltotta, hogy halljuk, s amikor Irinyi a 12 pontot olvasta, ő kiáltotta, hogy úgy legyen. És mert ezt kiáltotta, úgy is lett. És éljenzett aztán és tapsolt, mikor Petőfire került a sor. És ő volt a magyar, aki talpra ugrott, amikor hítta a haza. Első volt és utolsó is a sorban, gyenge volt és bátor meg erős, gyors mint a hír, lassú mint a szenvedés. Győztes volt és egy a vesztesek közül. Gyakran lemaradt, mégis ott volt minden fontos eseményen. Talán nem tudta, de nélküle nem történhetett semmi, ami számít. Ott volt akkor, ahol és amikor lennie kellett. Ő volt aki megtette, aki elviselte és ő volt aki tanúsította, hogy megtörtént. Ő volt Tóth Gáspár. Mi tudjuk ki volt ő. Tudjuk, hogyan vált hőssé, hogyan lett áldozattá. Hogyan nyert és hogyan veszített. Tudjuk, hogy nélküle nem épülnek hidak, utak, templomok. Nélküle nincs, aki a rendruhát kiszabja, aki a kenyeret megsüsse és aki tervezze a jövőt.
Ott mennek jól a dolgok, ahol a szabó, a szappanfőző, a cukrász és mindenki más is meg van győződve róla, hogy az ő iparán, az ő üzletén fordul meg a haza sorsa – mondja Széchenyi István. 1848-ban sokuk bizonnyal így hitte, így diktálta a meggyőződése és épp ez volt oly sodró erő a márciusi változásban. Ezért volt lehetséges, hogy idős és fiatal, földműves és városi polgár, tanító és falusi plébános, mindenki magáénak érezze a polgárosodás ügyét. Ezért van az, hogy a magyar városok és falvak szinte mindegyikének sírkertjében nyugszik önkéntese a szabadságért folytatott harcnak. Ezért lett 1848. március 15-e a polgári Magyarország, a polgárok Magyarországának születésnapja. A polgárosodással valami addig nem látottat, valami fontosat nyert meg a nemzet. Valami fontosat, ami az emberek, a családok, a közösségek életében is új, korábban ismeretlen távlatokat nyitott. A földműves földhöz jutott, a vállalkozói tenni akarás támogatáshoz, a szatócs, a fűszeres, a szabó, a nyomdász iparszabadsághoz, a tanító, a jegyző közmegbecsüléshez, a sajtó a cenzúrától való mentességhez. Megszűnt a törvények előtti egyenlőtlenségek évszázados rendszere, megszűnt az a világ, ahol az intéző, a földesúr vagy a kisbíró a jogfosztottak közül bárkit bármilyen okból deresre húzathatott. Megszűnt az a világ, melyben a születés és a származás egy életre eldöntötte az ember sorsát. Olyan világ jött, ahol az emberekért kezdtek történni a dolgok. Ahol a felemelkedés lehetősége már szorgalomtól és tehetségtől függött. Ahol a múlt idők hatalmasai egyszer csak azzal szembesültek, hogy már semmit sem ér hatalmuk, a jövő erőinek lendületével szemben. Olyan világ jött, ahol történelmünkben először a polgárok által választott népképviselőkből alakult Országgyűlés és Batthyány vezetésével felelős polgári kormány. Igaz, akkor is voltak akik észérvek híján Petőfiről azt híresztelték: valójában kém és áruló. De a jövő útját nem lehetett már eltorlaszolni. Az emberek a bőrükön érezték, mit jelent életkörülményeik változása, személyes szabadságuk és lehetőségeik kitágulása. Mindenki egyszerre állt helyt önmagáért, családjáért, a földért, a megélhetésért és a jogokért, amelyek polgárrá emelték. A márciusban elindult változásoknak az egész nemzet lett a nyertese.
Akkor ér véget bennünk egy fontos időszak, ha egy korábbi korszak tagadása után, a „nem”-ek után végre igent is tudunk mondani. Igent arra, ami előttünk áll. Akkor fejeződik be lelkünkben is a változás, ha a jövő erői már ott sorakoznak a szavaink mögött. Ha már valamiért és nem valami ellen tudunk választani. Az idő kerekét visszaforgatni képtelenség. Ebben a kertben 154 évvel ezelőtt, 1848. március 15-én nemet mondtak a múltra. Nemet a múltra, igent a jövendőre. S lám, a jövő elkezdődött. Bebizonyosodott, ami már régóta ott sistergett a levegőben, hogy a múlt legyőzhető. Március követeléseit az áprilisi törvények teljesítették be. Ma is törvényszerű, hogy márciusra április feleljen. Így lesz béke, lesz szabadság és lesz egyetértés.
Az Országgyűlés elnökének a Múzeum-kertben elmondott ünnepi beszéde
origo.hu
Budapesten is elindul az új ügyeleti rendszer – a változás a betegek érdekét szolgálja
