Végső búcsú

Magyar Rádió ifjúsági osztálya megbízásának köszönhetően Párizsba utaztam 1967. március 5-én, egy nemzetközi rádiós társaság ott megrendezett konferenciájára. Feladatom volt, hogy Nádas Katalin szerkesztővel együttműködve, gyermekek részvételével és gyermekek számára készített zenei műsorainkról angol nyelvű előadásomban adjak számot. Mondanom sem kell, milyen izgatottan vártam, hogy valóságosan is megismerhetem az Ady versei nyomán megsejtett Párizs szépségét.
Megérkezésemkor, március 6-án reggel döbbenten pillantottam meg az újságok címoldalán: „Meghalt a nagy magyar zeneszerző, Kodály Zoltán.” Mit nekem Párizs, mentem volna, szaladtam volna vissza, haza, a gyászmenetbe vonulni, és sírni, sírni. Elutazásom előtt még üdvözlőlapot adtam fel a tanár úr március 8-i, Zoltán napi köszöntésére. Megkéstem! Érzelmeim évtizedek múltán is azt sugallják, árvák maradtunk. De azt is tapasztalom, hogy a tanár úr előkészítette, kijelölte számunkra az utat. Minden bizonnyal készült a halálra, s meghagyta üzenetét, miként cselekedjünk.
A következő történet is erre utal. 1967 tavaszán, talán április vége táján, a Hanglemezgyár zenei rendezője, Beck László hívott fel telefonon. Elmondta, hogy Kodály Zoltán korábban megállapodott a Boosey and Hawkes Music Publisher londoni illetékeseivel, hogy zenei nevelési módszerének bemutatására, az én tervezetem értelmében, tanítványaim közreműködésével hangfelvételt készítsenek és azt forgalmazzák. Erről a feladatról korábban beszélt ugyan velem, de arról, hogy rendelkezett is ez ügyben, nem szólt semmit. Kodály olyan korszakban élte kései napjait, amikor eszmei kérdésekben nyilatkoznia, elgondolásainak végrehajtásáról rendelkeznie s a rábízottak sorsáról terveznie kellett. Akikben bízott, azokkal tudatnia kellett a rájuk váró feladatot.
Az 1954-ben, kettős kórusra komponált Zrínyi szózata című művében Zrínyi Miklós szövegét a vegyes kórus drámai hangzásával keltette életre. „Látok egy rettenetes sárkányt, mely méreggel, dühösséggel teli, elragadja s ölében viseli a magyar koronát. Én, csaknem mint egy néma, felkiáltok, ha kiáltásommal elűzhetném ezt a dühös sárkányt, kiáltván: Ne bántsd a magyart!”.
A megrázó erejű karmű súlyos szavakkal folytatódik: „Magyarok, tinéktek szólok: ez a rettenetes sárkány a török, már Váradot, Jenőt tőlünk elvette, sok ezer magyar lelket rabságra vitt. Erdélyt, koronánknak legszebbik boglárát felprédálta, fejedelmét eltiporta, nemzetünket, országunkat gázolja, mint egy vadkan a szépen plántált szőlőt. Elfussunk? Nincs hová! Sehol másutt Magyarországot meg nem találjuk. Senki a maga országából ki nem megyen, hogy minket helyezhessen belé… A mi nemes szabadságunk az ég alatt sehol nincs, hanem Pannóniában.”
A kórus gyönyörű hangzásához a Szózatból egy sornyi idézet társul: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely.” A latin és a magyar szöveg most egymásnak felel: Hic vobis vincendum vel moriendum est, majd a Szózatból ismert felkiáltás diadalmas változtatát halljuk: „Itt győznöd vagy halnod kell!” A nagyszabású kompozíció, ez a magyar hitvallás Zrínyi szózatának két sorából font drámai felelgetéssel folytatódik: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók” – hangzik a dallam, s társul hozzá a kiáltás: Ne bántsd a magyart!” A csodálatos karmű a polifónia szövevényes, drámai hangzásával közelít a mű befejezéséhez, s végül az ámen, ámen igenlést ismétlő fúgával zárul.
December 6-án hogyan is emlékezhetnénk szebben Kodály Zoltánra, a nagy magyarra, mint hogy meghallgatjuk az ő zeneiségével újjáteremtett Zrínyi szózatát. A mű kottája felett ott áll az ajánlás: „Életem hű társának, betegágy mellett 45. évfordulónkra.” Kodály földi lététől búcsúztatása 1967. március 6-án az Akadémia aulájában kezdődött. Hosszú órákon át végeláthatatlan sokaság vett tőle búcsút. Andor Ilona keze alá – ezzel az ajánlással jelent meg a Kodály-kórusok kötetében az Árva vagyok című karmű. Ezzel búcsúztak a tanár úrtól Andor Ilona lányai.
A Farkasréti temetőben, a sírnál Katanics Mária női kara énekelte az Ave Maria kezdetű Kodály-művet. Akire szellemi örökségének továbbvitelét s a helytállás számlálhatatlanul sok és szerteágazó feladatát bízta, Sarolta asszony bölcsességgel és rendíthetetlenül áll helyt.

A szerző zenetanár