Csőd, káosz, botrány – az agrártárca mérlege

Akár megmosolyogtató is tud lenni, ha valaki tudálékoskodva olyanba üti bele az orrát, amihez nem ért. A mosoly akkor fagy az arcunkra, ha mindezt államtitkárként teszi, egy szakterület felelős irányítójaként. Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) MSZP-s politikai államtitkára már sokszor bizonyította alkalmatlanságát, mentségére szolgáljon, hogy most méltó támasza és partnere a minisztérium teljes vezetése. Ám akkor, amikor „aszályhisztériáról” beszél aszálykár helyett, nyugodtan mondhatjuk: gondolatait aljas szándék vezeti, ami nyomon követhető volt az aszálykár és a mezőgazdaság problémáinak egész éves kezelésében. A minisztériumi tehetetlenségét úgy próbálják leplezni, hogy bagatellizálják a károkat, lejáratják, nevetségessé próbálják tenni a termelőket, sőt megpróbálják összeugrasztani a falut és a várost, a termelőt és a fogyasztót. Számtalan példa volt erre, televíziós műsorok felkért betelefonálói, olvasói levelek vádolták a gazdálkodókat azzal, hogy csak követelőznek ahelyett, hogy dolgoznának. Ideillik ez is: aszályhisztéria, amely kijelentést bátran nevezhetünk züllött arroganciának.
Fogalma sincs ugyanis annak a gazdaember kínjairól, aki ilyet feltételez. Fogalma sincs arról a szenvedésről, amit egy gazdaembernek ki kell állnia, amint látja munkája eredményét tönkremenni. Fogalma sincs arról, mit jelent hektáronként 15 mázsa búzát learatni 45 helyett. El sem tudja képzelni, milyen érzés állni a tábla szélén, a porban, a perzselő hőségben, a kiszáradt talaj tenyérnyi repedései között. Amikor szinte hallani, hogy ég a búza, vízért kiált a napraforgó, a kukorica, és nincs mit tenni. Ilyenkor az ember nem hisztériázik, nem szokása, meg nincs is rá ideje. Új terveken gondolkozik, hogy valahogyan mégis ki tudja fizetni a vetőmagot, a műtrágyát, gázolajat, fizetést tudjon adni az embereinek, mert családok sorsa, élete múlik ezen.
És most nézzük a tényeket és a számokat!
Az aszálykárok megtérítésére a kormány tízmilliárd forintot szánt, ebből ötmilliárd az FVM saját forrásaiból állt össze. Az agrártárca előrelátó volt, hisz rendeletében kikötötte, hogy ha az igények ezt az összeget meghaladnák, arányosítva mindenki kevesebbet kap. Magyarul ennyi pénz van, és kész! Egy darabig persze hallhattuk a győzelmi jelentéseket, hogy bőségesen elég a pénz, hiszen a beérkezett igények ki sem merítik a keretet, majd elhalkultak a diadalt zengők. A jelenlegi helyzet ugyanis az, hogy a beérkezett igények miatt a várható támogatás összege az igényeltnek maximum harminc-negyven százaléka lehet. Amely arány igazán akkor érdekes, ha végigkövetjük az FVM által kitalált számítási módszert.
Aszálykár térítésére csak az jogosult, akinek kárösszege meghaladja az előző évek átlagából származó hozamérték harminc százalékát. Magyarán ennyi terméskiesést mindenkinek magának kell viselnie, ami például egy harmincmillió forintos árbevételű gazdaságnál kilencmillió forint. Enynyit le kell nyelnie a gazdálkodónak. Nem kevés. Ennyi nyereséggel akár ki is egyezne mindenki, ha lenne, de most éppen veszteségről beszélünk. A vissza nem térítendő támogatásként működő kártérítés alapja tehát az ezen felüli kár, vagyis az e fölötti árbevétel (hozamérték)-kiesés. A harminc százalék fölötti árbevétel-kiesés harminc százaléka igényelhető támogatásként. Tehát az előző példánál maradva, ha a harmincmillió forintos árbevételű termelőnek tizenötmillió forint kiesése volt, vagyis az árbevételének fele elveszett (nem volt ez ritka az idén), a harminc százalék feletti kárösszeg harminc százalékára, azaz hatmillió forint (tizenötmillió mínusz kilencmillió) harminc százalékára, 1,8 millió forintra tarthat igényt. A jelenlegi helyzet szerint az igényelt összeg harminc-negyven százalékát kaphatja meg a visszaosztás után, azaz öt-hétszázezer forintot. Tizenötmilliós kiesés, az árbevétel felének elvesztése esetén öt-hétszázezer forint jut. „Ezért dolgoztál, nem épp semmiért.”
Félreértés ne essék, senki nem kívánja, hogy bármelyik kormány viselje a termelők helyett a természet okozta károkat, de az elvárható lenne, hogy segítse a termelők túlélését, és ne a keletkezett kár négy százalékára méltassa a károsultakat. Részünkről most valóban el kellene kezdeni hisztériázni, de nem szokásunk, tisztelt államtitkár úr. Csak megjegyezzük az ön nevét, és felírjuk a négyzethálós füzetünkbe.
A fenti számítás szerint a termelők kb. harmincmilliárd forint kárigényt jelentettek be, azaz a harminc százalék fölötti kár harminc százaléka harmincmilliárd forint. Ebből nem túl bonyolult kiszámítani a száz százalékot, ami pontosan százmilliárd forint. Se több, se kevesebb. Ehhez jön a termelők által viselt harminc százalék, amely kárösszeg alatt nem jár semmi. Ennek értékét nem könnyű megbecsülni, de próbáljuk meg egy egyszerű számítással. Vegyük az ország növénytermesztési termékeinek összességét 15 millió tonna gabona értékének. (Megjegyzem, csak gabonából is termett már ennyi ebben az országban, tehát nem túlzó a szám.) Ennek értéke csak 30 000 forint/tonna értékkel számolva 450 milliárd forint. Engedjük meg, hogy nem volt mindenütt harmincszázalékos kiesés, csak átlagosan 25 százalék (hiszen nincs aszály, csak aszályhisztéria), annak értéke 112,5 milliárd forint.
212 milliárd forint kárt szenvedtek el a termelők. Ebben nincs benne az állattenyésztők kára, ami a drágább takarmányból adódik, nincsenek benne az őszi munkák többletköltségei.
De nézzük tovább! A termelőknek lehetőségük volt az FVM által meghirdetett ötvenmilliárd forintnyi, az állam által garantált hitelt felvenni az összes aszálykár nyolcvan százalékáig. Példánknál maradva a tizenötmillió forintos kárt szenvedett termelő tizenkétmillió forint hitelt vehet fel. Az állami garancia mértéke hatvanszázalékos, az ötvenmilliárd máris csak harmincmilliárd. A különbözetre a termelőnek a fedezetet biztosítania kell, azaz a példabeli termelőnek 4,8 millió forint fedezetét (amely 150-200 százalék, hét-tíz millió forint) kell előteremtenie. Megjegyzem, van olyan bank, amely a teljes összegre fedezetet kér, ugyanis ha a termelő nem tud fizetni, a teljes összeg behajtása a bank feladata, amelyből az állam visszakéri a garantált hatvan százalékot. Milyen garancia ez? Milyen kötelezettség ez az államtól? Hiszen ha a termelő visszafizeti a hitelt, nem kell az államnak beavatkozni, ha meg nem, a termelőn minden fillért behajtanak, és az állam osztozik a bankkal a termelő vagyontárgyain. Uraim, ez egyszerűen hullarablás…
Érdemes azt is megvizsgálni, hová kerültek ezek a hitelek. Jelentős részük ugyanis nem a károsultakhoz. Egyes bankok (például K&H) befucscsolt partnereik rossz hiteleit váltották ki ezzel a – például az éven belüli magas kamatozású hitelhez képest valóban kedvezőbb konstrukciójú – többéves futamidejű, támogatott kamatú hitellel. Persze friss pénzt ezek a termelők sem kaptak, csak hitelterheik enyhültek.
Hisztériáznak a termelők? Talán az sem lenne csoda, ha az ágazatban körülnézünk. A napraforgó ára 15–18 ezer forinttal csökkent a tavalyihoz képest. Tavaly 57 000–64 000 forintért vette át tonnáját a Cereol, idén 46 000 forintért. Teheti, egyedül van a piacon. Vagyis azt csinál, amit akar. A valamikor „pénzes” növénynek számító aprómagvakra alig van kereslet, ha mégis, a tíz (!) évvel ezelőtti ár feléért (!). A sertéságazatnak gyakorlatilag vége, a tejkvóta elfogyott, ma már a húsmarha ára is csökken. A baromfitartók és -felvásárlók csődben vannak, a libatartók nem merik odaadni a vágásra kész állatot, mert a felvásárlók hónapok óta senkinek nem fizetnek. Fegyveresek őrzik az állományt, védik azoktól a fegyveresektől, akik a felvásárló nevében – ingyen – el akarják vinni. A magyar agrártudomány több évtizedes munkájának legértékesebb eredményét, a nagy genetikai értékű, sok esetben pótolhatatlan tenyészállatokat az elkeseredett termelők a vágóhídra küldik. És önök, tisztelt államtitkár úr, széttárják kezüket: Hja kérem, ez a piacgazdaság! Nos, innen üzenem önnek: ez nem az! Ez csőd, káosz, botrány és anarchia.
De a búza ára magas – mondhatnák, no meg szépek a „szőlővetések” –, ha önt akarnám idézni. Nos, magas lenne, ha lenne. Ugyanis a búza már régen nincs a termelőnél, ő eladta aratás után 28–32 000 forintért. El kellett adnia, mert finanszíroznia kellett a költségeit. Az aszálykártérítés egyébként is nevetséges összegét a mai napig nem kapta meg, az előlegként adott 3000 forintos hektáronkénti alamizsna pedig semmire sem volt elég. Egyébként pedig máshol sincs búza, hiszen a megtermett keveset is engedték exportálni, hogy tavasszal importra szoruljon az ország, mert a betárolt készletek nem tartanak ki az új búzáig. Ilyet utoljára a Kárpátok géniusza tett: eladta saját országa, népe elől az ennivalót, hogy javítsa a költségvetés pozícióját.
Önök – tisztelt miniszter úr és államtitkár úr – választási ígéreteik alapján arra szerződtek, hogy rendbe teszik a dolgokat, boldoggá tesznek bennünket. Maradjunk annyiban, hogy már rend van, boldogok vagyunk, csak hagyják már abba!

A szerző agrárszakértő