A nyugati sajtóban rólunk megjelenő cikkeket külföldi állampolgárokból álló tudósítógárda írja és készíti, amely javarészt felkészületlenül, helyi ismeretek, a magyar specifikumokban való jártasság nélkül végzi a munkáját, s végül ennek az áldatlan állapotnak megfelelő anyagot juttat el a szerkesztőségekbe. Ha az ember a nyugati médiában megjelent, Magyarországról szóló tudósításokat megfigyeli és kiértékeli, arra a szomorú tapasztalatra tesz szert, hogy igen kevés olyan cikk jelenik meg, amely országunkat a valóságnak megfelelően tünteti fel. Tekintsünk vissza ezen jelenség múltjára.
A „felszabadulás” utáni időktől kezdve tudósítottak külföldi újságírók hazánkból. Abban az időben természetesnek tűnt, hogy csak cenzúrázott, az MSZMP által jóváhagyott tudósítás láthatott nyomdafestéket. Voltak íratlan szabályok, amelyeket ha valaki nem tartott be, akkor annak akkreditálását hamarosan megvonták, adott esetben váratlan következményekkel is kellett számolnia. A titkosszolgálatoknak, mint a KGB-nek és a megszállt népi demokratikus országokban működő leányvállalatainak külön osztályai foglalkoztak a híranyag számukra kedvező színben való feltüntetésével, adott esetekben ezek manipulálásával, s dívott és magas szintre emelkedett a tudatos és következetes dezinformáció.
Nagy változás állt be 1956-ban, amikor a hirtelen kinyílt határainkon keresztül beáramlott a nyugati média színe-java, saját elképzeléseik szerint, állami ellenőrzés nélkül készítették riportjaikat és tanúi voltak a magyar nép szabadságvágyának, majd a megszálló szovjet hadsereg brutális beavatkozásának. Riportok, tv-, rádióadások és cikkek százai zúdultak az olvasókra, nézőkre, hallgatókra, attól függően, ki milyen módon volt képes az információkhoz jutni. Hallatlan, eddig ismeretlen mértékű szimpátia nyilvánult meg hazánk iránt, amelynek következménye a menekültek nagy szeretettel, megértéssel való fogadtatása, támogatása volt. Természetesen ezen megtisztelő szeretet és nagyrabecsülés az akkori hatalom számára igen kellemetlen volt, hisz hirtelen a nyugati társadalom előtt nyilvánvalóvá vált az, hogy a Szovjetunió hadserege nem felel meg a felszabadító meghatározásnak, azaz elnyomó, késői gyarmatosító tevékenységük mindenki számára ismertté vált. A külföldön működő kommunista pártokból az emberek tömegesen léptek ki, a bolsevista politikai elv megroggyant.
Ezen politikailag kellemetlen negatív kép megváltoztatására a hatalom képviselői nagyon vigyáztak és tudományos eszközökkel tökéletesítették módszereiket. A cél elérése érdekében minden anyagi áldozatot vállaltak. Fő tevékenységük eleinte az 1956-os forradalom lejáratása, a forradalmárokról adott negatív hírek terjesztése volt, majd hamarosan áttértek a megváltozott feladatkör keretében a Kádár-rendszer szalonképessé tételére. Idővel a módszerek is változtak. A brutális megfélemlítést felváltotta a rafinált meggyőzés, az emberi gyöngék kihasználásán keresztül való beépítés, sok esetben a megzsarolás vagy a korrumpálás.
A média Magyarország-kép-változásainak évtizedeken keresztül lehettünk tanúi, mindazok, akiknek nem volt lényegtelen az, hogy rólunk milyen híreket terjesztenek, és időközben a befogadó országokban megszerzett nyelvtudással megfelelően tudták a média teljesítményeit értékelni. Így jött létre egy médiafigyelő és – ha szükséges – a cikkekre/adásokra reagáló feladatkört ellátó, különböző országokban működő csoportosulás.
Az elmúlt év vége felé a nemzetközi média nagy figyelemmel kísérte a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett kettős állampolgárságról szóló népszavazást és az ezt körülvevő politikai eseményeket. Érdekes módon – de nem váratlanul – a külföldi tudósítók többsége a koalíciós kormány érvelését tartotta elfogadhatónak, és nagy kárörömmel kommentálták a sikertelen próbálkozást. Arról, hogy mit jelent az elszakított országrészeken élő családoknak az EU-csatlakozás által megnehezült kapcsolattartás, látogatás, a tudósítókat nem igazán érdekelte.
Példaértékű a nagynevű zürichi Neue Zürcher Zeitung teljesítménye, amely sűrűn számol be a magyarországi helyzetről. Ulrich Schmid Prágában székelő kelet-európai tudósító az MSZP pártkongresszusa előtt, október 10-én nagy cikkben ismertette olvasóközönségével, hogy Magyarországon erősen terjed a nácizmus, hivatkozva a Bácsfi Diána által megtestesülést nyert nyilasmozgalomra. Hosszú cikkben elemezte és ezt az írás címében is kiemelte: „Nagyhangú magyar antiszemitizmus.” Majd december 4-én Schmid úr újabb cikkben tetézte teljesítményét. Írásának címe: „Egy tapasz a Trianon által előidézett sebekre?” A cikk hemzseg a rosszindulatú, a valós problematikát teljesen figyelmen kívül hagyó, valótlan kijelentésektől. A népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetségét kóros hazafisággal és nácizmussal vádolja. Ezen megállapításait semmiféle bizonyítékokkal nem támasztotta alá, kizárólag saját benyomásait tárta az újság olvasói elé. Különös figyelmet érdemel azon tény, hogy Schmid úr egyszerre nyolc országból tudósít. S tekintettel az Ukrajnában egy időben zajlott választási küzdelemre, amely dramatikában és politikai horderejében összehasonlíthatatlanul magasabb hírértéket képviselt, figyelemre méltó, hogy Schmid úr ennyire részletesen volt képes Magyarországról tudósítani. Mint kiderült, Schmid úr járt a Magyarok Házában – a portáig jutott el –, majd két perc után jól informáltan és ezáltal megalapozottan vonta le lesújtó következtetéseit: „A Magyarok Házában plakátokon és írásokban nyilvánul meg ezeknek a rettenetes hazafiaknak a világfelfogása, melyeknek külső megjelenési formája hasonlít a nácikéra”. Azt azonban nem felejtette el megemlíteni, hogy a Fidesz olcsó populizmussal igyekezett a kettős állampolgárságot támogatni. Hogy ezen állítását mivel támasztja alá, titok, az olvasókra nyilván nem tartozik.
Érdemes még megemlíteni Schmid úr egynéhány tavaly publikált cikkét: „Hidegzuhany a Fidesznek Magyarországon”, megjelent 2004. december 7-én; „Külhoni magyarok kettős állampolgárság nélkül”, megjelent 2004. december 6-án. A szerző pontatlan tartalmú, rosszindulattól fröcsögő, a magyar népet semmibe sem vevő, stílustalan irományai vészesen emlékeztetnek a kormányzó pártkoalíció retorikájára, szóhasználatára, logikájára. Tény, hogy Schmid úr a magyar történelmet nem ismeri és a kapott témákat rosszindulatúan közelíti meg. Az újságírás effajta módon való gyakorlása nagymértékben elüt a Neue Zürcher Zeitung által megszokott gyakorlattól. Nyitott kérdés marad, ki vagy kik azok, akiknek Schmid úr cikkei használnak?
Az említett írások megjelenése után a Neue Zürcher Zeitung főszerkesztője bel- és külhonból tiltakozó levelek tömegét kapta. A Magyarok Világszövetsége nevében én is írtam tiltakozó levelet és kértem helyesbítést. Ez ügyben Stieger Cyrill, a Neue Zürcher Zeitung külpolitikai rovatának szerkesztője a főszerkesztő, Hugo Bütler úr megbízásából levélben felvette velem a kapcsolatot, majd telefonon is megbeszéltük az ügyet. Többszöri egyeztetés után a leközlendő tiltakozó és helyesbítő szövegben megegyeztünk, amely a Neue Zürcher Zeitung 2005. január 5-i számában megjelent. Január 12-én egy közös ebéd keretében Stieger úrral megbeszéltem a helyzetet és biztosítottam arról, hogy amennyiben továbbra is az eddigi gyakorlatnak megfelelő tudósítások fognak megjelenni, súlyos következményekkel kell a szerkesztőségnek számolnia.
Sajtómegfigyelésünk más hasonló hangvételű cikkeket is észlelt, amelyek különböző regionális svájci lapokban jelentek meg: Tages Anzeiger Zürich, 2004. december 6.: Megbuktak a magyar nacionalisták; Der Bund Bern, 2004. dec. 7.: Elfáradt szavazók krízist akadályoztak meg; St. Gallen Tagblatt, 2004. dec. 6.: Megbukott népszavazás Magyarországon; Neue Luzerner Zeitung, 2004. dec. 12.: Magyarország: Örökké vérzik a trianoni seb – hogy csak néhányat említsünk közülük. Ezen cikkek szerzője majdnem minden esetben egy Rudolf Gruber nevezetű bécsi személy.
Az összehangolt, azonos hangvételű cikkek sokasága nem a véletlen műve, hanem egy jól megszervezett magyarellenes sajtómunka eredménye. Sajnos még ezek után sem észlelhető a magyar nemzeti oldal kiegyenlítő jellegű sajtómunkája, amely a külföldi tudósítók más szemszögből való tájékoztatását látná el. Ez nagy hiba, amelyen változtatni kell.
A szerző a Magyarok Világszövetsége Svájci Tagozatának
főtitkára
origo.hu
Fiatal édesanyákat zaklat egy férfi Makón
