Bűncselekmény

Éjszaka rohamsisakos rendőrök tucatjai özönlenek a látszólag kiürült Váci utcába. Összecsapásnak nincs nyoma. A párizsi utca sarkánál egy fiatal férfi áll mozdulatlanul, keze üres, még zászló sincs nála. Odarohan hozzá hat-hét egyenruhás, felszólítás nélkül leütik gumibottal (vagy valami hasonló segédeszközzel), majd a földön fekvő, ellenállást nem tanúsító embert addig verik, ameddig mozog. Dolguk végeztével az eszméletlen, ernyedt testet hátrahagyva elsétálnak – csatlakozva tovavonuló kollégáikhoz. A távolból lövöldözés hallatszik… Mindezt mozgóképen rögzítette emeleti lakásából, majd feltette az internetre egy amatőr videós (www.youtube.com/watch?v=TNsib28r43g).
Maradjunk a racionalitás talaján, ezért egyelőre az előzményektől, a párhuzamosan zajló egyéb történésektől és a politikai kontextustól függetlenül, csupán önmagában az említett „eseményre” fókuszálva gondoljunk végig néhány dolgot!
Ez cáfolhatatlan és kimagyarázhatatlan bűncselekmény. Cáfolhatatlan, mert filmfelvétellel dokumentált. Kimagyarázhatatlan, mert arra nincs mentség, ha egy fegyvertelen embert a nyílt utcán szinte agyonvernek. Olaszliszkán sem volt. (A bűncselekmény tényén az sem változtat, ha a sértett nem tesz feljelentést. Ezt szükséges leszögezni, miután a hatóságok cinikusan a feljelentők kis számával takaróznak.) Semmiképpen sem minősíthető „túlkapásnak”. Túlkapásoknak az alapvetően jogszerű mederben folyó intézkedéssorozat közbeni kisebb kilengések nevezhetők. Esetünkben viszont nem intézkedés, hanem lincselés történt. Csoportosan és felfegyverkezve. Az pedig csak a vakszerencsének köszönhető, ha az áldozat a brutális atrocitást maradandó károsodás nélkül túlélte. Ha túlélte. Mert erről jelenleg semmit sem tudunk… Amennyiben a jogvédők, az ellenzéki politikusok vagy mások az üggyel foglalkozni akarnak, semmi mást nem kell tenniük, mint kérdezni. Kérdezni és kérdezni. És próbáljanak meg válaszolni a rendőrség különböző szintű és rangú irányítói. Meg persze a fegyveres testületek politikai felügyeletét ellátó kormány, élén a miniszterelnökkel.
Kicsodák az elkövetők? Már le vannak tartóztatva? Ha nem, akkor miért nem? Kaptak a lincselők felsőbb vezetőktől biztatást, szabad kezet efféle bűncselekmények elkövetésére? Ha igen, akkor kitől? Ha nem, akkor hogyan történhetett ez meg? Folytathatnánk…
A helyzet akkor válna még ennél is botrányosabbá és tarthatatlanabbá, ha a rendőrség kijelentené: nem tudják, kik követték el a bűncselekményt. (Ezzel a kijelentéssel egyébként egyenértékű, ha rövid időn belül az elkövetőket nem veszik őrizetbe.) Az említett kijelentés nem kevesebbnek a beismerése lenne, minthogy a jogállami berendezkedés Magyarországon de facto megszűnt, és a fegyveres testületek egy része az alkotmányos kontroll alól kicsúszott. Feladatuk elvégzése helyett pedig politikai megrendelésekre a nyílt utcán terrorbrigádokként vadásznak a megbízóiknak nem tetsző véleményt valló emberekre.
Természetesen adódik a kérdés: ha – ne adj’ isten! – a helyzet tovább eszkalálódik, akkor tulajdonképpen kinek, milyen eszközökkel s kivel szemben lesz joga az önvédelemhez? Ugyanis az élet és a testi épség védelme az alapvető emberi jogokhoz tartozik. Mindenki – az őt ért támadással arányos erővel – védelmezheti önmagát. Ha ezentúl valaki egy csapat egyenruhást lát maga felé közeledni, akkor jogosan készülhet az önvédelemre vagy sem? Mert ugyebár az előzményeket figyelembe véve nem kicsi a valószínűsége annak, hogy félholtra verve, magára hagyatva kerül ki a találkozásból. Jobb bele se gondolni, mi történne, ha az elszenvedett megaláztatások miatt vagy egyszerűen csak félelemtől hajtva valaki éles lőfegyverhez nyúlna. A sok száz sértettből, a több ezer szemtanúból elég, ha csupán egynek borul el az agya…
Még a jobboldali médiában is többször megfogalmazódott – megelőlegezve a bizalmat a rendőrségek mint testületnek –, hogy a sorozatos atrocitásokért nem a „kisrendőrök”, hanem a vezetőik és az eseményeknek a politikai szférából kikerülő megrendelőik a felelősek. Az említett példánkhoz hasonló felvételeket nézve, a tanúkat hallgatva, egyre rosszabb érzés lesz úrrá az emberen: túl sokan voltak a magukból kivetkőzöttek, túl sokan bántalmazták szadistaként az embereket, túl sokan lövöldöztek gumilövedékekkel fejmagasságban. Ezek a megnyilvánulások sajnos tipikusak voltak, nem kivételesek! Ráadásul mindezekhez nem feltétlenül kellett parancs. Láthatóan kéjjel és örömmel tették, amit tettek. Szégyen és gyalázat, hogy miközben a tévészékház ostromakor a rendbontók között mindig akadt annyi józan civil, hogy az éppen bajba került rendőrt megmentse a nagyobb sérülésektől (gondoljunk a vízágyú vezetőjére vagy a földre rántott, a tömeg haragjának kiszolgáltatott egyenruhásokra), addig fordítva már nem mondható ez el. Pont azokról nem, akiknek ez (kellene legyen) a hivatásuk. A bűncselekményeket szinte teljes szándékegységben követték el. A felvételeken nem nagyon akadt olyan, aki bántalmazott védelmére kelt volna…
Jogos a kérdés: az elmúlt években milyen emberekből verbuválódott a rendőrségünk? Kicsodák azok, akik a maszk és a névtelenség mögé bújva, emberi mivoltukból kivetkőzve brutálisan vernek papokat, nőket, időseket, fegyverteleneket? Kicsodák azok, akik dühödten tapossák a magyar zászlót, és káromkodva, politikai megjegyzéseket téve bántalmazzák a megbilincselteket? Egy nagyon alapos átvilágítás, egy szakmai-alkalmassági vizsgálat minden bizonnyal ráférne a rendőri állományra.
Persze az elmúlt évek botrányaihoz hasonlóan (APEH-adatmásolás, brókerbotrány, Fittelina-ügy stb.) a történtek részletes kivizsgálása és a felelősök megbüntetése könnyen elmaradhat. Majd a propaganda mindent elsimít, három hónap múlva meg ki és mire emlékszik már? (Elég megnézni a hazai tömegmédia legsunyibb és legkártékonyabb agymosodájának, a TV2 Naplójának munkába állását: a riporternőt legjobban Gergényi kialvatlansága izgatta, láthattunk még „csak jogszerűen”-t parancsba mondó megnyerő Gergényit is, viszont földön fekvőt ütő rendőrt, megvert tüntetőt nyilatkozni nem. Eredmény: a nézők 76 százaléka elégedett a rendőrséggel…) Csakhogy most már csontok törnek és vér folyik. És nem természeti katasztrófa miatt, mint a tűzijátéknál, ahol a mai napig nem tudjuk, ki felelt az elvesztett emberéletekért. A szellemi-ideológiai szinten folyó diktatúra most megpróbál továbblépni, a nyílt és elrettentő fizikai erőszak eszközéhez nyúl. A tét tehát óriási. Ha ezt is megússzák, akkor vérszemet kapva mindennapossá válhatnak az atrocitások.

A szerző fizikus, PhD-hallgató