Elvégeztetett? Nem hiszem. Az viszont bizonyos, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) november 21-i és 22-i döntése, amellyel a Fidesz népszavazásra feltett hét kérdéséből négyet elutasított, tőrdöfés a demokrácia szívébe. Azért használom ezt a szenvedélyes képet, mert a magyar alkotmány 2. paragrafusa 2. bekezdése szerint „a Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja”. Vagyis a magyar alkotmány a demokrácia közvetlen gyakorlásának módját – többek között és döntően éppen a népszavazást – a képviseleti demokráciával egyenrangúnak tételezi. Az OVB azonban nem tett kevesebbet, mint hogy a népszavazás intézményét a végtelenségig szűkítette, sőt a döntéseihez fűzött indoklásaival lényegében véve megsemmisítette a közvetlen demokrácia gyakorlásának ezen alapvető intézményét.
Miért is? Egyrészt azért, mert azt mondta ki a Fidesz tandíjra vonatkozó kérdésével kapcsolatban, hogy az nem tehető fel népszavazásra, mert a kormányprogram lényegi elemét érinti. Nyilvánvaló: egy valamirevaló kormányprogramban az ország jövője előtt álló legfontosabb témakörök szerepelnek – szerepelniük is kell –, így a gazdasági, pénzügyi, egészségügyi, oktatási, kulturális, önkormányzati, közigazgatási, közellátási, szociális nagy ellátórendszerekkel foglalkozó és egyéb kérdések. S ráadásul bármelyik témakörre ráfoghatja bárki – például az OVB –, hogy az éppen a lényegi elemek közé tartozik. Az OVB döntése oly mértékben szűkíti le a népszavazásra feltehető kérdések körét, hogy az intézmény elveszíti jelentőségét, gyakorlatilag megszűnik létezni.
Másrészt pedig azért, mert a Fidesz vizitdíjjal kapcsolatos kérdését is elutasították, azzal az érveléssel, hogy a vizitdíj a kormány költségvetését érinti, s ilyen témában nem tartható népszavazás a jelenlegi szabályozás szerint. Ez is finoman szólva furcsa magyarázat, hiszen a vizitdíjjal kapcsolatban a kormány többször is kijelentette, hogy a vizitdíj bevételei az egészségügyi intézményeknél maradnak, nem a kormányzati büdzsébe kerülnek. (Egyébként ugyanez érvényes a tandíjra is, hiszen az az egyetemek-főiskolák bevételét képezi.) Túl ezen az alkotmány csak azt mondja ki, hogy nem lehet népszavazást tartani a költségvetésről és annak végrehajtásáról, nem pedig azt, hogy semmilyen témában nem írható ki népszavazás, aminek bármilyen közvetett vagy laza viszonya van a költségvetéssel. Ugyanis könnyű belátni: szinte minden társadalmi, közéleti kérdésnek van költségvetési vonzata, pró és kontra, tehát vagy kiadást, vagy bevételt jelenthet a költségvetésben. Ilyen alapon a végtelenül lapos „minden mindennel összefügg” közhelyéhez jutunk el, s addig, hogy lényegében véve semmilyen kérdés nem tehető fel az embereknek, mert annak valamilyen összefüggése van a mindenkori költségvetéssel.
Tehát az OVB megítélésem szerint elfogadhatatlan döntéseket hozott, amelyekkel a népszavazás kiemelten fontos demokratikus intézményét – elnézést a szóért – kiherélte, megszüntette. Ezzel az OVB nem kevesebbet tett, mint hogy szembement a magyar alkotmány – fent idézett – szellemiségével, ezáltal pedig nagy valószínűséggel alkotmányellenes és antidemokratikus lépéseket tett. Nagy baj ez, nagyon nagy baj, mert ez a magyar demokráciát tovább taszította a szakadék széle felé. Az OVB lejtőre került, magával húzva a még létező, egyik legfontosabb demokratikus kontrollintézményünket. Csak reménykedhetünk abban, hogy az Alkotmánybíróság (AB) megváltoztatja, megsemmisíti az OVB védhetetlen döntéseit, megmentve ezzel az alkotmányosság szellemiségét és tételes jogát. Ebben már csak azért is kénytelenek vagyunk bízni, mert az AB az alkotmányosság végső és legfontosabb őre.
Az OVB döntései persze azon történéseknek a fényében érdekesek, amelyek 2006 őszén, pontosabban szeptember 17. és november 4. között zajlottak le. Ezekben a hetekben nem más történt, mint az, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett kormány megdöbbentő erőszakossággal csapott le az utcán, a Parlamentnél és más helyeken békésen tüntető, demonstráló emberekre, s a rendőrség brutális fellépése által újra a félelem légkörét terjesztette el ebben az országban. Ezzel ez a kormány ezen az őszön alapvető szabadságjogaitól fosztotta meg az állampolgárokat, s visszavetette őket a kádári korban megszokott alattvalói állapotba. Az OVB döntései mindezt már csak tetézik, s a szörnyű hetek és hónapok következményeként az eddig valahogy működő magyar demokrácia óriási vereséget szenvedett.
Fontos, hogy a magunk számára még egyszer összegezzük, hogy mi is történt az utóbbi hetekben.
1. A tüntetések sorozata szeptember 17-én este kezdődött, azon a napon, amikor Gyurcsány balatonőszödi beszéde a nyilvánosság elé került. Az emberek, meghallván és megtudván azt, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök lényegében manipulálta a választási eredményeket, társaival együtt tudatosan félrevezette a választókat, és így csikarta ki a győzelmet – tehát morálisan elcsalta a választásokat –, spontán mentek ki az utcára, az Országház elé, s követelték a demokrácia legfontosabb intézményének, a választásoknak a tisztaságát besározó miniszterelnök azonnali távozását. Mindez sokban hasonlított a 2004. őszi ukrán narancsos forradalomhoz, ahol is a köztársaságielnök-választási csalások felszínre kerülése után az emberek százezrével mentek ki Kijevben a Függetlenség térre tüntetni – amely teret azóta már Majdannak neveznek –, s kitartó, szívós harcban kivívták az elnökválasztás megismétlését. (Hogy az eltelt két évben mi történt Ukrajnában, az egy másik történet.) Ha bárhol a világon egy demokráciában a választásokon egyik vagy másik politikai erő tudatosan csal vagy félrevezet, akkor a demokrácia alappillérei kerülnek veszélybe, megszűnik a legitimitás és a bizalom, ami nélkül nincs demokrácia. Márpedig aki vagy akik ezen politikai erők, kormányok távozását követelve vonulnak az utcára tüntetni, lényegét tekintve demokráciavédő, forradalmi jellegű változásokat követelnek. Így történt ez Magyarországon is; a Kossuth téren és máshol, vidéki városokban heteken át tüntetők, demonstrálók, útelzárók nem küzdöttek másért, csak a demokrácia erkölcsi normáinak helyreállításáért. Mondhat tehát bármit a kormányzati propaganda, beállíthatja a tüntetőket a hatalom randalírozóknak, lázítóknak, szélsőjobboldaliaknak vagy antiszemitáknak, ezek az ócska, ősrégi huszadik századi baloldali manipulációs technikák már elavultak. A tüntetők döntő többsége a fővárosban és vidéken is a kezdettől a mai napig békés eszközökkel fejezte ki azt, hogy nem tűri el a politikai hazugságot, manipulációt, morális züllést és a választások megcsúfolását.
2. Szeptember 18-án a tévészékház előtt a tüntetők részéről valóban számos túlkapás és helytelen erőszakoskodás is történt. Ám nem szabad elfelejteni: mindez abszolút elkerülhető lett volna, ha a Toroczkai László által vezetett társaság petícióját a televízió emberei átvették volna, s mondjuk ígéretet tettek volna arra, hogy a tíz pontot egyik műsorukban beolvassák. De az MTV elnöke és a mögötte álló, ki tudja, ki (talán a miniszterelnök), képtelenek voltak egy ilyen rugalmas döntést meghozni, pedig a helyzet rendkívüli volt. Ha ez megtörtént volna, nyilván nem kerül sor az ostromra. Másfelől a mára nyilvánosságra került rendőri jelentés is elismeri, hogy elképesztően amatőr, gyatra és színvonal alatti volt a rendőrség szinte minden lépése ezen az estén. Magától Gyurcsány Ferenctől tudjuk, hogy ő is tárgyalt folyamatosan a rendőrökkel. Hogy Gergényi abszolút felelős, és távoznia kellene, az világos, de talán egyszer Gyurcsány felelősségét is megtudjuk ebben az igencsak sötét történetben. (Indirekt bizonyíték a rendőrség tragikus teljesítményére, hogy Petrétei miniszter másnap felajánlotta lemondását. Na persze, kinek is?)
3. Sólyom László szeptember 18-i, október elsejei beszédeiben, illetve október 4-i üzenetében egyértelművé tette, hogy Gyurcsány Ferenc erkölcsi válságot okozott az országban, s hogy ennek kapcsán érthető társadalmi indulatok halmozódtak fel, amelyek az utcán is megjelentek. Sólyom felszólította a miniszterelnököt, hogy mindebből vonja le a következtetéseket (ami nyilván nem lehetett más, mint a lemondás), s ezt október elsején, az önkormányzati választások estéjén különösen erőteljesen megismételte. Október 4-én pedig azt üzente a parlament baloldali kormánytöbbségének, ha október 6-án, a bizalmi szavazáson bizalmat szavaznak Gyurcsánynak, akkor ők is szentesítenek egy olyan politikai manipulációt, amely a szavazók félrevezetésén, a tényadatok meghamisításán és hazugságok tömkelegén alapul, s amely a demokrácia alapintézményét sározza be.
Szögezzük tehát le: köztársasági elnökünk teljes egyértelműséggel elítélte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök módszereit, manipulációs technikáit, s elítélte azt a baloldali többséget is, amely ehhez asszisztál. Logikailag nem nehéz levezetni, hogy Sólyom László a miniszterelnök távozását látná a mai napig helyesnek, sőt a bizalmi szavazás után elvileg az előre hozott választások gondolata sem állhatna tőle távol. Jól tudjuk azonban, hogy a köztársasági elnök jogilag-formálisan nem kezdeményezhet előre hozott választásokat – az 1989-es elitalkunak ez volt az egyik pontja, mármint hogy az elnök ne tudjon beavatkozni a folyamatokba –, ám azt is jól tudjuk, hogy szóban, verbálisan bármikor bármit megtehet, például felszólalhat a parlamentben, és kezdeményezheti a jelenlegi politikai és erkölcsi válság ilyen irányú feloldását.
4. Október 23. a magyar demokrácia mélypontja, tragikus napja. Soha ne feledjük el a lényeget: október 20-án – Sólyom László nyomására – Bene országos rendőrfőkapitány megegyezett a Kossuth téri tüntetőkkel, hogy folyamatosan maradhatnak a téren, mert hiszen erre engedélyük van, időkorlátok nélkül. Ennek ellenére 23-án éjjel a rendőrök az előre megbeszélt területi átvizsgálások után szétkergették a tüntetőket, és azóta – immáron több hete – nem engedik vissza őket. Azóta műveleti terület a Kossuth tér, s ki tudja, meddig lesz az. Ez minden ízében törvény- és alkotmányellenes, emberijog-ellenes eljárás volt, és a mai napig is az, amire nincs mentség. Arra hivatkozni, hogy 23-ra virradó éjjel a vizsgálat során vascsöveket, csavarhúzókat és golyókat találtak, valamint zokniban faszenet, s ez agresszív szándékot feltételez – mindez olyan nevetséges és szánalmas, hogy nem is érdemes még beszélni sem róla, viszont bizonyíték arra, hogy a rendőrség azt hiszi, gúnyt űzhet a nyilvánosságból és a magyar emberekből.
A Kossuth tériek szétkergetését aznap hajnalban, élő adásban Demszky Gábor is elfogadhatatlannak tartotta, s néhány nappal később a Népszabadságban (!) Szikinger István alkotmányjogász is menthetetlen, jogellenes lépésnek írta le. És az a Demszky, aki spontán maga is érthetetlennek tartotta a Kossuth téri tüntetők elkergetését és a tér rendőri elfoglalását, néhány héttel később az aznap az 50. évfordulót békésen ünneplőket brutálisan leverő rendőröket irányító Gergényi Pétert két kitüntetéssel jutalmazta meg. Ehhez nincs mit hozzátenni, viszont többé már elfelejteni sem lehet. Íme, itt áll előttünk a tüntetés- és demonstrációellenes, rendpárti és rendőrpárti, kunczés és demszkys SZDSZ, ami tényleg már csak a karikatúrája a valahai szabad demokratáknak.
5. Talán a legfontosabb. Október 23-án ezrek jöttek Budapestről és vidékről is a Kossuth térre, hogy részt vegyenek, ünnepeljenek az ’56-os forradalom 50. évfordulóján a hivatalos ünnepségen az állami vezetőkkel együtt. A Kossuth térre tehát ünnepelni vágyók jöttek, ám a rendőrség az Alkotmány utcában, a Nádor utcában és minden irányból messze távol tartotta az összes érdeklődőt a Kossuth téri állami ünnepségtől. A rendőrség tehát nem tett mást, mint a békésen ünnepelni kívánó fővárosi és vidéki állampolgárokat kiszorította a nagyszerű évforduló megünneplésének helyszínéről. Ezzel a lépésével Gyurcsány és kormánya – hisz nyilvánvaló, hogy politikai döntés volt az emberek eltávolítása – a minden ízében társadalmi forradalmunk 50. évfordulójáról kiszorította a társadalmat. Ez gyávaság, szégyen, szégyen és újra csak szégyen. Azt hiszem, soha nem felejthető el.
S ami még ezután jött… A rendőrség farkasszemet nézett az ünnepelni szándékozó, de ebben akadályozott emberekkel, azokkal, akik teljes joggal voltak felháborodva kiszorításuk miatt, ami minden ízében törvényellenes volt. Ezt nyilván provokációk követték, ám utána döbbenet következett: a rendőrök elindultak, s egyre kijjebb és kijjebb szorították az embereket, egészen a Fidesz bejelentett nagygyűléséig az Astoriához, ami azért elképesztő, mert a rendőrség nyugati demokráciákban soha nem indul meg békés és törvényes tüntetőkkel szemben. A Fidesz videofelvételei egyértelműen bizonyítják ugyanis, hogy a rendőrök rányomták a tömeget az Astoriánál tartott ünneplés békésen álldogáló egybegyűltjeire, s innentől kezdődött a tragikus végkifejlet. A rendőrök többféle törvényellenes eszközt és módszert vetettek be, s elképesztő agresszivitást mutattak a védtelen emberekkel, idősekkel, papokkal, fiatal anyákkal és másokkal szemben. Meg kell kérdeznünk: ki is randalírozott itt igazából?
Ami történt: a rendőrök a kormány utasítására – hozzátéve nem kis túlbuzgalmat – október 23-án megverték, megalázták a magyar társadalmat. Lám, nem kell nekünk külföldi elnyomó hatalom, ha ilyen nincs, akkor elintézzük mi ezt magunk között. Ismét megaláztak és megszomorítottak bennünket, ismét kiverték a fogunkat, ismét börtönbe zártak, és ismét megfélemlítettek bennünket. Ismét visszavetettek abba az alattvalói létbe, amelyben a Rákosi- és a Kádár-korszakban éltünk.
Lehet, hogy – Vörösmarty után – „most tél van és csend és hó és halál”, de ez csak egy évszak, ami elmúlik. Lélekben már éledezik a magyar demokrácia. A legfontosabb jelszó lehet most és a későbbiekben is, amit szerintem a Fidesznek is vallania, mondania kell: Nincs alku!
A szerző politológus
origo.hu
Brutális fordulat jöhet az oroszok új csodafegyvere miatt - videó
