Az első számú nemzeti sorskérdés a népesedés

Miközben álhírek terelik el figyelmünket a fontos napi történésekről, a folyamatosan időszerű már szóba sem jön. Kóka kandúrkodása izgalmasabb Gyurcsány kártevésénél. Az pedig, hogy évente egy város tűnik el a magyar térképről – kit érdekel? Pedig a tét nagy: a nemzet jövője, a családok léte és az egyének boldogulása. A lehetséges megoldást akkor találjuk meg, ha ismerjük a tényeket, és megfejtettük az okokat.
1981 a magyar demográfia fekete éve. A népesség növekedése akkor fordult fogyásba. Ez volt az első év, amikor többen haltak meg, mint ahányan születtek. Azóta radikálisan csökkent a születések száma. 2005-ben csak 97 ezer gyermek jött a világra, míg 25 évvel azelőtt csaknem 150 ezer. Ha ez így folytatódik, negyven év múlva az optimisták szerint is csak nyolc és fél millióan leszünk. Sokaknak ez csak munkaerőkérdés, ahogy az idősek részarányának növekedése csupán nyugdíj-biztosítási probléma. A hideg szívű racionalisták mindkét kérdést egyszerűen oldanák meg: betelepítéssel és nyugdíjcsökkentéssel. Engedtessék meg nekünk, hogy mi másban gondolkodjunk.
Az elkeserítő adatokon némileg javít, hogy az éves népességfogyás felét pótolja a Kárpát-medencei magyarok anyaországi áttelepülése. Örömünk azonban nem teljes, hiszen a probléma gyökerét nem orvosolja, a szülőföld elhagyása pedig súlyos ár. A házasodási kedv csökkenését mutatja, hogy 2005-ben mindössze 44 ezer házasságot kötöttek, 25 éve nagyjából a dupláját. A válások száma viszont magas, minden két házasságkötésre esik egy. Nyilvánvaló, hogy a házasodási szándék gyengülése is befolyásolja a gyermekvállalási kedvet. A felmérések ugyanis azt mutatják, hogy az élettársi kapcsolatban kevesebb gyermek születik, mint a házasságban. Ennek oka nyilvánvaló. A házasságok minősége és stabilitása még a hivatkozott adatok ismeretében is felülmúlja az élettársi kapcsolatokét. Márpedig a kapcsolat véglegességének szándéka a tervezhető jövőt biztosítja, ami a gyermekvállalás feltétele.
Néhány éve készült egy felmérés, amely szerint a magyar nők átlagosan 2,1 gyermeket szeretnének. Ez biztosítaná a népesség reprodukcióját. Nyilván több oka van, hogy a szándékból nem lesz valóság. Nem kedvez a gyermekvállalásnak, hogy az utóbbi években mind szélesebb körben tapasztalható a szülés elhalasztásának szándéka. Egyre több nő vállalja első gyermekét 30, sőt 40 év felett. Sokaknál a halasztás elmaradást jelent, mások a további gyermek vállalásáról mondanak le. A karrierépítés szempontjának erősödése és a szingliéletforma terjedése is táplálja ezt a folyamatot. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a nők társadalmi szerepének változása, különös tekintettel munkavállalásukra és munkaerő-piaci helyzetükre, a születésszám visszaesésének egyik oka.
Ezzel összefügg a házasság és a család intézményének válsága. A demográfiai helyzet tényleges okát valójában itt kell keresnünk. Tudom, a kifejezés pontatlan. Nem a két intézmény van válságban, hanem korunk társadalma szenved értékválságban, ezért sok házasság zátonyra fut, és sok család működésképtelenné válik, vagy létre sem jön. Ha szélesebb összefüggésben próbáljuk szemlélni a jelenséget, talán eljutunk a nyugati kultúra válságtüneteihez. Ez korunkban, amelyet sokan a kultúrák harcával jellemeznek, nem biztató megállapítás. De maradjunk a közvetlen okoknál, amelyek közül még egyet említenék, a családi élet kiszámíthatóságának, a gyermeknevelés biztonságának hiányát. A jól működő családtámogatási rendszer felforgatása bizonytalanságot szült, a családokat fokozottan sújtó megszorítások pedig szorongást keltettek. Így nehéz gyermeket vállalni.
Mi a teendő?
A világban érvényesülő nagy folyamatokat talán nem tudjuk visszafordítani, de befolyásolni igen. Leginkább azzal, hogy saját világunkban teszünk rendet. Hiszek abban, hogy néhány éven belül mérsékelni tudjuk, majd megállíthatjuk a népességfogyást. A magyar társadalom gyermekszerető, de még inkább azzá kell válnia. Tudom, ez kultúra kérdése, direkt eszközökkel nehéz befolyásolni, és főleg nem egyik napról a másikra. A feltételeit megteremteni azonban lehetséges. Családbarát környezetet kell kialakítanunk. Ez konkrét kormányzati, önkormányzati intézkedésekkel kezdődik, és jobb esetben a munkahelyi és a civil világ lépéseivel folytatódik. Végső soron a közgondolkodást kell alakítani, megjelenítve a családi élet értékeit, szépségeit. Ebben nagy szerepe van a médiának, az iskolának, az egyházi közösségnek és a civil szervezeteknek. Nem azoknak kell teret adni, akiknek nincs pozitív mondanivalójuk a házasságról és a családról, sőt tudatosan vagy ösztönösen gyengítik azok társadalmi szerepét és tekintélyét. Szólaljanak meg azok, akik tudják, hogy a gyermekeknek érzelmi stabilitásra van szükségük, apára és anyára, a társadalomnak egészséges családokra, a nemzetnek biztos jövőre.
Végül biztonságossá és kiszámíthatóvá kell tenni a gyermeknevelést. Ez jó családpolitikát, stabil családtámogatási rendszert jelent. Ezért kívánjuk bevezetni a választható családi adózást, amely figyelembe veszi az eltartott családtagokat is. Az adózásnak ez a módja valós élethelyzetekhez igazodik, és erősíti a közösségekre épülő, egészséges társadalmat.
Első számú nemzeti sorskérdésnek tartjuk a népesedési helyzet alakulását. Ezért kezdeményezünk parlamenti vitanapot a témáról, amelyet egy konferenciával készítünk elő. Abban bízunk, minden politikai erő – félretéve a pártérdekeket – együtt fog dolgozni azon, hogy ne legyünk remény és jövő nélküli nemzet.

A szerző országgyűlési képviselő (KDNP)