Háromezer-kétszázöt plusz nyolcszáznegyven kilométer. És szinte végig autóval. Ezt teljesítettem Franciaországban. A terhek egyenlően oszlottak el, négynaponta mentem meccsre, sorrendben Bordeaux-ba, Marseille-be, Lyonba, végül Toulouse-ba. Amikor épp nem meccsen voltam, akkor a magyar válogatott sajtóközpontjában dolgoztam, ami szintén távolság, konkrétan harmincöt kilométer. Ha ezt felszorzom tizenkettővel, rögtön kijön nyolcszáznegyven. Ennyit gurultam a magyar válogatott miatt. Gondolom, kitalálják: megérte. Többször szidtam az UEFA-t, és még itthon is azon töröm a fejem, miért utaztatták be velem fél Franciaországot. Nizzában és Marseille-ben is lejátszhattuk volna a csoportmeccseket, csak kicsit nagyobb körültekintéssel kellett volna megszervezni az Eb-t.
De ha már így alakult, a nagy nemzetköziség jegyében találkoztam Cannes-ban északír és lengyel drukkerekkel. Hüledezve hallgatták a magyarázatot, mit keresek a Riviérán, amikor a csapatom Bordeaux-ban játszik. Cannes, a milliomosok paradicsoma be volt oltva Eb-hangulat ellen. Elfogadom, ha egy albán–svájci mérkőzés alatt nem rohangálnak futballőrültek, de hogy a nyitómeccs idején sem?! Aztán Lyonban kárpótolt az élet, amikor félholdas török lobogóval felszerelkezett drukkerek tartottak forgalomlassító demonstrációt éjjel fél tizenkettőkor. Pedig mindössze annyi történt, hogy Törökország 2-0-ra legyőzte Csehországot, azaz szépen búcsúzott az Eb-től. Igen, ezért jöttem! Az őrületet hiányoltam a cannes-iakból. Egy bátor vendéglátós egészen magas szinten űzte a kedveskedést: megtudtam, hogy minket, magyarokat potyautasnak tart, mert csak a szerencse és a létszámemelés miatt lehetünk résztvevői az Európa-bajnokságnak. Lejátsszuk a három csoportmeccset, aztán mehetünk is haza. Majdnem igaza lett, de négy lett belőle!
Azt akartam érezni a magyar meccsek előtt, alatt és után, azzal akartam kelni és feküdni az Európa-bajnokság ideje alatt, amit egykor a Liverpool menedzsere, Bill Shankly mondott: „A futball nem élet és halál kérdése, sokkal több annál.” Cannes-ban kevesebb volt. Bordeaux-ban, Marseille-ben, Lyonban és Toulouse-ban több, sokkal több. Amikor értetlen franciák kimerészkedtek az erkélyre, és onnan lesték a magyar szurkolói menetet, arra már azt lehetett mondani, hogy erről szól az Eb. Nehezen felejtem a lyoni jelenetet: francia családapa és felesége vizet töltöget a magyar drukkerek palackjába, a gyerekeket kilógatva az erkélyen: ők gyűjtötték be az üvegeket és adták vissza a megtöltött palackokat. Cannes-ban ilyet? Hagyjuk, de Cannes-ban nem is volt meccs.
