A filozófia védelmében

Megjegyzések a József Attila Eszmélet című költeményéről szóló vitához.

Persze a XX. századi filozófia egyik meghatározó ága éppen ennek a filozófiai tradícióban hangsúlyozott eredendő misztikumnak a tagadására és a világmindenség maradéktalan racionalizálására törekedett. Carnap ennek jegyében indít briliáns támadást Heidegger filozófiájával szemben, és mutatja ki a német filozófus nyelvezetének, mondatainak abszurditását. És igaza van. Az ő kritériumain megméretve Heidegger szövegei valóban értelmetlenek. Csakhogy ez semmit sem változtat azon, hogy Heidegger a XX. század egyik legjelentősebb gondolkodója, akinek szövegei releváns tartalmat hordoznak nemcsak a XX. századi ember, hanem általában a filozófia egésze számára.

Tőzsér tulajdonképpen nem csinál mást József Attila Eszmélet című költeményével, mint amit Carnap tesz Heideggerrel, csak éppen annyival szerényebben, hogy a költeményt nem tekinti értelmetlennek, megengedi annak lírai értékeit, csupán gondolatilag minősíti azt laposnak. S az ő normái szerint igaza van. Csakhogy éppen itt jelenik meg az igazi probléma: Tőzsér nem az analitikus filozófia, hanem általában „a filozófia” nevében beszél. S Varga Péter az ÉS-beli vita során hiába tette szóvá a filozófiának eme egysíkú fölfogását, Tőzsér azt állítja, hogy ennek nincs jelentősége, mert kritikáját más filozófiatradíció nyelvezetével is megfogalmazhatta volna. Ez azonban ekvivalens azzal az állítással, hogy Carnap Heidegger-kritikája a heideggeri filozófia kontextusában is érvényes volna, ami nyilvánvalóan nonszensz. Ha Tőzsér a transzcendentális fenomenológiát, vagy még inkább Heidegger vagy Jaspers filozófiáját értően alkalmazva közelített volna József Attila e költeményéhez, akkor elkerülhetetlenül megértette volna, hogy itt olyan költeményről, olyan gondolati líráról van szó, amelynek mély filozófiai dimenziója van: a költő itt – természetesen nem a filozófia, hanem a költészet eszközeivel – a lét mindörökre megközelíthetetlen, a maga teljességében mindig rejtve maradó alapjaira reflektál.

Tőzsér az analitikus filozófia szűkös horizontjánál távolabbra tekintő filozófiai irányzatok nyelvezetét könnyen parodizálhatónak minősíti, ám az még az analitikus filozófia kereteiben is nehezen vitatható igazság, hogy a parodizálhatóságból semmi sem következik a parodizált tárgy értékére. S ezen összefüggésben meg kell jegyeznem azt is, hogy a kiváló József Attila-szakértő, Tverdota György vitacikkében Tőzsér olvasatával szemben nem vagdalkozik: megjegyzéseit a filozófiának Tőzsér által képviselt egysíkú képére vonatkozó irónia hatja át; mondhatnánk úgy is: ezt az egysíkú fölfogást „parodizálja”. Itt kell szóvá tennem azt is, hogy az ÉS-beli vitát lezáró cikkében Tőzsér hibásan utal Einsteinre: a relativitás elméletében ugyanis jelen van az éternek egyfajta új (a tradicionális éterfogalomtól persze különböző) fogalma.

Azt javaslom kollégámnak, hogy ne általában a filozófia nevében, de még csak ne is általában az analitikus filozófia nevében nyilatkozzon, hanem csupán ez utóbbi általa képviselt irányzatai nevében, s ekkor teljes lesz közöttünk az egyetértés. Az olvasókat pedig arra szeretném kérni, hogy fogadják el: az a filozófia, amit Tőzsér a kérdéses interjúban „a filozófia”-ként állít elénk, csak a filozófiának egy sajátos ága, illetve változata. S higgyék el: a filozófusoknak csupán egy része gondolkodik úgy, mint Tőzsér.

A szerző tudományfilozófus