A schiffertelenített LMP

A sok külön induló párt versenyében ki lehet majd „a legnagyobb kicsi”?

Ha a Momentum tartósan marad – és a buborék is körülötte –, úgy egyre nehezebb lehet az LMP dolga is. A párt Schiffer András visszavonulása után lényegében politikai állítások nélkülivé lett (ami pedig azóta történt, azt is leginkább Schiffer menedzselte, lásd alkotmánybírák választása). Hiszen ami az LMP volt kifelé, azt az utóbbi években leginkább Schiffer András képviselte. Ő volt az LMP politikai arca, az antiorbánista világban is népszerű Szél Bernadett társelnöki mivolta kifelé tulajdonképpen szóvivőiség volt. Feltehetőleg nagy integritása van Szélnek a pártban, de Schiffer volt az, aki a politikai konfliktusokba beleállt, felvállalta, megjelenítette az LMP (későbbi) álláspontját, majd ugyanezt a tévéstúdiókban is megvédte. Tudott spontán is lenni, nem kellett a műsorok előtt háromszor is átvennie a szövegpaneleket.

A helyére érkező Hadházy Ákos sem kommunikációs, sem politikai értelemben nem tudta pótolni Schiffert. Szorgalmas, uniós pályázatokra vonatkozó felügyeleti munkája ellenére sincs akkora médiafigyelemmel követett története, mint például a másik antikorrupciós élharcos, Juhász Péter Rogán-ügye. Sajátos, hogy a Tiborcz István cégügyeire vonatkozó, általa korábban a szekszárdi Fidesz frakcióülésén rögzített felvételt nem az LMP-re nézve bizonytalan kimenetelű 2014-es kampányhajrában, hanem 2017 elején tette közzé. Sem az időzítés, sem a közlés módja, sem az ügy utánkövetése nem sikerült. Amikor Hadházy politikai állításokat tesz, az inkább végeláthatatlan szövegfolyamokat eredményez, lásd a DK-s Molnár Csabával folytatott vitáját (ATV, Szabad szemmel) vagy a saját részvételére vonatkozó magyarázatot a Lengyel László-szalonban (ATV, A nap híre; Egyenes beszéd). Az is sajátos, hogy úgy motiválja a szavazókat, „ha a Fidesz kétharmadot szerez 2018-ban, akkor ő inkább nem lesz képviselő”. Nem azt mondja, hogy minden erejével azon van, hogy ne legyen kétharmad, hanem hogy ő nem „bohóckodik” tovább. És ezt az állítását ebben a formában hónapok múltán is így képviseli. Érthetetlen, mondhatnánk.

Az LMP számai négy évvel ezelőtt sem voltak jobbak, csak akkoriban vezetett pártnak tűnt. Szakítás után voltak, a szerepfelállás az lett, hogy kifelé Schiffer viszi a pártpolitikát, Szél a szakpolitikai munkát. Utóbbi került fel aztán az óriásplakátra, és ők ketten viszonylag kellemes politikai környezetben – az Összefogás, a Fidesz és a Jobbik alkotta pályán – jeleníthették meg a párt protestjellegét. 2018-as külön indulások esetén az LMP-hez hasonlóan többen is bírnak majd ezzel a jelleggel, s a párt balról is kaphat kihívókat a 2014 utáni szereplőktől. Egyúttal kevéssé lehet sikeres abban, hogy összefogásnak állítsa be a baloldali pártok koordinált indulását; ehhez sem érve, sem nyilvánossága nincs az alakuló politikai környezetben – nem beszélve arról, hogy a koordináció nem összefogás.

Adódik továbbá a kérdés: ki lesz, aki a párt nevében a különböző fórumokon a többi szereplővel meg tudja vívni a politikai kampánycsatákat? Schiffer András sokszor kimagasló vitapartnere volt a többi párt vezetőjének, jelen esetben ez az előny, a „political animal” Schiffer távozásával (pontosabban távoztatásával) redukálódott. Meg tudja-e ismételni sikerét – azaz esetében az öt százalék feletti eredményt hozni – az az LMP, amely négy év alatt lényegében szervezetileg nem erősödött? Nyilván több tagja van, mint a Párbeszédnek vagy az Együttnek, de kevesebb, mint amit előirányzott magának négy éve. Ráadásul ennyi „poszt-2014-es” párt árnyékában az LMP-re szavazásnak a legutóbbi választáson tapasztalthoz hasonló automatikus protestmotivációja is kérdéses.

Természetesen előállhat az a helyzet is, hogy az LMP „a legnagyobb kicsi” pozíció okán – már amennyiben a mérésekben a többiek beragadnak – ebben az állapotában is bekerülhet a parlamentbe („legalább ők jussanak be”). A népszavazási kezdeményezés egy számukra fontos, de a többségnek távoli témában (Paks II.) csekély láthatóságot nyújt, és ezzel a párt megint hónapokra bent ragadhat a Paks-tematikában. Emellett a Párbeszéd (Jávor Benedek) és az Együtt által korábban kezdeményezett Paks-népszavazás után ez inkább pótcselekvésből fakadó versenyfutás, mint a kivitelezést komolyan gondoló lépés.

A küszöb átlépése Schifferrel és nélküle is a fentiek okán 2018-ban nehezebb lehet, mint 2014-ben volt. Mindenkire nézve igaz, hogy választási kampányban nem szakpolitikusok, hanem ügyeket, témákat, a pillanatot megérző politikusok is kellenek. Csak szakpolitikus karakterek ebben a politikai térben könnyen válnak láthatatlanná. Ha a kisebb pártok külön indulása esetén a kampányban nem lesz jelen az LMP (a reggeli tévészereplés nem azonos a jelenléttel), akkor leginkább abban bízhat, hogy a többiek sem lesznek jelen. Ugyanakkor ők szintén ebben bíznak az LMP-t illetően.