A Capitol kiadó vezetősége sem lelkesedett a dologért eleinte. Forgalomba sem akarták hozni az albumot. Wilson is kezdte unni a banánt, Wouldn’t It Be Nice? című önéletrajzában így emlékezik a Capitol-agytröszttel ez ügyben folytatott utolsó beszélgetésére: „Egy szalagos magnóval jelentem meg, rajta nyolc előre rögzített válasszal. Ilyenekkel: nincs semmi hozzáfűznivalóm. Megismételné? Nem. Igen. Egy szót sem szóltam, csak lejátszottam nekik a megfelelő felvételeket.” Nem könnyű a kiadókkal. Az egyik a Beatlest is kirúgta, amikor az az első lemezével házalt.
Az 1942. június 20-án született Brian Douglas Wilson a huszadik századi popzene egyik legjelentősebb alakja. 1988-ban iktatták be a Rock and Roll Hall of Fame-be, amelynek honlapján ezt írják róla: „Egyike a kevés vitathatatlan zseninek a könnyűzenében.” Ebben is lehet valami, bár önmeghatározása szerint ő csak egy keményen dolgozó fickó. 1961 szilveszterén volt a Beach Boys első nyilvános fellépése. Három nappal előtte kapott az apjától egy basszusgitárt és egy erősítőt. Azon játszott. Volt még pánikroham, drog, visszavonulás, újrakezdés, szólókarrier. Huszonhárom, amikor megjelenik a Pet Sounds: az ártatlanság elvesztéséről, a gyerekkorról, az elidegenedésről.
Soha életében nem szörfözött. Van hat gyereke, közülük négyet adoptált. Jelenleg is aktív. A napokban Dánia és Hollandia koncerttermeiben kószál. Hogy a turné hírére lázba jönne a világsajtó, vagy a zenére fogékony fiatalság, azt kétlem. De nem is érdekes. A Pet Soundsé a világ legboldogabb lemezborítója. A zenekar tagjai kecskéket etetnek.
