Persze hiba lenne a többi kiszolgáltatott kollégára ráhúzni a vizes lepedőt. Semmi rendkívüli nincs abban, hogy a lehetetlen körülmények között dolgozó munkavállalók legalább két hívás fogadása közt nyugodtabb légkörre vágynak. Mégis felvetődik a kérdés: milyen segítségre számíthat például az érintett kolléganő, aki minimális megélhetésért küzdve próbál másokon segíteni, hogy végül a helyzet őt temesse maga alá? És milyenre a többiek, akiknek szintén pszichológus támogatása nélkül, havi nettó 120 ezer forintért kell életeket menteniük? A többi „szürke egérkéről” nem is beszélve, akik talán épp azért nem hívják a segélyvonalat, mert nem akarnak másoknak problémát okozni. Attól tartanak ugyanis, méghozzá joggal: valós segítségnyújtás helyett rezignáltan csak annyit javasolnak majd, ezt és ezt keressék meg a problémáikkal. Hiszen senki nem oldhatja meg negyedóra alatt a másik életét.
Az újságírók ilyenkor szokták önnyugtatásképp a cikk végére beszúrni: ha gond adódik, tárcsázza az ingyen hívható segélyszámot. A javaslat ott van a Nyugat.hu cikkének a végén is.
