Az emberi viselkedéstudomány kutatói örülhetnek, hiszen a jelenlegi amerikai elnök egymaga egyetlen külföldi látogatása során annyi fura gesztust tesz, hogy azokon egész tanulmányköteteket lehetne hizlalni. Nem kizárt, hogy halála után ha közkönyvtárat nem is, egy kézfogásfajtát mindenképp elneveznek róla.
Donald Trump a minap Varsóban járt, ahol a lengyel államfő felesége leiskolázta ugyan őt egy kamukézfogással, ám ez nem akadályozta meg abban – a politikai trollkodás fekete öves mestereként –, hogy jól csőbe húzza az őt vendégül látókat. A tervezett program váratlan módosításával alapos gyomrost vitt be az országot kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) élén álló Jaroslaw Kaczynskinek. Az Egyesült Államok vezetője ugyanis közölte: találkozni kíván Lech Walesával, az egykori szakszervezeti vezetővel, Lengyelország 1990–1995 közötti köztársasági elnökével.
Az ötlet nagyjából olyan kellemes meglepetést szerezhetett Kaczynskiéknak – egy Trump műveltségi horizontját feltehetően meg nem haladó példával élve –, mintha Nyuszi azzal szembesülne, hogy vacsorameghívását azzal viszonozza Micimackó, hogy egy éhes óriáskígyót is magával visz a közös étkezésre. Az üldözési mániás Kaczynski számára mostanra Lech Walesa maga a mumus. Nagy lendületű, a demokratikus intézményrendszert próbára tevő országátalakító buzgalmának ugyanis hivatkozási alapja lett a tétel, miszerint a rendszerváltás nem hozta el a posztkommunizmus végét, ezért az új és tiszta Lengyelország majd a PiS-kormány szorgos keze munkájának gyümölcse lesz. Miközben faramuci módon egyes kommunista vezetők (például Wladyslaw Gomulka) mára szinte nemzeti hőssé nemesültek a párt történelmi emlékezetében, addig Walesa a végképp eltörlésre ítélt múlt élő szimbóluma.
Egy ideje mindent meg is tesznek, hogy nimbuszát megtépázzák, mindenekelőtt azzal a váddal, hogy nem csupán aláírt bizonyos papírokat az egykori nemzetbiztonsági szolgálatoknak (amit az érintett nem is tagad), de pénzért dolgozott és jelentett, akár mások kárára is (ezt következetesen cáfolja).
Itt nyissunk egy méretesebb zárójelet. Lech Walesa finoman szólva is ellentmondásos figura, aki a rendszerváltás utáni belpolitikai küzdelmekben nem feltétlenül mutatta mindig a legrokonszenvesebb arcát. Csakhogy mégis ő a kevés igazi hősök egyike. Amikor 1980-ban, többgyermekes apaként átmászott a sztrájkoló Lenin Hajógyár kerítésén Gdanskban, és az elégedetlen munkások élére állt, akkor vált azzá. Olyan valakivé, aki jellemhibái dacára felismert egy sorsfordító helyzetet, majd vállalta azt a felelősséget és kockázatot, amit rajta kívül mások nem mertek volna. Arcot adott a többség szíve mélyén forrongó vágyaknak és elszántságnak, majd a józan észre és a plebejus ravaszságra alapozva vezette azt az elképesztő erejű, mégis békés mozgalmat, ami a világ szemében tudatosította: a munkások nevében uralkodó kommunizmus romlott és álságos rendszer. Nem tört meg akkor sem, amikor ismeretlen helyre internálták. Ezt a szilárdságot honorálták a Nobel-békedíjjal, és ennek elismerése állhat Trump egyáltalán nem kötelező udvariassági gesztusa mögött. Ugyanezekben a forrongó időkben Jaroslaw Kaczynski zavartalanul élte az életét, és szürke háttéremberként húzta meg magát az ellenzék hátsó soraiban.
Talán ez a látványos életútkülönbség az egyik oka a Walesa iránti engesztelhetetlen gyűlöletének – aki július 10-én egy kormányellenes demonstráción is fellépett volna, ha nem kerül kórházba. Dramaturgiailag nehéz kiélezettebb helyzetet elképzelni: ott állt volna a kommunizmus elleni harc jelképe, Donald Trump személyes meghívottja, arra várva, hogy a rendőröknek van-e bátorságuk őt is erőszakkal előállítani, ahogy az az elmúlt hónapokban több egykori ellenzéki harcossal megtörtént. Lehet, hogy a választ egy hónap múlva megkapjuk – Walesa fogadkozott, hogy a következő megmozduláson is ott lesz –, de a lényegen már az sem változtat, ha a volt államelnöknek haja szála sem görbül.
A szégyen már rég megtörtént: mióta folyik ellene a boszorkányüldözés, az ország tekintélyes része látványosan utálja az egykori villanyszerelőt, és úgy véli, hogy a rendszerváltás körül mindenki összejátszott mindenkivel. Ez persze belefér a demokratikus véleménynyilvánítás szabadságába, de azért érdemes azt is figyelembe venni, hogy vajon tényleg megérte-e Kaczynskiéknak önző és rövidlátó politikai megfontolásból aláásniuk Walesa tekintélyét. Ugyanis nemcsak utóbbi személyes nimbusza kopott meg, hanem a zsigeri gyanakvás áldozatává tették azt a mítoszt is, hogy néha elég egy bátor kisember fellépése és meg nem alkuvása ahhoz, hogy egy aljas és elnyomó rendszer falán végzetes repedések keletkezzenek. Persze nem kizárt az sem, hogy éppen ez volt a cél.
