Itt nyissunk egy méretesebb zárójelet. Lech Walesa finoman szólva is ellentmondásos figura, aki a rendszerváltás utáni belpolitikai küzdelmekben nem feltétlenül mutatta mindig a legrokonszenvesebb arcát. Csakhogy mégis ő a kevés igazi hősök egyike. Amikor 1980-ban, többgyermekes apaként átmászott a sztrájkoló Lenin Hajógyár kerítésén Gdanskban, és az elégedetlen munkások élére állt, akkor vált azzá. Olyan valakivé, aki jellemhibái dacára felismert egy sorsfordító helyzetet, majd vállalta azt a felelősséget és kockázatot, amit rajta kívül mások nem mertek volna. Arcot adott a többség szíve mélyén forrongó vágyaknak és elszántságnak, majd a józan észre és a plebejus ravaszságra alapozva vezette azt az elképesztő erejű, mégis békés mozgalmat, ami a világ szemében tudatosította: a munkások nevében uralkodó kommunizmus romlott és álságos rendszer. Nem tört meg akkor sem, amikor ismeretlen helyre internálták. Ezt a szilárdságot honorálták a Nobel-békedíjjal, és ennek elismerése állhat Trump egyáltalán nem kötelező udvariassági gesztusa mögött. Ugyanezekben a forrongó időkben Jaroslaw Kaczynski zavartalanul élte az életét, és szürke háttéremberként húzta meg magát az ellenzék hátsó soraiban.
Talán ez a látványos életútkülönbség az egyik oka a Walesa iránti engesztelhetetlen gyűlöletének – aki július 10-én egy kormányellenes demonstráción is fellépett volna, ha nem kerül kórházba. Dramaturgiailag nehéz kiélezettebb helyzetet elképzelni: ott állt volna a kommunizmus elleni harc jelképe, Donald Trump személyes meghívottja, arra várva, hogy a rendőröknek van-e bátorságuk őt is erőszakkal előállítani, ahogy az az elmúlt hónapokban több egykori ellenzéki harcossal megtörtént. Lehet, hogy a választ egy hónap múlva megkapjuk – Walesa fogadkozott, hogy a következő megmozduláson is ott lesz –, de a lényegen már az sem változtat, ha a volt államelnöknek haja szála sem görbül.
A szégyen már rég megtörtént: mióta folyik ellene a boszorkányüldözés, az ország tekintélyes része látványosan utálja az egykori villanyszerelőt, és úgy véli, hogy a rendszerváltás körül mindenki összejátszott mindenkivel. Ez persze belefér a demokratikus véleménynyilvánítás szabadságába, de azért érdemes azt is figyelembe venni, hogy vajon tényleg megérte-e Kaczynskiéknak önző és rövidlátó politikai megfontolásból aláásniuk Walesa tekintélyét. Ugyanis nemcsak utóbbi személyes nimbusza kopott meg, hanem a zsigeri gyanakvás áldozatává tették azt a mítoszt is, hogy néha elég egy bátor kisember fellépése és meg nem alkuvása ahhoz, hogy egy aljas és elnyomó rendszer falán végzetes repedések keletkezzenek. Persze nem kizárt az sem, hogy éppen ez volt a cél.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!