Sajnos nem tudom a jogállamiság, netán az igazságosság újabb diadalaként üdvözölni, ha ezután a bíróságok afféle bocsánatos bűnként kezelik a politikai plakátrongálást. Mélyen tisztelt garázda honfitársainkat akkor is tisztességes magatartásra kéne késztetni, ha világrengető politikai indulatok fűtik őket, miközben nekik nem tetsző plakátokon élik ki jogosnak vélt felháborodásukat. Ez esetben teljesen mindegy, hogy a derék hazafi kormánypárti vagy ellenzéki buzgalommal féktelenkedik, a rombolás semmilyen formában nem lehet követendő politikai megnyilvánulás.
Idén januárban a Szegedi Járásbíróság bűnösnek mondott ki két plakátrongálót, egy évre próbaidőre bocsátotta őket. Az aktivisták 2015 nyarán, Szegeden lefestették a migrációellenes kormánykampány plakátjait. Az általuk okozott kár meghaladta az 50 ezer forintot, így a hatályos törvények értelmében rongálás vétségében bűnösnek minősültek. A tettesek fellebbeztek, és kiderült, hogy jól tették. A Csongrád megyei főügyészhelyettes kezdeményezte, hogy a másodfokú bíróság bűncselekmény hiányában mentse fel az elkövetőket. Az ügyészség az Alkotmánybíróság határozatára hivatkozik, amely szerint a közügyek vitatása és a véleménynyilvánítás szabadsága előbbre való, és az ezt korlátozó büntetőjogi tényállásokat megszorítóan kell értelmezni.
Mindez roppant nagyvonalúan és humánusan hangzik, ám erős kétségeim vannak, hogy – a fütyüléshez hasonlóan – a rongálás adekvát formája-e a politikai nézetek kifejtésének. Egy plakát letépése, összefirkálása, lemázolása egzaltált, nem pedig egzakt megnyilvánulás. Vajon miféle politikai vélemény hirdettetik azzal, ha valaki Soros György arcképére odapingálja, hogy zsidó? Természetesen a rongálás is valamiféle állásfoglalás, de a legkevésbé sem szabatosan kifejtett, a valóság valamely szegmenséről alkotott nézet. Az agresszív megnyilvánulásokat ne soroljuk a véleménynyilvánítás elfogadható módjai közé, mert a végén a terrorcselekmény vagy a háborúskodás is vélemény lesz.
Az ügyészség hirtelen támadt engedetlenségének okát nem tudjuk egyértelműen meghatározni. Vannak, akik úgy vélik, a Jobbik kormányellenes plakátjait tépkedő fideszes kommandók védelmére alakult át az ügyészségi álláspont, mások abban hisznek, hogy vannak még olyan szigetei a magyar állam működésének, amelyek őrzik függetlenségüket, a demokratikus jogállam szellemiségét, a hagyományos európai értékeket. Mindkét verzió elkeserítő képet fest a magyar igazságszolgáltatás állapotáról.
Az első esetben nyilván politikai hatalom szólt volna bele a „független” bíróságok gyakorlatába, a másodikban a bíróságok nem a törvényt, hanem a civil kurázsit tartanák szem előtt ítélkezéskor. Van harmadik lehetőség is, de semmivel sem jobb, mint a másik kettő: a törvény nem fogalmaz egyértelműen. A bíróságok nem pusztán alkalmazzák, hanem kényszerűen értelmezik a törvényt, némi túlzással minden szereplő másként.
Természetesen most mondhatják, hogy az egész ügy érvényét vesztette, hiszen központi utasításra leszedik az összes politikai plakátot, ami a „rongálásnak” teljesen legális módja. Ám hamarosan kitör az újabb kampányidőszak, és újra megjelennek a politikai plakátok, ugyanolyan rondák, ízléstelenek, visszataszítók, ostobák, idegesítőek, hazugok – vagy éppen nagyszerűek, csak ellenoldaliak –, miként eddig is mindig, és megjelennek a felháborodott, megrendült, sértett, meggyőződéses rongálók is. Meg hát tapasztaltuk már, hogy némelyik pártnak semmi egyéb üzenete nincs, mint a másik plakátjainak rongálása. Ha marad a jelenlegi bírósági gyakorlat, ennek a rongálósdinak nem lesz semmi tétje. Márpedig tét nélkül szabadság sincsen.
