Ezenközben a kormány is hihetetlen többségeket vizionál. 99 százalék mögé bújva iparkodik legitimnek beállítani olyasmit is, ami egy békés polgári társadalom építésébe nem férne bele. Persze más léptékekről beszélünk. Az egyik oldalon a korrupciót nevezik nemzeti érdekérvényesítésnek, a másikon az egyenruhás bohóckodást rendfenntartásnak. Emellett majdnem elsikkad, hogy CEU-, civil-, Soros- és még számtalan ügyben mondja lényegében ugyanazt a két csoport.
A kormány persze nem szélsőjobboldali, és nem is antiszemita. Ahogy nyolc-tíz százaléknyi etnikai önvédelmista sincs Magyarországon. Ám ahogy a kormány sem eszmék, hanem érdekek alapján politizál, úgy tömegek sincsenek, akik ideológiák szerint gondolkodnának a világról. Elég megnézni, hány olyan jobbikos van, aki a kezdetektől támogatja a pártot, de a melegekkel például soha nem volt baja. (Igaz, a párt mintha nem venné észre őket, és rendre ebben a témában próbálja ellensúlyozni a néppártosodós mértékleteskedést.) Lehet, hogy az Erő és Elszántság vezetői fontosnak tartják a küzdelmet a ’68-as eszmék ellen – és a rassztudat mellett –, de ezekben nem fogják őket tömegek követni.
A korrupciónál, az oktatásnál, az egészségügynél fontosabb az etnikai önvédelem, hirdette László Balázs. Ebben az egy mondatban benne van a vecsési zászlóbontók politikájának lényege, és ez a mentalitás el is távolítja őket attól, ami felé a Jobbik – szavai szerint – igyekszik. Közép-európai Egyetem, Soros György nézetei, civil szervezetek: itt meg olyan álproblémákról van szó, amelyekkel a kormány simán nyeri a tematizációs versenyt, feledtetve a valóban súlyos ügyeket. A szélsőjobb sem képes választ adni a lényegi gondokra, nem is akar, ezért kisszerű ideológiáját nyomná le a torkokon.
Persze ez még nem jelenti azt, hogy a Jobbik tudná a megoldást az oktatás vagy az egészségügy gondjaira. Viszont már akkor beljebb vagyunk, ha igazi kérdésekről beszélünk, ilyeneken gondolkodunk. Nevetséges, hogy a kormánysajtó ideologikus témák, magánéleti ügyek bedobásával szorítaná vissza a Jobbikot, egyszerre állítva, hogy a Vona-párt ma is ugyanúgy antiszemita, meg hogy elpuhult, semmi sem maradt nemzeti radikalizmusából. A kettő egyszerre nem stimmelhet. Ahogy az sem, hogy ma Köves Slomó szavait használjuk politikai célokra, holnap az exjobbikos Bertha Szilviával ejnye-bejnyézünk, holnapután a bérunió gondolatán mosolygunk. Rendre bizonyítva: a valóban égető kérdésekre tényleg nincs válaszunk. Még hét év kormányzás után sem.
