Bőven volt időnk megismerni a Betyársereg ideológiáját, majd újabban a Konzervatív Hallgatók Szövetségéből lett Identitesz világképét is. Senki nem lepődhetett hát meg a legutóbbi felkiáltáson, amely szerint ideje leverni a cölöpöket a homoszexualitás ügyében is. A kiáltványnak is nevezhető anyag szerint az azonos neműek egymás iránti vonzalma abnormális, szigorúan magánügy, amelynek propagandáját orosz mintára tiltani kellene.
Talán csak az alábbi tételen húzzuk fel kissé a szemöldökünket, elvégre szélsőjobboldali megszólalótól is ritka az ennyire nyílt kirekesztésvágy: „Ezeket a pozíciókat, illetve foglalkozásokat ne lehessen betölteni, illetve művelni nyíltan vállalt homoszexuális orientációval. Gyermekeinket ne neveljék homoszexuális tanárok, Nemzeti Színházunkat ne igazgassa homoszexuális direktor, homoszexuális ne lehessen miniszterelnök, miniszter!” A szerző szerint más foglalkozásokat sem szabad űzni bizonyos adottságokkal: ha szemüveges sem lehet vadászpilóta, akkor homoszexuális se legyen miniszter!
A gond annyi, hogy nem a Vecsésen zászlót bontott Erő és Elszántság embere, hanem Felföldi Zoltán fogalmazta meg mindezt a Magyar Hírlapban. Személyében Lakitelek volt polgármesterét köszönthetjük, aki Lezsák Sándor támogatását is bírta. Három éve egy független jelölt kiütötte székéből, amit a Fidesz nem tudott elfogadni. Két évig fúrta Zobokiné Kiss Anitát az önkormányzati többség, hogy a tavaly emiatt tartott időközin mindent bukjanak. Nem jött be az alázat teljes hiánya, de hiába: úgy tűnik, Felföldi mit sem tanult ebből.
Végső soron ez is összeköti őt az Erő és Elszántság tagjaival. Az új mozgalom is hangerővel igyekszik pótolni a támogatottságbeli deficitet, és egy vélt tömeg nevében beszél. Tyirityán Zsolt betyársereges vezető 8-10 százaléknyi tábort vizionált. Ezek az emberek csak arra várnak, hogy valaki végre megszólítsa, képviselje őket, mondta.
A vélt többség nevében cselekszenek a szélsőjobboldaliak akkor is, amikor évről évre kimennek a Pride-ra kiabálni, ellentüntetni. Szinte sajnálja ilyenkor őket az ember, hiszen rendre azt látni: tetőtől talpig feketében rohannak pár tucatnyian egyik utcából a másikba, keresve, hol tudnak közelről kiabálni a vonulókra. Csupa futkosás az élet.
Ezenközben a kormány is hihetetlen többségeket vizionál. 99 százalék mögé bújva iparkodik legitimnek beállítani olyasmit is, ami egy békés polgári társadalom építésébe nem férne bele. Persze más léptékekről beszélünk. Az egyik oldalon a korrupciót nevezik nemzeti érdekérvényesítésnek, a másikon az egyenruhás bohóckodást rendfenntartásnak. Emellett majdnem elsikkad, hogy CEU-, civil-, Soros- és még számtalan ügyben mondja lényegében ugyanazt a két csoport.
A kormány persze nem szélsőjobboldali, és nem is antiszemita. Ahogy nyolc-tíz százaléknyi etnikai önvédelmista sincs Magyarországon. Ám ahogy a kormány sem eszmék, hanem érdekek alapján politizál, úgy tömegek sincsenek, akik ideológiák szerint gondolkodnának a világról. Elég megnézni, hány olyan jobbikos van, aki a kezdetektől támogatja a pártot, de a melegekkel például soha nem volt baja. (Igaz, a párt mintha nem venné észre őket, és rendre ebben a témában próbálja ellensúlyozni a néppártosodós mértékleteskedést.) Lehet, hogy az Erő és Elszántság vezetői fontosnak tartják a küzdelmet a ’68-as eszmék ellen – és a rassztudat mellett –, de ezekben nem fogják őket tömegek követni.
A korrupciónál, az oktatásnál, az egészségügynél fontosabb az etnikai önvédelem, hirdette László Balázs. Ebben az egy mondatban benne van a vecsési zászlóbontók politikájának lényege, és ez a mentalitás el is távolítja őket attól, ami felé a Jobbik – szavai szerint – igyekszik. Közép-európai Egyetem, Soros György nézetei, civil szervezetek: itt meg olyan álproblémákról van szó, amelyekkel a kormány simán nyeri a tematizációs versenyt, feledtetve a valóban súlyos ügyeket. A szélsőjobb sem képes választ adni a lényegi gondokra, nem is akar, ezért kisszerű ideológiáját nyomná le a torkokon.
Persze ez még nem jelenti azt, hogy a Jobbik tudná a megoldást az oktatás vagy az egészségügy gondjaira. Viszont már akkor beljebb vagyunk, ha igazi kérdésekről beszélünk, ilyeneken gondolkodunk. Nevetséges, hogy a kormánysajtó ideologikus témák, magánéleti ügyek bedobásával szorítaná vissza a Jobbikot, egyszerre állítva, hogy a Vona-párt ma is ugyanúgy antiszemita, meg hogy elpuhult, semmi sem maradt nemzeti radikalizmusából. A kettő egyszerre nem stimmelhet. Ahogy az sem, hogy ma Köves Slomó szavait használjuk politikai célokra, holnap az exjobbikos Bertha Szilviával ejnye-bejnyézünk, holnapután a bérunió gondolatán mosolygunk. Rendre bizonyítva: a valóban égető kérdésekre tényleg nincs válaszunk. Még hét év kormányzás után sem.
