A helyzet tehát siralmas. Erre mit tesz a kormány? Ahelyett, hogy felismerné, ez az erőltetett oktatási forma a bukás felé sodródik, a hibákat úgy akarja orvosolni, hogy gimnáziumellenes irányt véve az általa kívánatosnak tartott középfokú képzési formákba terelné a fiatalokat. Olyan stratégia jöhet, amely az intézménytípusokba felvehető gyerekek számát központilag határozza meg, és keretek közé szorítja a beiskolázás lehetőségeit. Felvetődött például, hogy felülvizsgálva az eddigi gyakorlatot, a magán- és alapítványi fenntartók számára is helyet adnának a szakképzésben. A fentiek egyértelműen arra utalnak, hogy a kormány a jogi háttér megváltoztatásával változtatna a képzési arányokon.
Kétségtelen tény, hogy lépni kell, mégpedig minél hamarabb. Viszont az újabb központi beavatkozás helyett el kellene engedni a kezét az eddig favorizált rossz, bukásra álló középszintű képzésnek. Félő ugyanis, hogy nem tudjuk teljesíteni az Európa 2020 stratégiában megfogalmazott célt, miszerint az oktatást középfokú végzettség, illetve szakképesítés nélkül elhagyó 18–24 évesek arányát az adott korosztály tíz százaléka alá kell csökkenteni. Eközben nem árt arra is figyelni, hogy ha a pedagógus-életpálya nem csábítja vissza a szakképzetteket az iskolákba, már középtávon súlyos foglalkoztatási gondok jelentkezhetnek az oktatásban.
Persze egyáltalán nem kizárt, hogy a kormány a potenciálisan népszerűtlen döntésekkel megvárja a 2018-as választást. Akár árral szemben is.
