A második Orbán-kormány hatalomra lépése óta a szakképzés jelenti a magyar oktatási rendszer megújításának alapját. Legalábbis a kabinet szerint. Amikor a gimnáziumok helyett a szakmát adó középiskolákat hoznák helyzetbe, arra hivatkoznak: ha azt akarjuk, hogy a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások igazán versenyképesek legyenek, akkor kellő számú fiatal szakembert kell képezni középfokon. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László kijelentette: ha nem ez történne, akkor az ország az árral szemben úszna. Azt sem tartotta magában, hogy „néhány” polgármester igazán lehetne bátor annyira, hogy bezárat gimnáziumokat. Probléma ugyanis, hogy utóbbi képzési forma a kormányzati elképzelések ellenére is sokkal népszerűbb, mint a szakképzés, sőt egyre többen csak a gimnázium által látják biztosítottnak jövőjüket.
Két minapi kormányzati jelentés is arról árulkodik, hogy az erőteljes intézkedések ellenére mind rosszabb eredményeket produkál a középfokú képzés. Nézzük a számokat, amelyek tényleg nem adnak okot túl sok örömre. A szakiskolába jelentkezők száma a gyerekszám általános csökkenéséhez képest is jelentősen visszaesett. Az elmúlt öt évben százezer gyerek hullott ki a középfokú képzésből, ebből 84 ezer a szakképzésből. A 2011–2012-es tanévben a nappali rendszerű képzésben 567 451 tanuló vett részt, a 2016–2017-esben pedig már csak 434 707. Öt év elteltével 132 744 tanulóval kevesebben ültek iskolapadban.
A felmérés azt is kimondja: a teljes 15 éves korosztály mintegy negyede alapvető számolási és szövegértési problémákkal küszködik, gyakorlatilag funkcionális analfabétának tekinthető, így szakmai készségeinek fejlesztése sem lehetséges a megfelelő mértékben.
A szakgimnáziumokban és a szakiskolákban az oktatói gárda is rohamosan öregszik: az elmúlt öt évben a 60–64 éves pedagógusok száma több mint a duplájára nőtt. Ugyanakkor vészesen fogy a negyvenévesnél fiatalabb pedagógusi kar, egyre kevesebben maradnak a pályán. Ez a tendencia szintén alapjaiban veszélyezteti ezt a képzési formát.
