Lassan elülnek a világ húsz legfejlettebb országának hamburgi találkozója által kavart hullámok. A többség az egészből az azelőtt már-már elfelejtett szélsőbalosok vandalizmusára, illetve Vlagyimir Putyin és Donald Trump első személyes megbeszélésére emlékezik. Joggal, hiszen ez a két esemény uralta a televíziókat, ezek részleteit taglalták hosszan az elemzők. Így a média által – tegyük hozzá, nem ok nélkül – felkapott két látványosság szinte eltakarta az egész csúcsot.
Lehiggadva, néhány nap után visszanézve azonban megállapíthatjuk, hogy ezeken kívül is akadt bőven figyelemre méltó pillanat. Továbbmennék. Úgy gondolom, hogy a hamburgi találka legfontosabb momentuma e két esemény hátterében zajlott. A G20-csúcsok unalmába belefáradt szemlélőnek talán fel sem tűnt, hogy az 1999-ben, az ázsiai és az orosz válság nyomán miniszteri szinten kezdődött, majd a világgazdaság 2008-as megrendülésével kiteljesedett, állam- és kormányfői szintre emelkedett egyeztetés története során először mutatta meg igazán a többpólusú világ körvonalait, és vált a G7-eket hátrébb szorítva a legfontosabb globális fórummá.
Köszönhető ez mindenekelőtt a sakktáblát előszeretettel borogató Trumpnak. Az USA elnöke nem csupán visszaemelte a legfontosabb tárgyalópartnerek közé a G8-ak társaságából kizárt Putyint, de az „Amerika az első” szlogen tényleges alkalmazásával maga engedi előre a Washington árnyékában eddig nem látszó feltörekvőket. Ráadásul protekcionizmusával nem szövetségeseket, inkább ellenségeket gyűjt. A vezetőből és irányadóból sok tekintetben a globális folyamatok kerékkötőjévé vált Egyesült Államok a klímamegállapodással kapcsolatos döntése után a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) is bele-belemarva fordítana hátat a szabadkereskedelemnek is. Ezzel összefogásra, új szövetségek megalakítására inspirálja az eddig Amerika vezényszavára várókat.
Trump befelé fordulása azt is jelenti, hogy az új világrend szabályait nem Washington diktálja, azok inkább maguktól íródnak. Európa még csak most kezd hozzászokni az önállósághoz, a saját érdekein alapuló józan gondolkodáshoz, miközben Kína igyekszik meghúzódni a háttérben, ahogy egyelőre India is óvatos. A legnagyobb elmozdulás talán az, hogy Angela Merkel – nem pusztán a házigazda szerepe miatt – egyre magabiztosabb, a globális téren magáról évek óta nem nagyon hallató Franciaország pedig új elnöke révén feltűnő aktivitást mutat. Ez a két momentum egyben arra utal, hogy a globalizmus hívei is reagáltak a Trump által felerősített ellenhatásra, és egyre inkább kibontakozóban van az úgynevezett szabad világ és a protekcionizmus párbaja.
