Nehéz dolog a politika. Gyakran azt se tudni, merre van előre, és merre van hátra. Egyik hónapban még úgy tűnik, a nyugati világ választópolgárainak elegük van a liberális évtizedekből, ezért a korábbi illemszabályokra fittyet hányó, új megoldásokat kínáló vezetőket választanak maguknak. Nem sokkal később mégis kiderül, hogy a nagy reményekkel indult elitellenes forradalom mégsem dönt le minden falat. Ember legyen a talpán, aki el tud navigálni ebben a gyorsan változó széljárásban. Az ilyen nehéz időkben az erős vezetők nem hagyják, hogy az ár sodorja őket, ők jelölik ki az irányt. Az utókor meg majd elvitatkozhat rajta, hogy a kiválasztott út a helyes irányba vezetett-e.
A gazdaság sem sokkal könnyebb eset, egy kicsit mégis más. A rengeteg bizonytalan tényező mellett van egy-két sarokpontja is. Például az, hogy a technológiai fejlődést hosszú távon legfeljebb késleltetni lehet, megállítani, visszafordítani nem. Pontosabban világméretű kataklizma nélkül nem. Volt idő, amikor úgy tűnt, a politikai rendszerek is lineárisan fejlődnek, egyre demokratikusabbá válnak, míg végül elérkezik a történelem vége. Ma már kevesen gondolják így. Az elmúlt évtized tanulsága, hogy egy gazdasági válság is elég ahhoz, hogy mind több emberben fogalmazódjon meg az autokratikusabb berendezkedés iránti igény. Épp az efféle bizonytalanságok miatt lenne fontos, hogy azt a néhány kapaszkodót megragadjuk, amelyeket a gazdaság felkínál.
A technológiai fejlesztésekkel például nem lehet mellényúlni. Nem állítom, hogy minél fejlettebb egy ország, annál boldogabbak és elégedettebbek a lakói. A boldogságnak az anyagi jóléten kívül számos más feltétele is van. De nem lehet véletlen, hogy a boldogságot számszerűsíteni próbáló listákon rendre azok az innovatívnak tartott országok állnak az élen, ahol nagy a jólét, viszonylag kicsi az egyenlőtlenség, és iskolázottak az állampolgárok. Vagyis egy jó gazdaságpolitikának (egyebek mellett) arra kell megoldást találnia, hogy az adott állam körülményei között a legtöbb hasznos és innovatív megoldást honosítsa meg.
Ez persze nem könnyű. A valóban forradalmi technológiáknak eleinte több az ellenzőjük, mint a támogatójuk. Kinek hiányzott annak idején a gőzgép? A munka nélkül maradó szövőnőknek biztosan nem. Kinek hiányoznak ma az önvezető autók? A kamionsofőröknek biztosan nem. Az Ubert sikerült kiebrudalniuk ugyan a taxisoknak Magyarországról, ahogy sok más országból is, de ezzel csak időt nyertek, nem háborút. Az önvezető járművek ellen nekik sem lehet esélyük. Igaz, el fog telni egy-két évtized, mire eltűnnek a vezetők a taxikból.
A változásoknak lesznek vesztesei, ez nem is kérdés. Nincs kormány, amelyik hosszú távon meg tudná tartani az állásokat, amelyek fölött eljárt az idő. A politika csak annyit tehet, hogy olyan körülményeket teremt, amelyek lehetővé teszik az új munkahelyek megszületését. Itt nem az autógyárakra gondolok, ahol néhány év múlva egy tucat mérnök felügyeli majd a robotokat, amelyek több száz vagy ezer ember munkáját végzik. Olyan szektorokat kell fejleszteni, amelyek még igénylik az emberi kreativitást. A vendéglátás és turizmus ilyen. Nem véletlen, hogy az új nemzeti burzsoázia olyan lelkesen veti bele magát ebbe a területbe. Csakhogy ez nem elég.
Persze kis ország vagyunk. Gazdagok sem vagyunk. Mentegethetjük magunkat azzal, hogy ha lenne annyi pénzünk kutatásokra, mint az Egyesült Államoknak vagy Nagy-Britanniának, akkor mi diktálnánk a tudományos trendeket. Csakhogy mi nem csak az anyagiak terén állunk rosszul. A jogi szabályozás és az oktatás majdnem ugyanolyan fontos feltétele a nemzeti szintű innovációnak, mint a pénz.
Ha azt akarjuk, hogy a kutatások frontvonalában tevékenykedő cégek működjenek nálunk, lehetőséget és forrásokat kell nekik teremteni. Nem elég, hogy kikiáltjuk magunkat startup mennyországnak. Amíg a cégek bürokratikus terhei nem csökkennek, amíg az adókedvezmények előnyeit szinte kizárólag a nemzetközi óriáscégek élvezik, amíg az egyetemeinken olyan technológiákat tanítanak, amelyeket már sehol nem használnak, addig nem Budapest lesz a régió innovációs fővárosa. Ezt izomból nem lehet elérni. Észtország manapság a technológiai fejlesztések egyik zászlóvivője. Mindezt nem úgy érték el, hogy ki akarták fordítani a sarkából a gazdasági logikát, és valamiféle alternatív észt módszert dolgoztak ki, hanem úgy, hogy összegyűjtötték a szakmailag elismert nézeteket, és ezeket érvényesítették a jogalkotásukban.
A kormányunk a jogászkodás nagymestere. Ez legutóbb a plakáttörvény megszavazása kapcsán is megmutatkozott. Agyafúrt trükkökkel és erővel sok mindent el lehet érni. Egy kreatív és vállalkozó szellemű ország építéséhez viszont több kell. Illiberális technológiák ugyanis nem léteznek.
