Sőt: burkoltan felrótta vendéglátóinak az etnikai elkülönülést, a magyar fiatalok gyenge románnyelv-tudását, a régió gazdasági lemaradásáért pedig az erdélyi magyarok politikusait, vagyis kimondva-kimondatlanul az RMDSZ-t hibáztatta. Egyvalamire volt jó az elnöki látogatás: a napnál is világosabbá tette: Klaus Johannist nem érdeklik a székelyek problémái. Meghallgatja őket, a székely himnuszt is megtiszteli felállva, még a székely zászlót is átveszi, de ez a legtöbb, amire kapható. Reakcióiban már – vérbeli román politikusként – a többség érzékenységével takarózik, és a kisebbséget nógatja kifejezettebb beilleszkedésre.
Nem véletlenül állítják elemzők: az elnöki látogatás cseppet sem a magyarok iránti érdeklődés jegyében zajlott. Megnyerni sem őket akarja. Hanem saját szavazótáborát biztosítja arról – akár már a választási előkészületek jegyében –, hogy a gyulafehérvári egyesülés centenáriumára készülő Romániában nem nyernek teret a kisebbségi követelések.
A szerző református lelkész, újságíró
