Valóban rasszisták az amerikai rendőrök?

Emelkedő bűnözés New Yorkban, katasztrófa Chicagóban, háború a rendőrök ellen.

Az amerikai rendőrség rasszista, utazik a feketékre, aránytalan mértékben igazoltatja őket – ez a nézet azok után terjedt el, hogy az elmúlt években a rendőrök intézkedés közben több feketét lelőttek. A legnagyobb vihart kavaró esemény a Missouri állambeli Ferguson városában történt: egy rendőr agyonlőtt egy 18 éves, fegyvertelen fekete fiút, Michael Brownt. Ezután országszerte zavargások törtek ki, gyakran lehetett olvasni az egykori faji ellentétek újjáéledéséről. Megalakult a szélsőbalos Black Lives Matter mozgalom, amelynek molinója számos templomon és magánházon látható. Az Obama-kormány költséges és időigényes adminisztrációs terheket rótt a rasszistának kikiáltott rendőrségekre, hogy így regulázza meg őket. A New York-i polgármester, a demokrata – tehát baloldali – Bill de Blasio tulajdonképpen haragban van városa rendőrségével, amely pedig professzionális módszereivel nagy megbecsülést vívott ki magának az előző két évtizedben. Mostanában sorra megkérdőjelezik megelőzést szolgáló akcióit. Az utcai igazoltatás rendszerét Hillary Clinton demokrata elnökjelölt hatástalan, populista, emberi jogokat sértő, rasszista intézkedéstípusnak nevezte Donald Trumppal folytatott vitáiban.

A következmény az lett, hogy a New York-i bűnözés, bár egyelőre csak kismértékben, de érezhetően növekedett, Chicagóban pedig katasztrófaközeli helyzet állt elő. Az amerikai rendőrség – pontosabban rendőrségek, hiszen az erőszakszervezet nincs központosítva, a tagállami, megyei szervezeteknek meglehetősen nagy a mozgásterük – annyira nem mer feketéket igazoltatni, hogy mára inverz rasszizmusról beszélhetünk a gyakorlatban. Heather Mac Donald, a New York-i Manhattan Institute kutatónője nemrég megjelent kötetében – címe: Harc a rendőrök ellen (The war on cops) – ezt a jelenséget Sam Dotson St. Louis-i rendőrfőnök mondása nyomán Ferguson-effektusnak nevezi.

Arról nevezetes a Manhattan Institute és lapja, a City Journal, hogy az általuk kidolgozott kriminalisztikai intézkedéssorozattal érte el a republikánus Rudy Giuliani polgármester és az őt követő Michael Bloomberg, hogy 1990 után New York gengsztervárosból élhető metropolisszá vált. A Giuliani-éra sajátossága volt, hogy gondot fordítottak a hétköznapi emberek által érzékelhető apróságokra is. Lemosták a metrókról a graffitiket, a rendőrök pedig igazoltatni kezdték azokat, akik menet közben át akartak menni az egyik metrókocsiból a másikba. Ez ugyanis tiltott, ám ma is széles körben űzött gyakorlat a kisstílű bűnözők körében. Rengeteg elkövetőt kaptak el a módszerrel, s ez jelentősen növelte a polgárok komfortérzetét. A „betört ablakok politika” (broken windows policy) arra a meglátásra épült, hogy ha egy környéken a graffiti, a szemét, az ivászat eluralkodik, ott a helyiek viselkedése is megváltozik, és megjelenik a bűnözés. Tiszta városban kevésbé szemetelnek az emberek, hiszen inkább magukénak érzik. 1990-ben 22 embert gyilkoltak meg a New York-i metró peronján, többüket Manhattan belvárosában. Mára ez a szám évi kettőre szorult vissza. Giuliani alatt évente 12-16 százalékkal csökkent a bűnözési ráta, majd a következő időszakban Amerika-szerte 50 százalékkal esett vissza. Az előző évek botránysorozatáig a rendőrségek sok helyütt gyakorolták a New York-i módszereket: a gyanús alakok utcai igazoltatását, a magas bűnözési arányú környékekre való koncentrálást és más, amúgy magától értetődőnek tűnő megelőző eljárásokat.

Újabban azonban nem meri a rendőrség alkalmazni ezeket. Főleg nem feketékkel szemben. New Yorkban 95 százalékkal esett vissza az utcai igazoltatások száma a 2011-es csúcshoz képest. Attól tartanak a járőrök, hogy a médiában találják magukat, és hosszú Canossa-járásra kényszerülnek, ha rájuk vetül a rasszizmus árnyéka. Ha igazukat nem tudják meggyőzően igazolni, ki is rúgják őket. Pedig, mint Heather Mac Donald rámutat, a lelőtt feketék esetei közül csak egy volt olyan, amikor a rendőr valóban túlreagálta a helyzetet. A Ferguson városában 2014-ben történt – a lavinát elindító – esetben indokolt volt a fegyverhasználat. Az igazoltatott nagydarab fiatalember, Michael Brown ismert kisstílű bűnöző volt, épp egy trafikot rabolt ki, és mielőtt lelőtték, ki akarta kapni a rendőr kezéből a fegyverét. Ugyancsak ismert drogdíler volt a 2015 áprilisában a rendőrségi intézkedések után a kórházban elhunyt Freddie Gray is. Mint azonban a vizsgálatok kimutatták, az egyáltalán nem eltúlzott rendőrségi intézkedéseknek nem volt közük a halálához.

Az ugyanakkor igaz, hogy a feketéket a rendőrség a számarányuknál jelentősen nagyobb mértékben igazoltatja és tartóztatja le. Amit a Black Lives Matter, a Demokrata Párt és szövetségeseik nem hajlandók tudomásul venni, az az, hogy ennek az igazoltatási aránynak oka is van: a feketék ugyanilyen aránytalanul magas mértékben részesei a bűnözésnek. Ha a rendőrök nem mernek megfelelően fellépni, akkor elsősorban a fekete áldozatok száma emelkedik, mivel a körükben tapasztalható bűnözés is a körükben szedi áldozatait. New Yorkban a feketék a lakosság 25 százalékát teszik ki, miközben a lövöldözések 75 százaléka kapcsolódik hozzájuk. A feketék számlájára írható a rablások 70 százaléka. Hatszor nagyobb számban lesznek gyilkosság áldozatai a fekete tinédzserek, mint a fehérek és spanyol ajkúak együtt. Az elkövetők: fekete tinédzserek.

Eközben a baloldali kritika csak a feketék elnyomottságára tud koncentrálni, éppen úgy, ahogyan itthon a cigányok hátrányos helyzetével kapcsolatos baloldali elemzések. Hajlamosak a büntetések lazítását propagálni, valamint a bűnözők terapikus visszavezetését forszírozni a társadalomba. Érvük: ha a fiatalokat aránytalanul büntetik olyan komiszságokért, mint a drogozás vagy a lopás, és emiatt priuszosok lesznek, akkor jelentősen csökken az esélyük arra, hogy befejezzék tanulmányaikat, normális munkát szerezzenek, családot alapítsanak. A feketék körében magasabb bűnözési arányt a fehér többségi társadalom és a rendőrség rendszerszintű rasszizmusával – és hasonlókkal – magyarázzák, és mindez közvetlen kapcsolatban van az egyetemi szférában, főleg a szociológia szakokon divatos posztmodern elméletekkel, főleg két francia gondolkodó, Jacques Derrida és Michel Foucault elméleteivel. A befolyásos egyetemi szféra részint ezekből az elméletekből kiindulva tagadja a bűnözők szabad akaratát, és a rendszerek, struktúrák felelősségét hangsúlyozza. Ezeknek az elméleteknek a rabjai a befolyásos kriminológusok is. A gyakorlatba átültetve azonban a teóriák csak még több fekete halálához vezetnek.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a hátrányos helyzetű feketék fölemelkedését preventív programokkal, kormányzati támogatással, terápiás foglalkozásokkal elősegíteni kívánó programok kimutathatóan fölöslegesek voltak, alig értek el eredményt az előző évtizedekben. Értelmetlen tehát továbbra is ezekre építeni, bármilyen nagy is a kísértés.

Rámutatott Heather Mac Donald egy nagyon fontos összefüggésre is: a magas bűnözési rátájú feketék környezetében szignifikánsan alacsony az apák száma. A fiatalkorú elkövetők túlnyomó többségének nincs jelen az életében az apa, aki megregulázná gyermekét. A fekete gyermekek 72 százaléka nő fel apa nélkül. Barack Obama egyszer utalt egy félmondattal erre egy Chicagóban mondott beszédében, de a probléma lényegeként nem hivatkozott rá sem akkor, sem máskor.

Heather Mac Donald konklúziója, hogy a lazítás csak fokozza a bűnözést. A baloldali politikusok által nem hatékonynak mondott rendőrségi módszerek viszont igenis hatékonyak. Mac Donald szerint továbbá az apákat, bármennyire is szeretnék elhitetni ennek ellenkezőjét az ideológusok, nem lehet kormányzati programokkal, közösségépítéssel, segélyekkel és hasonlókkal helyettesíteni. Márpedig a feketék körében sokkal magasabb a tönkrement családok aránya, mint a fehéreknél. Persze arra is fontos rámutatni, hogy nem csupán rendszer létezik, van egyéni szabadság is, magyarán – és ez soha nem merül fel a baloldali társadalomtudósok, aktivisták szólamaiban – senkinek nem kötelező lopnia, drogokkal kereskednie, lövöldöznie.

Számos példa van arra is, hogy a rossz környéken élők legális munkát vállalnak, és távol tartják magukat a bűnözőktől. Ellen lehet tehát állni a bűnözés rendszereinek és struktúráinak. A rendőrség fellépését, frekventált jelenlétét ezenfelül a rosszabb környékek törvénytisztelő lakói elvárják, és megnyugvással veszik tudomásul: egy New York-i statisztika szerint a fekete lakosok 61 százaléka, a fehérek 59 százaléka igényli a korábban megszokott megelőző rendőrségi jelenlétet és fellépést. A Black Lives Matter tehát hazugságokra épít, miközben a rendőrséget rasszizmussal vádoló, ellenséges hangulat a közbiztonság rovására megy.