Bérek, termelékenység – mi volt előbb?

Tisztában kell lenni azzal, hogy el fognak hullani a termelékenységüket emelni képtelenek, a férgesek, ami növeli a munkanélküliséget.

Pogátsa álláspontja mellett tekintélyelvű érveket sorakoztat fel. Így az Egyesült Államok demokrata kötődésű Roosevelt Intézetének anyagát (ha jól azonosítom, J. B. Manson 80 számozott oldalas What Recovery? – talán így fordítható: Mit kellene talpra állítani? – című tanulmányáról van szó), és hivatkozik Thomas Piketty és Emmanuel Suez népszerű munkáira, meg egy Verdoorn nevű hollandra, aki már 1949-ben megalkotta a róla elnevezett, a termelékenység és a hozzáadott érték növekedése között hosszabb távon érvényesülő kapcsolatot leíró törvényt. Szóba kerül a közgazdász Káldor Miklós (alias Lord Káldor) és egy Allan nevű gazdaságtörténész is, aki szerint „a technológiai forradalom azért indult el pont Angliában, mert ott túl magasra emelkedtek a bérek”. Mindezek helyett talán tanácsosabb lett volna a Pénzügyi Szemle legfrissebb számát (2017/2.) kézbe vennie, amelyben György László és Oláh Dániel A nettó bérhányad növelésének gazdaságpolitikai eszközei válság idején. A bérvezérelt növekedési modellre való áttérés Magyarországon című tanulmánya található. Vagy a Millennium Intézet honlapján elolvasnia Engelbert Stockhammer Bérvezérelt növekedés című tanulmányának összefoglalóját. Lehetséges volna, hogy jobbosok és balosok végül is ugyanarról beszélnek, és ugyanazt akarják elérni? A Jobbik EU-s béruniót célzó kampánya is hasonlót céloz.

Úgy gondolom, hogy Pogátsa – aki végül is elfogadja Palócz és Oblath igazságát, ám túllép azok statikus „hétköznapiságán” – dinamikusságában konkrétabb állításokat tesz, de hatékonyabban, nem csupán tekintélyek rég kimondott igazságaira hivatkozva volna érdemes érvelnie az igaza mellett. A kapitalista gazdaságban a jövedelemelosztásnak két szintje van: a tőke és a munka közötti és a munkán belüli. Globális folyamatok hatására előbbi erősen a tőke felé billen, míg utóbbin belül erős polarizáció történik, amely a közép(osztály) megfogyatkozásaként válik társadalmi szinten láthatóvá (vékony réteg feljebb lép, sokszorosa lesüllyed). Logikailag szerintem könnyen belátható, hogy van egy olyan pont – ha nem tudjuk is egzaktul a helyét –, amely után a tőkejövedelmek (amelyeket modellszinten kizárólag megtakarítanak, és termelő beruházásra fordítanak) aránya túlzott, mert kiszorítja a modellszinten kizárólag fogyasztásra költött munkajövedelmeket. Az így alacsonyabbá váló fogyasztói kereslet csökkenti a termelő beruházások létrehozásának üzleti értelmét. A megtakarítások egyre nehezebben találnak megfelelő hozamot ígérő befektetési célpontot. Csak keringenek a Föld körül a virtuális pénzügyi térben, offshore-ból offshore-ba. A munkajövedelmek polarizáltsága meg csak sorvasztja a termékpaletta középkategóriáját. A világok elválnak: egyik szélen az olcsó(bb) tömegtermékek, másik szélen a keveseknek hozzáférhető és gyakran fölöttébb értelmetlen luxus.

Az igazi közgazdasági kérdés az, hogy miféle gazdaságpolitikai eszközökkel tehető egészségesebbé a kétféle jövedelemelosztás a gazdasági növekedés szempontjából. Mikroszinten a rendszer erős szereplői a jelenlegi helyzet fenntartásában érdekeltek, ám makroszinten ez számukra is hátrányos. A feladat nem könnyű, mert a gazdasági-pénzügyi rendszer bonyolult organizmus, a nem kellően átgondolt lépések visszaüthetnek. Az adóztatással történő jövedelemelvonás és -újraelosztás hatékonysága korlátos. Az alapjövedelem és az úgynevezett helikopterpénz vagy a kettő egyesítése sem okvetlenül ördögtől való ötlet.

Az eszköztárnak azonban biztosan eleme a munkajövedelem-arány növekedésének kormányzati kikényszerítése (ezt kormányunk vallja, de fölöttébb fél szívvel teszi, amikor már a térség egésze ebbe az irányba indult), amelyre a vállalkozások – kénytelen-kelletlen – termelékenységük növekedésével tudnak csak reagálni. Így kényszeríthető ki a bérek emelése a termelékenység emelésével. Ám tisztában kell lenni azzal, hogy el fognak hullani a termelékenységüket emelni képtelenek, a férgesek, ami növeli a munkanélküliséget. Ha ez túl magasra emelkedik, talán nem csak a férgese hullik el. A jó gazdaságpolitikának nem csupán a jó eszközöket kell megtalálnia, azok alkalmazásában mértékletességet is kell tanúsítania. Ez így együtt már inkább művészet.