A kormánypárt magasabb fokozatra kapcsolt: megváltoztatták a választási törvényt. Bejelentették, hogy a koalícióban induló összefogás számára 50 százalék lesz a parlamenti küszöb, és 60 évre emelik a választói korhatárt. A plakátolást és a választási gyűléseket is betiltották. A közhangulat ugyanakkor kézzelfoghatóan megfordult.
Két hét múlva pedig váratlanul minden megváltozott. A Fidesz egyik pillanatról a másikra visszaállította a 2010 előtti kétfordulós választási rendszert. Senki nem értett semmit. Török Gábor, a politológusszakma doyenje így magyarázta a fordulatot: a Fidesz alighanem belátta, hogy a legtöbb, amit tehet, a kármentés. Csak arányosabb választási rendszer segítségével tudja elérni, hogy legalább középpártként megmaradjon. Az összefogás rakéta módjára emelkedő támogatottságáról azt mondta: az emberek több évtizednyi kételkedés után most elhitték, hogy Orbán Viktornak mégis van alternatívája. Annak lehetünk tanúi, hogy a szavazatok nem csupán összeadódhatnak, a folyamat olyanokat is aktivizálhat, akik eddig bizonytalanok voltak, vagy nem tudtak pártot választani – fejtegette. Hozzátette: dicséretes, hogy ennyi idő után az ellenzéki vezetők felfogták, amit rajtuk kívül mindenki rég tudott az országban. Két hét múlva tehát ugyanúgy érhet véget a nemzeti együttműködés rendszere, ahogy elkezdődött: fülkeforradalommal.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!