A luddita Donald Trump

Klímavédelmi egyezmény ide vagy oda – az Egyesült Államokat sem lehet visszarúgni a huszadik századba. A gazdasági racionalitás megakadályozza ezt.

Szokatlan erővel csaptak le idén a Mexikói-öböl térségére az egymást kergető hurrikánok. Ennek nyomán többekben is megfogalmazódott a remény: az apokaliptikus pusztítás Donald Trump elnököt is meggyőzheti arról, hogy a klímaváltozás nem humbug, hanem szorító realitás, és így eláll attól, hogy kiléptesse az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből. Valóban előfordulhat, hogy az USA első embere mégis belátja, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése létkérdés. Bár ha nem, akkor sem történik tragédia. Trump úgyis csak annyit érhet el, mint az angliai géprombolók, a ludditák az 1810-es években. Technológiai értelemben ők sem tudták visszalökni a szigetországot a XVIII. századba. Klímavédelmi egyezmény ide vagy oda – az Egyesült Államokat sem lehet visszarúgni a huszadikba. A gazdasági racionalitás megakadályozza ezt.

Nem túloznak, akik negyedik ipari forradalomként írják le a szemünk előtt zajló technikai változássorozatot. Ezt már nem a gőzgépek hajtják, hanem elsősorban a digitalizáció és a robotizáció, de elválaszthatatlanul tartozik hozzájuk a környezetbarát megoldásokra való átállás is. E negyedik ipari forradalom zöldtechnológiai innovációinak sora azonban nem kifejezetten környezetvédelmi indíttatású. A tisztább megoldások elterjedéséhez kezdetben kapóra jött a környezetszennyezés és a globális felmelegedés kapcsolatának felismerése, helyesebben az, hogy ennek nyomán az iparilag fejlett államok különféle mértékű károsanyag-kibocsátási célokat tűztek maguk elé. De a fejlődést most már más mozgatja: a haszon reménye. Bizonyos területeken az állam mint szabályozó ettől még segítheti és sok helyütt nagyon helyesen segíti is a változást (számos ország meghatározta, hogy egy bizonyos időn belül hány százalékban kívánnak tisztán elektromos járműveket látni az utakon, vagy hogy energiafogyasztásuk mekkora hányadát szeretnék környezetbarát módon megtermelt áramból fedezni), ám az amerikai vállalatok akkor sem maradhatnak kívülállók, ha maga az Egyesült Államok e tekintetben a kívülállást képviseli. A jövő piacát veszíti el ugyanis, aki most nem tud lépést tartani a korral.

Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy az Egyesült Államok technológiai cégei nemhogy tartani akarják a lépést, hanem a sor elején kívánnak masírozni. Gondoljunk például a zsenigyanús Elon Muskra és az általa alapított, elektromos autókat gyártó Teslára. A cég 2003-ban indult, első autóját 2008-ban dobta piacra. Alig fogyott belőle néhány darab. Idén debütáló legújabb modelljükre ugyanakkor már több mint 450 ezer előrendelés érkezett, pedig a cég időközben még a „Motors” tagot is elhagyta a nevéből, utalva rá, hogy sikertörténete sokkal többről szól, mint az autógyártásról. A Tesla innovációja egész iparágakat teremtett a semmiből. Megindultak a fejlesztések az áramtárolás területén, töltőállomások nőttek ki a földből, gyors ütemben javul a napelemes áramtermelés hatékonysága, az autók elkezdték magukat vezetni – és a sor még hosszan folytatható lenne. Mivel a társaság 2014-ben ingyenesen közzétette az összes szabadalmát, gyakorlatilag minden autógyár megindult utána, olykor kétségbeesett igyekezettel. A hagyományos technikájú autókban verhetetlen német gyártók félelme szinte tapintható. Nem attól rettegnek, hogy klímapokol köszönt a világra, mert az, ha lesz is, lezárt üzleti években számolva még messze van. Hanem attól, hogy lemaradnak a versenyben, s elesnek a profittól. Nem majd egyszer, hanem már holnapután. Ha viszont ringbe szállnak, és maguk is előállnak egy sor előremutató innovációval, a profitféltés származékos haszna a környezetvédelem lesz.

Hasonló folyamat látszik végbemenni az energiatermelésben is. Egy példa: a szélerőművek beépített kapacitása a 2001-es 24 gigawattról 2016-ra 487 gigawattra emelkedett a világban, úgy, hogy közben folyamatosan nőtt a turbinák teljesítménye, és egyre kevesebb problémát jelent beillesztésük az együttműködő villamosenergia-hálózatba. A zöldáramtermelésben élen járó országok ma még különböző módokon segítik a szél- és a napenergiával megtermelt áram átvételét, de közel van a pont, amikor erre már nem lesz szükség. Akik idejében élére álltak a változásnak, megszerzett tudásuknak köszönhetően letarolhatják az egyre bővülő piacot, az energetikában is kijelölve azokat a területeket, ahol profitra lehet szert tenni. Így feloldhatja ugyan az Egyesült Államok a szénerőművekre vonatkozó zárlatot, rábólinthat szénbányák nyitására, engedélyezheti a rétegrepesztéses olajkitermelést is – ha eljön az ideje, hogy pénzt csak a tisztább megoldásokkal lehet keresni, nem lesz épeszű vállalkozó Amerikában, aki haszon helyett szénben és olajban gondolkodna. Hosszabb távon biztosan nem.