Bevezet vagy kivezet – ez most a kérdés

Az euró ügyében a kormánynak az egész politikai krédóját kell újragondolnia.

Ha Magyarország gazdasági státusát vizsgáljuk a tekintetben, hogy alkalmas-e az euró gyors bevezetésére, akkor a válság tapasztalatait illetően az óvatosság kétségtelenül indokolt. A magyar gazdaság versenyképessége és reálgazdasági teljesítménye jelentősen elmarad az unió átlagától. Ilyen körülmények között csak akkor vállalható a lemondás az önálló monetáris politikáról, ha a gazdaságpolitika képes a külső sokkokat fiskális és jövedelempolitikai eszközökkel, rugalmas munkaerőpiaci beavatkozásokkal kezelni.

Komoly kihívás, hogy Magyarország és az egész keleti régió versenyképességi modellje az alacsony adókra és az olcsóbb munkaerőre épül. A tervezett közös adó- és szociális politika veszélyezteti ezt a versenyképességi előnyt. Az olcsó munkaerő ugyanakkor hozzájárul a régióból való óriási elvándorláshoz, ami mára gazdasági és demográfiai szempontból is rendkívül súlyos probléma. Ma minden hatodik magyar gyerek külföldön születik. A versenyképesség növeléséhez teljesen új versenyképességi modellt kell a kormánynak kialakítania, és mindenekelőtt a XXI. századi oktatásba, egészségmegőrzésbe, kutatásba, fejlesztésbe, vállalkozásfejlesztésbe kell fektetnie. Mindez rendkívüli módon segítené Magyarország gazdasági felzárkózását.

Magyarország kormánya számára azonban ezeken a problémákon túl is vannak nehéz döntések. Ilyen például a jogbiztonság kérdése. Az új konstrukcióban nem csupán a pénzügyi fegyelem és a gazdasági összetartás számít a csatlakozásnál, hanem a jogbiztonság is. A magyar kormány az elmúlt években illiberális és unortodox megoldásokkal, alapvetően konfliktusosan politizált, és rendszerszerűen hágta át az Európában egyezményesnek számító játékszabályokat itthon és külföldön is. Ez egy szorosabb és még finomabb együttműködési rendszer esetében egyszerűen nem működőképes.

Az Orbán-kormány évek óta építi a szuverenista politikát, azt állítva, hogy Magyarország nemzeti önrendelkezését védve nem lehet együttműködőbb Európában. Pedig a szuverenitás kérdése kezdetektől fogva az unió legjelentősebb kérdései közé tartozott. Minden országnak megvannak a maga érzékeny kérdései. Franciaországnak például a mezőgazdaság, Németországnak a kereskedelem és így tovább. Minden uniós ország tekintetbe veszi az önrendelkezés megfontolásait, egyszerűen józan politikai megfontolásból. A szuverenitás újabb szeletének feladása egyetlen ország számára sem képzelhető el anélkül, hogy erős garanciákat ne adnának egymásnak arra, hogy a mindenkit érintő, bonyolultabb, globális kérdésekre együtt keresnek megoldást.

Az eurózóna továbbfejlesztésének politikai tétje éppen az, hogy milyen kompromisszumokat vagyunk hajlandók hozni annak érdekében, hogy a globális gazdasági, technológiai, demográfiai, migrációs és klímaváltozásokkal ne egyenként kelljen szembenéznünk. Ezért Orbán Viktornak az a megállapítása, mely szerint a következő év „nagy vitája lesz, hogy Magyarország csatlakozni akar-e egy a mostaninál mélyebb európai integrációhoz, egy európai egyesült államokhoz és azon belül az eurózónához, vagy pedig önálló gazdaság- és nemzetpolitikát kíván folytatni”, nagyon is valóságos kérdés. És csak egy válasz adható rá: igen, csatlakozni akarunk!

Az euró ügyében az Orbán-kormánynak az egész politikai krédóját kell újragondolnia. Amikor a magyar kormány az Európai Unió és kivált az euró ügyében szuverenitásra hivatkozik, azt érti alatta, hogy egypárti kormánya lehetőleg minél kisebb számonkérés mellett tehessen azt, amit akar, itthon és a világban. Az európai országok további – szükséges – integrációja azonban ezt veszélyezteti. A törvények révén létrehozott monopóliumokon kiépülő oligarchikus rendszer, a piaci viszonyokat aláásó járadékvadászat, az intézményesített korrupció rendszere azt a kérdést veti fel, hogy a magyar kormány egyáltalán akar-e olyan döntést hozni, amely mindezt veszélyezteti. A Fidesz haszonleső és központosító politikája mindeddig távolította Magyarországot a gazdasági felzárkózás és társadalmi felemelkedés reményétől. A Fidesz jelenlegi rendszerében az újabb közös európai felelősségmegosztás és az ezzel járó természetes korlátok elképzelhetetlenek.

A rendszerváltás után a szabad Európához való kötődés tette lehetővé a demokrácia megvalósítását és a nemzeti önállóságot. Az uniós csatlakozás nem jelentette a szuverenitás de facto korlátozását, viszont lehetővé tette, hogy a felemelkedés útjára lépjünk, és azt is, hogy kis országként a globális nemzetközi viszonyok formálói közé tartozzunk. Az elmúlt tizenöt év magyar politikai elitje nem tudott jól sáfárkodni ezzel a történelmi eséllyel.

Az euró bevezetésének kérdése messze túlmutat a közgazdasági észszerűségeken. Ma ismét az a politika történelmi felelőssége, hogy egy újabb esélyt megragadva az ország felemelkedését tűzze zászlajára. Az eurózóna-csatlakozás kinyilvánítása iránymutatás a politikai cselekvés számára, amely előrelendíti Magyarországot a polgárosodás útján.

A szerző független országgyűlési képviselő