Hatvan év

A rendszerváltás óta majd harminc év telt el, de a furcsa öngyűlölet egy darabig még velünk marad.

Legutóbb az ukrán „nyelvtörvény” kapcsán mérhettük le, hogy állunk a magyarságunkkal. Nos: jól is, nem is. Tíz éve elképzelhetetlen lett volna, hogy egy ilyen ügyben mindegyik – ezúttal öt – parlamenti párt egyhangúlag fogadja el az ukrán húzást elítélő határozatot. Az is, hogy a sajtó nagy része józanul, a magyar érdeket tisztán látva reagáljon.

De akadtak kivételek. „A nyelvtörvényt árnyalja, hogy eléggé kompromisszumosnak tűnik (a magyar nyelvű oktatás nem szűnik meg, csak lesz pár tantárgy, amit ukránul fognak tanítani), és jó esetben akár még a kisebbség érdekeit is szolgálhatná, hisz egyik célja az, hogy a középiskolából, egyetemről kikerült kisebbségiek már tudjanak ukránul” – írta az Index. „A magyar közvélemény először a kárpátaljai szervezetek hiszterizáló közleménye alapján értesülhetett az ukrán oktatási reform megszavazásáról, amelyen nem segített a magyar kormány narratívája sem” – fogalmazott védhetetlenül az Átlátszó bloggere. A legmesszebbre a momentumos Radnóti András ment, aki 444-es vendégcikkében így fogalmazott: „Tény, hogy megszűnik az egynyelvű magyar középiskola – ami mellesleg konzerválja a kárpátaljai magyarok képzettségének és mobilitásának alacsony szintjét és ebből fakadó munkaerőpiaci hátrányát.”

Hogy mi ebből a tanulság? (Már azon kívül, hogy a Fideszből kiábrándult polgárnak, aki esetleg eljátszott a gondolattal, hogy a Momentumra szavazzon, ezek után eszébe sem jut ilyesmi?) Alighanem az, hogy a 2009-ben elhunyt politikatudós, a német–brit Ralf Dahrendorf fején találta a szöget, amikor azt mondta: „Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell.” A rendszerváltás óta majd harminc év telt el, de a furcsa öngyűlölet, amely a fenti idézetekből is árad, egy darabig még velünk marad. Azt is el kell még viselnünk, hogy még sokan vannak, akik az erdélyi magyart románnak, a vajdaságit szerbnek, a kárpátaljait ukránnak nevezik, és rendületlenül képesek meglepődni azon, hogy ottani honfitársaink „milyen jól megtanultak magyarul”.

Egyszer majd, ha a történelem közbe nem szól, ez is olyan különös hozzáállás lesz, mintha valamelyik magyarországi párt az ukránoknak adna épp igazat a gyalázatos „nyelvtörvény” ügyében.