Tudományos ismereteink és a kereszténység tanítása szerint sem tudjuk befolyásolni, hova születünk: melyik országba, milyen nemzethez, nemzetiséghez tartozó családtagok közé, milyen bőrszínnel, hajszínnel, genetikai állománnyal. Hacsak nem hiszünk a lélekvándorlásban – mely szerint múltbéli tetteink befolyásolhatják mindezt. Mindenesetre alig van ember, ha egyáltalán van, aki ne tartozna valamilyen szempontból kisebbséghez. A többség pedig vagy elfogadja ezt a kisebbséget, vagy megtűri, ne adj’ isten üldözi. Van egy adottságunk, ami megváltoztathatatlan, és meg kell tanulnunk együtt élni vele. De van, amin tudunk változtatni, és asszimilálódhatunk is a többséghez, ha nem érezzük jól magunkat kisebbségiként.
A nemzeti identitás nem olyan egyszerű jelenség, ahogy azt a komoly asszimilációs hagyományokkal rendelkező többségi magyar társadalom jelentős része gondolja. A határon túli közösségekben, szórványban létezik többes identitás, ez ténykérdés. Az ilyennel bíró emberek mindkét (vagy akár több) nemzethez tartozónak érezhetik magukat, nem tudva vagy nem akarva dönteni közöttük. Az egy nemzetiséget ismerő népszámlálási ívekben azonban ők nem tudnak megjelenni – bár a nem azonos anyanyelv és nemzetiség, illetve a meg nem vallott nemzetiség árulkodó jelek lehetnek –, ezért kvázi színvallásra kényszerülnek, jelezniük kell, melyik nemzethez tartozásukat tudják előbbre valónak.
A nemzeti identitás meghatározása önbevallásos alapon működik. Ezt azért is fontos leszögezni, mert egyes politikusok maguknak vindikálják a jogot, hogy mások identitásáról nyilatkozzanak. Így tett Kövér László is, a magyar Országgyűlés elnöke, aki Bugár Béláról, a szlovák parlament alelnökéről jelentette ki pár hónapja: nem is magyar, hanem magyarul beszélő szlovák.
Az emberek többsége nem foglalkozik saját nemzetiségével, vagy mert annyira természetes és egyértelmű a számára, vagy mert nem tartja fontosnak ezt a kérdést. Szlovákiában azonban tízévente mégiscsak mindenki megkapja azt a bizonyos népszámlálási ívet, amelyben felteszik ezt a kérdést is. A válaszokban a családi és más életkörülmények is visszatükröződnek, nem csupán egyéni elhatározás eredménye, hogy melyik rubrikába húzzuk be az x-et. Ráadásul az adat nem követhető vissza, nem tudni pontosan, ki milyen nemzetiségűnek vallotta magát, csak a végszámokból következtethetünk növekedésre vagy csökkenésre, a nemzetiségek esetleges asszimilációjára.
