Aki az egykori osztrák kikötőváros, Trieszt csodálatos főteréről, a Piazza Grandéról továbbgyalogol, a hajdani börzepalotával szemben sajátos üdvözletben lehet része. Egy szecessziós épület egész felső emeletének üvegfalát tölti be a felirat: „Welcome to the Free Territory of Trieste”. Májusban azt is hozzátették, hogy: „US, UK, come back!”
Trieszt 1918-ig egy közép-európai birodalom multikulturális kikötővárosa volt, amelynek építészete inkább emlékeztetett Bécsére vagy Prágáéra, mint Bolognáéra vagy Veronáéra. A városban az első világháborús vereségig az utcákat az olasz mellett német, szlovén és horvát emberek töltötték meg, a lakosság több mint harmada szláv volt. Olaszország 1918-ban kebelezte be a várost, ezzel ért véget Trieszt hétszáz éves Habsburg-története. A fasizmus idején a helyi szlovén kisebbséget kíméletlenül üldözték, nyelvüket, iskoláikat betiltották. Mint térségünkben mindenütt: a homogén nemzetállam gondolata Triesztben is politikai, gazdasági és kulturális eljelentéktelenedéssel járt.
A második világháború után rövid időre úgy tűnhetett, Trieszt felszabadulhat az olasz megszállás alól, és saját jogon kerülhet vissza Európa térképére. Az éppen hetven éve, 1947 szeptemberében aláírt párizsi békeszerződés értelmében a város és környéke az ENSZ felügyelete alatt önálló többnyelvű „ország” lett. A szabadság 1954-ig tartott, amikor az ENSZ úgy döntött, átadja a trieszti állam feletti ellenőrzés jogát az olaszoknak. A városban ezt sokan a mai napig ideiglenes helyzetnek tekintik, ám a hidegháborúval ugyanúgy véget kellett volna érnie, mint mondjuk Berlin megosztottságának. Ezért köszöntik a trieszti szabad állam hívei Tőzsde téri (piazza della Borsa) székházuk falán angolul a turistákat, és várják vissza az amerikai és brit csapatokat az olaszok helyébe.
Hogy hányan támogatnák ma Trieszt elszakadását Olaszországtól, persze nehéz megmondani. A szeparatisták annyira komolyan veszik az olasz hatalom elutasítását, hogy nemcsak adót nem hajlandók fizetni, de a választásokon sem vesznek részt soha. Viszont többször rendeztek már többezres tüntetéseket az önállóságért. 2012-ben Bécsig, az egykori birodalmi fővárosig utaztak, hogy a Ringen skandálhassák: „A mi kikötőnk a ti kikötőtök!” Az osztrák liberális NEOS párt egyes köreiben is lenne hajlandóság arra, hogy Ausztria hasonló védhatalmi státust nyerjen Trieszt felett, mint amivel ma Dél-Tirol esetében rendelkezik. Triesztben pedig ma is találkozni elegáns prémgalléros hölgyekkel, akik bár egy szót sem beszélnek németül, remek Illy kávéjukat kavargatva „osztráknak” érzik magukat. Amikor 2015 májusában az olasz állam Triesztben akarta megünnepelni, hogy száz évvel azelőtt Róma hadat üzent Bécsnek, a helyi napilap, az Il Piccolo figyelmeztetett: a városban ma is sokan Ausztriának drukkolnak.
Az 1954-es megszállás utáni éveket Triesztben a fasizmusból örökölt olaszosítás jellemezte. Lassacskán látta be a város: ahogy Közép-Európában mindenütt, úgy itt sem nyertek semmit a Habsburg birodalom megszűnésével. A nyolcvanas évek elején Manlio Cecovini szlovén származású politikus személyében már olyasvalaki tölthette be a polgármesteri tisztséget, aki később európai parlamenti képviselőként Habsburg Ottóval közösen tett sokat a közép-európai népek megismertetéséért és szabadságáért. Sajátos hobbijukként Strasbourgban beszédeiket öt-hat nyelven mondták el, ahogy egykor a bécsi parlamentben bevett gyakorlat volt.
1992-ben az Illy caffé magyar származású tulajdonosa, Riccardo Illy lett a város polgármestere. Az ő két ciklusa alatt Trieszt teljességgel fel merte vállalni Habsburg múltját. Visszakerült Sisi szobra a pályaudvar elé, és az olaszosított közterek alatt sárga-fekete táblákon az osztrák időkbeli megnevezések is olvashatók lettek. A város közép-európai identitásának hangsúlyozásával akarja önállóságát bizonyítani ma is. Számos kávézóban, kocsmában van Ferenc József-portré, Habsburg-címer vagy osztrák zászló. A helyi szlovénság is újra kezdi megtalálni és megkapni a neki járó helyet.
Az egykori birodalom visszaállítására nyilván nincs esély. Az 1947 és 1954 közötti önálló trieszti állam azonban ma sem lenne teljesen irreális. Egyrészt az 1954-es megszállás nemzetközi jogilag valóban vitatható. Másrészt egy önálló, többnyelvű trieszti államban nem csupán az osztrák múlt lenne ismét megélhető, gazdaságilag is előnyösebb helyzetbe kerülne a város. Ma az egykori birodalmi kikötő Olaszország egyik leggazdagabb városa ugyan – de alapvetően kedves, álmos periféria csupán. Néhány éve egy felmérésből kiderült: az olaszok többsége azt sem tudja, hogy Trieszt az övék. A triesztiek számára persze világos, hova tartoznak ma. Jelentős részük azonban szívesen változtatna.
