A valóságban. Mert ez nem a Kémek, mint mi Chevy Chase-zel és Dan Aykroyddal, és nem is egy James Bond-sztori. Az emberiség megmentőjének halálhíre a napokban járta be a világsajtót – bár állítólag már a tavasszal elhunyt. Hiába, az atombizniszt érthető módon körüllengi némi titokzatosság. Vannak atomhatalmak, amelyek nem szeretnék, hogy mások is a tudás és a hatalom birtokába kerüljenek. Ez is érthető. Elég, ha rápillantunk a perverz észak-koreai dagira, vagy a térképen az Irán és Izrael közti távolságra.
Viszont Észak-Koreában is dolgoznak tudósok. Más kérdés, hogy őket valószínűleg nem elsősorban pénzzel, publikációs lehetőségekkel és előmenetellel motiválják, hanem egy hideg csővel a tarkójukon, és azzal az eséllyel, hogy nem lövik bele őket rakétára kötözve a demilitarizált övezet közepébe. Buzgalmuk így emberileg nagyon is érthető, hiszen az utolsó hős tudós Indiana Jones volt. Trump elnöknél ugyanakkor szakadozni látszik az amúgy is vékonykának tűnő cérna, ami beláthatatlan következményekkel járhat. Mert jó ötletnek tűnik végre beletolni azt az agyament rezsimet a tengerbe, de menne velük minimum két ország egy népének jelentős része is. A vízzel együtt a csecsemő is, mint egy másik tudományos probléma, a homeopátia esetében akár.
Mert hatalmas most a tudományos összeborulás a tekintetben, hogy a homeopátia en bloc hülyeség, áltudomány és színtiszta ezotéria. Utoljára akkor volt ekkora egyetértés a tudományban, amikor Semmelweist nézték hülyének, miközben koszos kézzel kutattak a nőkben. Szóval csak óvatosan. Ez azért nem a tedd a kezedet a tévére kategória.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!