Az ország a különféle, erős gyökérzetű, egymástól sokszor felettébb eltérő regionális kultúrákra épül. Nem szabad elfelejteni, Németország 1871-ig nem is létezett, és 1933-ig a tartományoknak nagyfokú önállóságuk volt. Ezek hatása a mai napig érezhető, továbbá az 1949 és 1989 közötti megosztottság is eltérő kulturális mintákat eredményezett az ország nyugati és keleti felén. A bevándorlás pedig – akár a kelet-európai németeké, akár a török és a jugoszláv vendégmunkásoké, akár a posztszovjet térségek zsidóié – tovább színesítette-bonyolította a kulturális szőnyeget, amit ma egységes Németországként ismerünk. Ma Németország lakóinak húsz százaléka migrációs hátterű (beleértve a kelet-európai németeket is). Ha a konzervatívok ódzkodnak is kimondani, egyértelmű: Németország mára – Amerikához, az Egyesült Királysághoz, Franciaországhoz hasonlóan – „Einwanderungsland”, bevándorlóország lett.
Özoguz tehát igazat mond: a nyelv az, ami biztosan van. Amikor a konzervatívok „Leitkulturról”, vezető kultúráról beszélnek, általában csak kliséket tudnak felsorolni. Más integrációs elvárások vannak egy kis bajor faluban, mint egy kelet-berlini lakótelepen, egy alsószász evangélikus kisvárosban, mint egy sváb egyetemi központban.
A kultúra helyett szerencsésebb az a fogalom, amit Özoguz is használ: a társadalmi szerződésé. Németországot egységes állammá nem a homogén kultúra teszi, hanem a közös politikai-jogi elvek. Ezért övezi az alaptörvényt olyan fokú társadalmi tisztelet, amellyel Magyarországon sem az 1989-es, sem a mostani alkotmány nem rendelkezett és rendelkezik. Már Jürgen Habermas is arról beszélt: etnonacionalizmus helyett alkotmánypatriotizmust kell elvárni. A kulturális hátterek eltérők: a katolikus bajor paraszt, a kreuzbergi török kereskedő, a lipcsei ateista nyugdíjas, a hannoveri evangélikus lelkész kapcsán felesleges és lehetetlen homogén közös kultúrát találni. Ami mindenkitől elvárható, az az alkotmányos értékek elfogadása, betartása. Az alaptörvény az, ami a német társadalmat összeköti, és amit minden bevándorlónak el kell fogadnia. A kultúrák különbözősége addig tolerálható, amíg az alkotmány szabta kereteket nem lépik túl. Özoguz erről írt. A magyar nyilvánosság szellemi képességeit ismerve: még csak nem is tudatosan érthették félre itthon a mondatait.
