A magyar modell kudarca

A kormány maga sem hisz a gazdasági sikertörténetről szóló propagandájában.

Scheer Sándor, a Market Zrt. egyik vezetője az építőipar munkaerőgondjait pakisztáni, indonéz és vietnami vendégmunkások behozatalával kívánja orvosolni. Nyilatkozatát Lázár János élesen kritizálta, mondván: ha a cégek megfizetnék munkavállalóikat, azok nem mennének külföldre. Lázár felvetése frappáns. Ám ha a hazai munkaerőhelyzetet alaposabban megvizsgáljuk, kiderül: nem a miniszternek van igaza.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint kétszázezer ember hiányzik a munkaerőpiacról. Ebben nincs benne az állami szféra bizonyos területein – egészségügy, oktatás, tömegközlekedés, postai szolgáltatások, rend- és honvédelem – mutatkozó hiány. A tünetek aggasztók. A minap az egyik multinacionális cég volt kénytelen itthon gyártott termékeinek palettáját kis híján felére csökkenteni. A fent említett gyáriparos jelezte továbbá, hogy nem érkeznek ukrán vendégmunkások sem – ők ugyanis Nyugat-Európában vagy Lengyelországban kedvezőbb feltételek mellett helyezkedhetnek el.

A kialakult helyzet nem orvosolható a közmunkások visszavezetésével a munkaerőpiacra. Az a projekt több okból is kudarcot vallott. A szakképzett, mobil, versenyszférában dolgozó munkavállaló, aki ilyen-olyan okból úgy érzi, hogy nincs itthon megbecsülve, távozik. Visszajövetelére kevés a remény. Egyesek abban bíztak, hogy a brexit eredményeképpen legalább Nagy-Britanniából hazajönnek sokan. Erre a brit kormány összetett kézzel könyörög a külföldieknek: maradjanak.

A probléma szimpla béremeléssel nem orvosolható. A hazai magánvállalkozások egy lélegzetvételnyi megnyugvást eredményező, minimum 50 százalék feletti emelést nem tudnának kigazdálkodni. Ezen a költségszinten termékeik és szolgáltatásaik iránt drasztikusan zuhanna a kereslet. Tönkremennének. A tőkeerős országok munkaerőpiacaival szemben bérverseny egyébként sem kezdeményezhető. A kialakuló inflációról nem is beszélve, ami már felütötte a fejét néhány ágazatban. Példának hozható a szállodák áraiban az elmúlt egy-két évben tapasztalható közel 40 százalékos emelkedés.

A „hogyan jutottunk idáig” kérdésre a válasz a magyar munkaerőpiac ósdi struktúrája, a rettenetes mennyiségű improduktív állami alkalmazott. Itt nem az egészségügyre, a tűzoltókra, rendőrökre, katonákra gondolok, hanem arra, hogy a magyar állam mindenkori irányítói – saját véleményük szerint is – képtelenek az általuk vezetett szervezetet modernizálni. Az elmúlt években az improduktív bürokrácia csak növekedett ahelyett, hogy – kihasználva a kedvező nemzetközi gazdasági környezetet – csökkentették volna. A kormány maga sem hisz a magyar gazdasági sikertörténetről szóló propagandájában. Hiszen ha nem fél az elbocsátandó bürokraták szavazófülkékbeli bosszújától, miért nem küld el egy köz- és államigazgatási reform keretében olyan közalkalmazottakat – százezres nagyságrendben –, akik bízvást megtalálnák helyüket a munkaerőhiánnyal küzdő versenyszférában?

A folyamat- és rendszerszervezés területén rég elavult, klienseket, haverokat, hozzátartozókat íróasztal mögé ültető, őket felesleges döntéshozói jogkörökkel felruházó állam vezetői most szembekerülnek azzal, amitől rémálmaikban tartottak. A gazdasági növekedés gátjává váló munkaerőhiány oda vezet, hogy a munkaerő-intenzív, ám a külkereskedelmi mérleghez devizabevételek nagymértékű generálásával hozzájáruló ágazatok – mint a vendéglátás – nem tudják növelni a forgalmukat, a hatékonyan működő multik pedig vagy robotizálnak, vagy arrébb mennek egy házzal. Ez az eddig alkalmazott, összeszerelésre, olcsó, szakképzett munkaerőre, a multiknak nyújtott kedvezményekre épülő modell végét jelenti. Ha extra negatív hozadékként a külkereskedelmi mérlegben a meglévő többlet elkezd csökkenni, visszatérnek a tíz évvel ezelőtti gondok. Ezt nem lehet kivédeni semmilyen protekcionista jogszabállyal.

Az elmúlt évtizedekben Magyarország mindig emlegetett fő vonzereje a szakképzett munkaerő volt (a köznép felé nem reklámozott óriási adó- és járulékkedvezmények, támogatások mellett). Most ez tűnik el. Ha a tőkekiáramlás is elindul, a hazai tőke önmagában kevés lesz az összeomlás elkerüléséhez.

Ahogy egy ismert autóversenyző mondta: nyomni a gázt – azt mindenki tudja. Na de megállni... Valamit megszerezni könnyű. Viszont működtetni

A mondás a politikában is igaz. A hatalom megszerzéséhez és megtartásához egy bizonyos fajta tehetség kell. Az állam hatékony, közjó érdekében történő működtetése más lapra tartozik. Ezt a mondatot kevés magyar politikus tudja értelmezni. Az utóbbi évtizedekben pártállásuktól függetlenül valamennyien diszlexiásnak bizonyultak. Ezt igazolja a mostani krízishelyzet is. Senkinek ne legyenek illúziói: a magyar gazdaság máris súlyos válságban van.