Amikor a tévében a riporter megkérdez egy ellenzéki vezetőt, miért nincs a pártjának programja, tízből tízen (mert legalább ennyi észrevehető ellenzéki párt van) fölfortyanva azt mondják: tessék fölmenni az internetre, ott van minden. Ez bizonyára így igaz. Ám hogy ott van a párt programja, még nem jelenti, hogy van is a pártnak programja. A program ugyanis nem valami olyasmi, amit nagyítóval kell keresnünk, és hosszas utánajárást igényel a megismerése. A programnak, hogy úgy mondjam, szellemisége van. Pontosabban a program az a szellem, amely kiszabadult a palackból, önálló életre kelt, hat, és ha öntudatlanul is, de azt fütyüli a közönség.
A mai Magyarországon sem az egyes ellenzéki pártoknak külön-külön, sem együtt nincs ilyen értelemben vett programjuk. Hacsak nem tekintjük annak az „Orbánnak mennie kell” vagy „az önkényuralomnak véget kell vetni” típusú tételeket. Amit mondanak, nem fütyülhető, az emberek nem beszélnek róla, és ez akkor is igaz, ha az ellenzék szerint a kormányváltó erők összességében többen vannak, mint a kormány hívei.
Egy elemző számára a politikai program több ennél. Pontosabban egész más. Ráadásul az elemzőt a program kontextusa is érdekli. Az tehát, hogy mikor vannak, és mikor nincsenek programok. Érdemes ezt a nagyon fontos kérdést nem gyorsan és felületesen elintézni, hanem összefüggésbe hozni a magyar demokrácia elmúlt 27 éves fejlődésével. Sőt. Indokolt még tágabbra venni a perspektívát, és onnan indítani, hogy – mint emlékszünk – 1990-ben a történelem véget ért.
„A történelem vége” gondolatot – mint milliószor leírtuk – Francis Fukuyama amerikai politológus fejtette ki először 1989 nyarán, a National Interest című folyóiratban. Magyarul is megjelent akkoriban a Valóságban és a Világosságban, így hát a hazai közönség jól ismerheti. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, az egyébként érdekes cikkből csupán egy mondat (a történelem vége) vált közkinccsé, holott az egész gondolatmenet nagyon érdekes. Most nem rekonstruálom az írást, csupán arra utalok: a 28 évvel ezelőtti „történelemellenes” hangulatba helyezkedett az egész hazai politikai elit. Ez témánk szempontjából azt jelenti, hogy ha nincs többé történelem, akkor nem is lehet történelmi kérdésekkel foglalkozni. Azaz a demokrácia hajnalán születő pártprogramoknak másra, nem a történelemre kell koncentrálniuk. Például arra, hogy demokratikus intézményeket kell létrehozni. Vagy arra, hogy meg kell szülni az átmenethez szükséges törvényeket. Esetleg arra, hogy minden pártnak legyenek masszív szakpolitikai elképzelései.