Az ismeretlen bürokrata

A beidegződéseken most sem sikerült túllépni. A körülmények lehetővé tették volna.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára a Budapest Economic Forum konferencián beismerte: kudarcot vallottak a kormány azon törekvései, amelyek a köz- és államigazgatási bürokrácia csökkentésére irányultak. Az elmúlt években Csepreghy ugyanezen a fórumon évről évre százezres nagyságrendű leépítésekről vizionált, mindig hozzátéve, hogy a felszabaduló munkaerő némi átképzés után a versenyszférában fog elhelyezkedni. Erre most lehetőség nyílna, de a kormány nem élt vele.

Ismerve a munkaerőpiaci helyzetet, az egyre csökkenő munkanélküliségi mutatókat – amelyekre a kormány oly büszke, és amelyeket saját eredményei között könyvel el – szerencsés lett volna, ha a rendszerváltozás óta először és egyedüliként tényleg komolyan nekiveselkedik a saját maga által kitűzött feladatnak. Ami a sok népboldogító intézkedés helyett – mint például a rezsicsökkentés – valódi pozitív hozadékkal bírt volna a magyar gazdaság szereplői szempontjából. Minden tájékozott olvasó tisztában van a bürokrácia leépítéséből fakadó előnyökkel anélkül is, hogy részleteznénk itt őket. A kormány azonban nem fogta és fogja fel, hogy a bürokrácia csökkentése nem maradhat a népszerű jelszó szintjén, amiről a választások közeledtével elfeledkezünk, félvén, hogy a kirúgott alkalmazottak a szavazófülkében töltik ki bosszújukat az intézkedést végrehajtó kormánypártokon.

A beidegződésen ezúttal sem sikerült túllépni, pedig a körülmények szerencsés együttállása, a fokozódó mértékű versenypiaci munkaerőhiány lehetővé tette volna, hogy az államigazgatás irányítási folyamatainak és rendszereinek modern eszközök bevetésével történő átszervezése útján megszabaduljanak az ügyintézői rétegtől, amely automatikus, alacsony szintű, különösebb képzettséget nem igénylő munkát végez a mai napig. Lassan és alacsony hatékonysággal. Ezzel nemcsak az egyszerű állampolgárok, hanem a vállalkozások mindennapjait teszi a szükségesnél bonyolultabbá és költségesebbé, idő- és energiapazarlására kényszerítve a polgárokat, többletköltségekbe verve a vállalkozásokat.

Hogy Csepreghy mennyire nem érti, mekkora hibát követett el ez a kormány is, fényesen igazolja az a megjegyzése, miszerint bár a bürokráciát számszerűen nem sikerült csökkenteni, sőt az államapparátusban dolgozók létszáma növekedett is, ám szerinte az átszervezés következtében 12 milliárd forintot megspóroltak, és „az állami, gazdasági és társadalmi versenyképesség lényegében sínre van téve”.

Semmi sem áll távolabb a valóságtól. Elegendő rákeresni az interneten a hazai kis- és nagyvállalkozók e tárgyban tett nyilatkozataira. De legalább a kormány és Csepreghy Nándor, elégedett. Az ügyben érintett másik oldal kevésbé. Ráadásul a kormány – rendszerszervezési és üzemeltetési ismeretek híján – elszalasztja a történelmi esélyt arra, hogy legalább itt megteremtse a nemzeti közmegegyezést, melynek hiányát egyéb területeken is boldog-boldogtalan firtatja. És amelynek megteremtése az ország minőségi szintet lépő fejlődésében kulcskérdés. Ugyanis rég nem a nemzeti össztermék (GDP) növekedése a kulcs. A bürokrácia leépítését mindenki szorgalmazza, tehát ebben nincs és nem is lenne vita. Sajnos intézkedés sincs. A hazai államigazgatás még mindig Parkinson törvénye alapján működik.

A választás közeledtével a bürokrácia csökkentését minden párt menetrendszerűen megígérte, majd kormányra jutván a projektbe ünnepélyesen belebukott. A Fidesz is az „elmúlthétév” alatt. A kérdés mára annyira elcsépeltté vált, hogy a kampány üzemmódra kapcsolt pártok programjában nem is nagyon lehet megtalálni. Pedig jó lenne, ha egymás pokolba küldözgetése helyett erről is esne szó időnként, majd a szót tettek is követnék.

Ugyanis az állam- és a közigazgatás nagy rendszereinek modernizálása volt a „csodafegyver”, amely például a balti államokat az euróövezetbe juttatta. Továbbá ezzel az eszközzel lehet a versenyszféra hatékonyságát és nemzetközi versenyképességét oly módon növelni, hogy az a cégeknek ne kerüljön pénzükbe, sőt költségeik csökkenjenek. Ez a valódi köztehercsökkentés, nem pedig a zsonglőrködés különféle adókkal és gázszámlákkal. Ha a fent idézett nyilatkozatot tévő kormánytisztviselő szerint immár sínen vagyunk, akkor félő, hogy az adott sínpár vakvágánynak bizonyul. Sokadszor a kiegyezés óta eltelt 150 év során.

A probléma tényleg egyidős a kiegyezéssel, és bizton állítható, hogy Magyarország modernizációjának gátja volt és maradt mindmáig. Nem sokat változott a helyzet. Császárok, kormányzók, párttitkárok, miniszterelnökök jöttek-mentek, de az ismeretlen ügyintéző maradt. Sokan úgy gondolhatják, ideje lenne neki szobrot állítani, hiszen nélküle nem tartanánk ott, ahol. Teljesen igazuk van.