Október 18-án összeül a Kínai Kommunista Párt 19. nemzeti kongresszusa, és megválasztja a párt új vezetőségét. Az új vezetésnek a személyi kérdések mellett elsősorban a gazdaság területén lesznek komoly feladatai. A kínai gazdaság 2006-ban 12,7, 2007-ben 14,2 százalékkal bővült, az utóbbi években azonban lassult a növekedés. Ez jelentős hatással volt a világgazdaságra is. 2017-re 6-6,5, 2018-ra 5,2-6,0 százalékos növekedést várnak az előrejelző intézetek. Ez arra is figyelmeztet, hogy a kínai piaci lehetőségek is csökkenhetnek a Kínába exportálni akaró európai uniós cégek számára. Az alacsonyabb gazdasági növekedés ugyanakkor csökkentheti a beruházásokra fordítható összegeket, beleértve a helyi önkormányzatoknak a helyi gazdasági fejlesztésekre juttatott kedvező forrásait is.
Azt is érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt években elsősorban államilag ösztönzött, ha úgy tetszik, erőltetett gazdasági növekedés jellemezte Kínát, ami óriási környezetszennyezéssel járt együtt. Az állam szerepe főleg a jelentős, olcsó hitelekkel támogatott állami beruházásokban volt tetten érhető, amelyek következtében a kínai állami cégek mára jelentős mértékben eladósodtak. Ez az egyik oka annak is, hogy a kínai külső adósság 2016 végére 257 százalékra kúszott fel. A beruházások hatására ugyanakkor termelőkapacitás-feleslegek jöttek létre, amelyek kihasználatlansága a magas adósságszint mellett komoly veszteséget okoz a gazdaságnak. Ebből fakad, hogy a következő kínai vezetésnek feltétlenül foglalkoznia kell az adósságszint csökkentésével és a környezetszennyezés erőteljes visszaszorításával. Elkerülhetetlen annak a kérdésnek a megválaszolása is, hogy mi legyen a gyengén teljesítő állami vállalkozásokkal. Szóba jöhet-e részleges vagy teljes privatizációjuk? Megengedhető-e, hogy a nagyon rosszul teljesítő cégek tönkremenjenek? Mi lesz akkor a kedvező hitelek nyújtásában partner bankokkal?
A politikai vezetés nem engedheti meg magának a jelentősebb gazdasági visszaesést. A helyzetből az egyik kiút az export fokozása, a másik a gazdasági szerkezet korszerűsítése. A kétféle stratégia párhuzamosan is követhető. Az állam ezért továbbra is ösztönözni fogja a cégek külpiaci terjeszkedését, ami segítheti a felesleges kapacitások lekötését és az eladósodottság csökkenését is.
Az is nyilvánvaló, hogy a gazdasági növekedés fenntartását segíti annak a folyamatnak a felgyorsulása, amely már elkezdődött: nevezetesen, hogy a kínai cégek a gyártáson túl egyre inkább foglalkoznak kutatás-fejlesztéssel és innovációval. Ezek segítségével növelni tudják a helyben előállított új hozzáadott értéket. Ezt a stratégiát támasztja alá például az, hogy 2016-ban Kína már a GDP több mint 2 százalékát fordította kutatás-fejlesztésre, amivel lehagyta az EU-t. Emellett a vezető országok közé került a külföldön is bejegyeztetett szabadalmak tekintetében, amelyek között jelentős arányt képviseltek az infokommunikációs és alternatív energiával foglalkozó találmányok.
Érdemes felfigyelni arra a kezdeményező szerepre is, amelyet Kína játszik a BRICS-országok közötti gazdasági együttműködés erősítésében. A BRICS tagjainak – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – legutóbbi, szeptember 4-i, Kínában tartott konferenciáján a távol-keleti ország 500 millió jüant (körülbelül 64 millió eurót) ajánlott fel a gazdasági-technikai együttműködés erősítésére. Közben zajlik az úgynevezett „Belt and Road”, vagyis „egy öv, egy út” kínai geopolitikai kezdeményezés, az a nagy eurázsiai együttműködési program, amelyben ha megvalósul, a globális GDP 29 százalékát termelő és a világ lakosságának 63 százalékát kitevő országok vesznek majd részt.
Ezek a kezdeményezések hozzájárulhatnak a kínai áruk EU-ba irányuló exportjának bővüléséhez és általában Kína világgazdasági pozíciójának erősítéséhez. Ezáltal a hazai gazdaság problémáit is könnyebben tudná kezelni az állam. A kezdeményezéseket azonban nehezítheti az Európai Bizottság szeptember 13-i javaslata, amelynek célja az Európába irányuló és nem EU-tagállamokból kezdeményezett külföldi tőkebefektetések központi ellenőrzése. Az Európai Parlament és az Európai Tanács elé terjesztett javaslat szerint az uniónak ellenőrzés alá kellene vonnia az odaérkező úgynevezett „stratégiai beruházásokat”.
A stratégiai beruházás fogalmát nem tisztázza egyértelműen a javaslat, de kivehető belőle, hogy készítői a kínai infrastrukturális beruházásokat is besorolnák a „stratégiai” és ezáltal EU-s szinten ellenőrizendő beruházások közé, éppen úgy, mint az energetikai vagy űrkutatási beruházásokat. Ez érdekessé teszi a német–orosz Északi Áramlat–2 gázüzletet is, amely egy EU-s és egy EU-n kívüli partner komoly energetikai és infrastrukturális, vagyis stratégiai beruházása. Nem lenne jó, ha a rendszer, amennyiben a továbbiakban a parlament és a tanács egyáltalán támogatja, nem általános érvénnyel, hanem az „amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek” elbírálási elv, vagyis a nagyállami üzleti érdekek alapján működne.
Az biztos, hogy a kínai növekedésre szüksége van a világgazdaságnak, ezen belül Nyugat-Európa cégeinek, amelyek nemcsak termékeket, hanem technológiát is szeretnének eladni Kínának. A beruházásokat pedig Kína – további eladósodás nélkül – úgy tudja folytatni, ha nagyobb hozzáadott értéket termelő gazdasági szerkezeten alapul majd a gazdasági növekedése, ami egyben segíti a környezeti problémák megoldását is.
Érthető ezért, hogy az ország elindult a tudásalapú fejlődési modell felé. Ám ennek finanszírozásához szüksége van arra, hogy egyre több terméket és szolgáltatást tudjon eladni a világban és ezen belül Európában is. Ezért is támogatja a szabadkereskedelmi megállapodások megkötését minél több országgal. A gazdasági verseny tehát folytatódni fog. Ha Európa továbbra is az elsősorban a nagy országoknak és azok nagy cégeinek az érdekeit szolgáló centralizációval, föderalizálódással lesz elfoglalva, akkor – gazdasági eredmények tekintetében – egyre inkább az innovációval és tudással versenyezni akaró, a vállalkozószellemet bátorító Kína mögé fog szorulni.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár
