Hogy a szíriai kormány által ellenőrzött területekre tömegével települnek vissza az emberek? Ez végképp nem illeszkedik az éveken át gondosan legyártott világképhez. Az sem, hogy az iraki kormány bejelentette: az Iszlám Állam által valaha ellenőrzött területek 90 százalékát felszabadították, negyedmillió menekült visszatért Moszulba és környékére.
Ha a fősodrú média nem prekoncepciók alapján szűrné meg a híreket, valószínűleg a Nyugat politikusai is tájékozottabbak lennének. Miközben az uniós politikusok még a menekültkvótáknál tartanak, Irakban hamarosan felszámolják az Iszlám Állam utolsó területeit. Így ahelyett, hogy egyeztetnének Bagdaddal, hogyan tudják az iraki menekülteket biztonságban hazatelepíteni, arra rendezkednek be, hogy a migránsok most már örökké Európában maradnak. Az európai politikai elit fáziskésése persze nem új keletű jelenség. Csak hogy a biztonságpolitikai kérdéseknél maradjunk: Basár al-Aszad szíriai elnök már 2013 júniusában figyelmeztetett: a terrorizmus nem fog megállni Szíria határainál, hanem az illegális migráció révén exportálja magát Európába. Mivel a kijelentés nem illett a tömegembernek szánt világképbe – ami szerint Szíriában szabadságharcosok küzdenek a basári diktatúra ellen –, politikusaink süketek maradtak. Pár év múlva aztán rengeteg áldozatot szedett a dzsihádista terrorizmus Európában.
Arisztotelész írja a Politikában: akiben megvan az előrelátás képessége, az vezetésre hivatott. A nyugati politikusokból ez a kvalitás napjainkra kihunyt. Annak az áldozatai lettek, hogy maguk is elhitték a kreált mesevilágot, amit a hozzájuk hű sajtómunkások teremtettek. Ezzel örök fáziskésésre ítéltettek, aminek most egész Európa issza a levét.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!