Ha csak a nyugati fősodrú médián múlna a tájékoztatás, úgy mennének el mellettünk a világ történései, mintha sötét pincébe zártak volna bennünket. Ilyen esemény volt néhány hete, hogy véget ért a világtörténelem eddigi leghosszabb ostromzára. A kelet-szíriai Dajr az-Zaurt három éven és két hónapon át szorongatta az Iszlám Állam. Hosszabb ideig, mint a korábbi „rekorder” Leningrádot a német hadsereg a második világháborúban.
Az Eufrátesz mentén fekvő százezer lelkes település sziget volt a terrorkalifátus óceánjában, több száz kilométerre a kormányerők állásaitól. Mivel repülőgéppel nem lehetett leszállni a város melletti légikikötőnél, két helikopter szolgált arra, hogy evakuálják a civileket és a sebesült katonákat. A védők viszont mindvégig kitartottak – akkor is, amikor már csak két működőképes harckocsijuk maradt. Szeptember 5-én aztán jött a várva várt fordulat: a kormányerők Tigris-alakulatai áttörték az ostromzárat. A felemelő pillanatok, amint megérkeznek a felszabadítók első járművei, és ahogy a város védőinek legendás parancsnoka, Isszam Zahreddin tábornok üdvözli a harcokban elgyötört felszabadítókat, örökké megmaradnak a Dajr az-Zaur-iak emlékezetében.
Nem úgy, mint a nyugati világban, ahol a mainstream média jószerével mínuszos hírként kezelte a történelmi pillanatot, annak ellenére, hogy Dajr az-Zaur egykoron keresztény város volt, ahol a legutóbbi időkig is népes keresztény közösség élt. A nyugati narratívába sehogy nem fért bele, hogy a szíriai kormányerők katonáit örömmámorban úszva, felszabadítókként ünnepelje a sokat szenvedett város. Pedig ha tisztában lennének a szíriai erőviszonyokkal, jól tudnák, hogy a terroristákat – akik felesküdtek a Nyugat elpusztítására – jelenleg a szír és az orosz hadsereg likvidálja a leghatékonyabban. Azok, akiket szankciókkal sújtanak a nyugati országok.
De arról is alig számoltak be a magukat „mértékadónak” tekintő orgánumok, hogy csak ebben az évben több mint 600 ezer szíriai menekült tért vissza otthonába a szomszédos Törökországból, Libanonból, Jordániából és Irakból. Elkerülték a nyugati szerkesztőségek figyelmét azok a hírek is, hogy gőzerővel folyik Aleppó és a többi visszafoglalt szíriai város újjáépítése.
Hogy a szíriai kormány által ellenőrzött területekre tömegével települnek vissza az emberek? Ez végképp nem illeszkedik az éveken át gondosan legyártott világképhez. Az sem, hogy az iraki kormány bejelentette: az Iszlám Állam által valaha ellenőrzött területek 90 százalékát felszabadították, negyedmillió menekült visszatért Moszulba és környékére.
Ha a fősodrú média nem prekoncepciók alapján szűrné meg a híreket, valószínűleg a Nyugat politikusai is tájékozottabbak lennének. Miközben az uniós politikusok még a menekültkvótáknál tartanak, Irakban hamarosan felszámolják az Iszlám Állam utolsó területeit. Így ahelyett, hogy egyeztetnének Bagdaddal, hogyan tudják az iraki menekülteket biztonságban hazatelepíteni, arra rendezkednek be, hogy a migránsok most már örökké Európában maradnak. Az európai politikai elit fáziskésése persze nem új keletű jelenség. Csak hogy a biztonságpolitikai kérdéseknél maradjunk: Basár al-Aszad szíriai elnök már 2013 júniusában figyelmeztetett: a terrorizmus nem fog megállni Szíria határainál, hanem az illegális migráció révén exportálja magát Európába. Mivel a kijelentés nem illett a tömegembernek szánt világképbe – ami szerint Szíriában szabadságharcosok küzdenek a basári diktatúra ellen –, politikusaink süketek maradtak. Pár év múlva aztán rengeteg áldozatot szedett a dzsihádista terrorizmus Európában.
Arisztotelész írja a Politikában: akiben megvan az előrelátás képessége, az vezetésre hivatott. A nyugati politikusokból ez a kvalitás napjainkra kihunyt. Annak az áldozatai lettek, hogy maguk is elhitték a kreált mesevilágot, amit a hozzájuk hű sajtómunkások teremtettek. Ezzel örök fáziskésésre ítéltettek, aminek most egész Európa issza a levét.
