A lövészárkok ára

Jogában áll-e egy kormánynak eldönteni, mi az igazságos, és mi nem?

Kaczynskiék bicskája egyedül a külföldi tulajdonú sajtótermékek kiszorításába törhetne bele, hiszen bár hónapok óta ígérgetnek egy törvényt, amivel maximálnák a külföldi tulajdon hányadát a lengyel médiapiacon, kétséges, hogy ezt összhangba tudnák hozni a tőke szabad áramlásának európai elvével. Ezt még a jobboldalon is sokan elismerik. Ez azonban sovány vigasz, hiszen van még éppen elég lengyel tulajdonú megszerezhető médium is.

A helyzetet aligha lehet elvonatkoztatni attól, ami Magyarországon történik. Főleg, hogy a közmédia átalakítását és az állami hirdetési pénzek kritikus sajtótermékektől történt elvonását nagyon hasonlóan vezényelték le a két országban. Mindez a kormányok részéről nemcsak abból a téves feltételezésből fakad, hogy ha valamit módunkban áll megtenni, akkor meg is tesszük (legyen az bármennyire igazságtalan is), hanem abból az igencsak káros elgondolásból is, hogy a társadalomban nincs szükség kritikus hangokra, vitára, a lényeg a közvélemény és ezáltal a szavazók beterelése a mindenkori kormánypárt mögé. Hogy mindez miként alakult ki errefelé az utóbbi szűk három évtizedben, arról megint csak hosszan lehetne értekezni, ám a végeredmény ettől függetlenül is igen csúnya.

Merthogy a médiaháború csak az szemben álló felek hangnemének és stílusának megkeményedésével járt, és ezt Magyarországon és Lengyelországban egyaránt érezni. Itthon az ellenzékiek kollektív Soros-ügynökké minősítésében mutatkozik meg a legjobban, de Lengyelországban sem kell senkit félteni, ha a másik pocskondiázásáról van szó. Ebben a folyamatban a sajtó nemcsak azt a szerepét veszti el, hogy kritikus hozzáállással ellenőrző funkciót lásson el a mindenkori hatalommal szemben, hanem azt a képességét is, hogy a még megmaradt fogyasztóit hitelesen tudja tájékoztatni az eseményekről. Ahol mindenki vagy „Soros-bérenc”, vagy „a kormányzati lakájmédia csatlósa”, ahol mindenki elzárja magát a másik érvei elől, ott lehetetlen, hogy a fogyasztó a világról kiegyensúlyozott, pártatlan, valósághű képet kapjon. Ez értelemszerűen jóval nagyobb probléma annál, mint hogy egy jogvédő szervezet éppen szabad, részlegesen szabad vagy nem szabad kategóriába sorolja-e egy ország sajtóját.