Minden nemzet értékét három attribútuma határozza meg: a tudása, az erkölcse, a lélekszáma. Ez utóbbiról, demográfiai csődünkről végre őszintén kezdenek beszélni, és remélhető, hogy a kormányzat is csatlakozik majd az őszinték bővülő táborához.
A legingoványosabb terep a nemzet erkölcsi állapotának megbeszélése. A nemzeti erkölcsöt a történelem tanúsága szerint fölösleges körülményes filozófiával definiálni. Minden nemzetet két erkölcsi tulajdonsága minősít: nemi és munkaerkölcse. Azok a népek jutnak magasabbra, amelyek tagjai képesek jobban és többet dolgozni. Más szóval jobb minőségben, színvonalasabban, hatékonyabban alakítják át anyagi környezetüket. Ez összefügg a tudásukkal is. A nagyobb tudású népek értékesebb alkotásokra képesek, ám hogy az adott nép minél több tagja dolgozik-e, és hogy ők precízek és szorgalmasak-e, az erkölcsi kérdés.
A munkaerkölcsről, jelentőségéről, változásáról számtalan szólás, közmondás tanúskodik. Kiérezhetjük a hartai (svábok) öntudatát abból a szólásmondásukból, hogy amikor a pataji (magyar) gazda kel, akkor a hartai már a földjén kapál. A szorgalom értékteremtő erejére utal a ki korán kel, aranyat lel közmondásunk. A Kádár-kori züllés is nyomon követhető korabeli közhelyekből: a munka nemesít, de nálunk nincs szükség nemesekre. Vagy: úgy álljunk a munkához, hogy más is odaférjen.
A rendszerváltozás óta feketén-fehéren kiderült: a munkaerkölcs nem fizetés kérdése. Hiába teltek el évtizedek, számos kisvállalkozó ugyanolyan megbízhatatlan, ígéretét be nem tartó, mint a szocializmusban volt. Ezt tapasztalhatjuk az elvégzett munka, a szolgáltatás vagy az áru minőségében is. A rossz munkaerkölcsű embert nem teszi jóvá, ha több pénzt ígérnek neki.
Az emberi erkölcstelenségben gyökerezik a cégek rossz erkölcse is: az adócsalás, a szerződéses fegyelem semmibe vétele, az ügyfelek gátlástalan becsapásának gyakorlata. És tovább: az állam erkölcstelen működése, amit korrupciónak nevezünk, bizony a hatalmon lévők személyes erkölcstelenségéből fakad. Fabinyi Tamás evangélikus püspök a Magyar Nemzetben (2017. augusztus 5.) a katolikus tanítással teljes összhangban fogalmazta meg, hogy az anyagi korrupció a lelki korrupcióval kezdődik.
A nemi erkölcs kérdése rázósabb. Az úgynevezett liberális világszemlélet a nemiséget magánügynek tekinti, senkinek sincs beleszólása, hogy a másik mit kivel és hogyan. A liberálisok álláspontja tarthatatlan – de sajnos népszerű.
Először is: a nemiség és a szex nem azonos fogalmak. A szexuális élete mindenkinek legyen magánügye, ám a nemiség több ennél. A nemiség a nemzet jövője. A nemi életet a szexualitástól elválasztották a XX. század legfontosabb fejleményei: a Salvarsan, a penicillin és a fogamzásgátló tabletta. Az elmúlt száz évben beidegződött a „fejlett nyugati kultúra” emberébe, hogy bátran szexelhet – nemi élet nélkül. Ami az élővilág, a természet rendje szerint abszurdum – de mostanra ez a „fejlett nyugati ember” legfőbb erkölcsi vonása.
Ám a természetet nem lehet felülírni. A női test a biológia törvényeinek van alárendelve. Fejlődése 25 éves korára lezárul, addigra meg kellene szülnie legalább az első gyermekét. Attól kezdve egy húszéves szakaszban többé-kevésbé őrzi teljesítőképességét, de a 45. életév után a nemi életének tulajdonképpen vége. Mondhat bárki bármit: a 45. életévükön túl lévő nőkre demográfiai konjunktúrát alapozni nonszensz. A mai Magyarországon – ha a kivándorlást is vesszük – az átlagos női életkor mostanában lépi át a 45 évet. A női lakosság több mint fele túl van szülőképes korán – és demográfiai csődöt hagy maga után.
A legközösebb közügyünk lenne, hogy megszületik-e a következő nemzedék. Nálunk nem született meg – és ennek rövidesen meg fogjuk tapasztalni a keserű következményeit.
A szerző esszéista
