A mai népvándorlás észrevehetetlen, mert repülőutazás és idegenrendészeti hivataljárás vagy illegális partra szállás formáját ölti, és a mind terméketlenebb, éhező délről észak felé irányul. Bevándorlásnak látszik, pedig népvándorlás: felmérhetetlen jelentőségű történelmi esemény, nem nyargaló hordák idézik elő, amelyeknek a lovai nyomában fű többé nem terem, hanem szerény és tisztelettudó csoportok, mégsem tart el évszázadokig vagy évezredekig, hanem lezajlik egy-két évtized alatt. És mint minden nagy migráció, végül ez is a célországok etnikai átrendeződéséhez, a szokások óhatatlan megváltozásához, feltartóztathatatlan keveredéshez vezet, amelynek eredményeképpen statisztikailag más lesz az ott lakók bőrének, hajának és szemének színe, valahogy úgy, ahogy a maroknyi normannak Szicíliában ma számos szőke és kék szemű leszármazottja van.
A nagy migrációktól, történelmi időkben legalábbis, félni szoktak. Eleinte megpróbálják kivédeni: a római császárok hol ide, hol oda építenek egy-egy vallumot, előreküldik légióikat, hogy a betolakodókat meghódolásra késztessék, később kiegyeznek és szabályozzák a berendezkedésüket, a birodalom valamennyi alattvalójának római polgárjogot adnak, de a vége mégiscsak az, hogy a római romokon létrejönnek azok az úgynevezett félbarbár királyságok, amelyek a mai európai országok, büszkén beszélt mai nyelveink, politikai és társadalmi intézményeink alapjául szolgálnak.
Ha a lombardiai autópályákon utazva olyan jó olasz helységnevekkel találkozunk, mint Usmate vagy Biandrate, már nem is gondolunk rá, hogy ezek longobárd szavak. S hát a Közép-Olaszországban máig oly sok arcon viszontlátható etruszk mosolyok ugyan honnan valók? A népvándorlásnak sosincs vége. Készüljünk szépen az új korszakra, küszöbön az afroeurópai kultúra.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!