A szürke sötét árnyalata

A közösségek rítusai helyére az elhidegülés és a bizalmatlanság antikultúrája lép.

A kultúrközéleti hanyatlásért sok tényező felelős: a szegénység mellett a szellemi igények folyamatos és sokszor alighanem tudatos leépítése, meg sajátos módon a technika fejlődése is. A filmet már letölteni szokás, amint az ételt is rendelni, csak hogy ki ne kelljen mozdulni a magunk kényelmes és biztonságos közegéből, a házi „safe zone-unkból”.

A helyzet az, hogy bár az alkoholnál semminek sincs nagyobb tömegvonzó hatása, már a kocsmák is sorra szűnnek meg. Ami néhány éve igaz volt a tízházas faluban, ma több száz lelkes községekben sem az. Pedig valószínűleg nem alkoholistából lett kevesebb. Ez a jelenség még a viszonylag jómódú dunántúli kistelepüléseken is megfigyelhető, ahol a társadalmi szakadékok még nem olyan mélyek, mint a keleti végeken. Vagyis az anyagi nehézségek biztosan közrejátszanak az élet szürkülésében, de nem kizárólagosan.

A kocsma nekünk, újságíróknak is maga (volt) az információs aranybánya. Magára valamit adó riporter nem tér(t) úgy vissza vidékről a szerkesztőségbe, hogy ne tett volna egy kört a söntésben. (A tatárszentgyörgyi kimérésben egyszer adóellenőrnek néztek minket, jöttek is a helyi erők, hogy nem kéne piszkálni a csapost, rendes gyerek az, mindig ad számlát. Egészen megkönnyebbültek, amikor elárultuk, kik vagyunk és mit akarunk. Pedig az újságírót egyre inkább utálni szokás. Minden relatív.) Néhány éve még ugyanilyen biztos pont volt az iskola, és ha a téma azt követelte: a rendőrség meg a polgármester. Most a tanárok nem beszélhetnek, ha nem engedélyezi nekik előre a Klik (nem engedélyezi), a helyi rendőrparancsnok nem nyilatkozhat, ha a főkapitányság nem akarja (nem akarja), a polgármesterek közül is sokan inkább menekülnek, nehogy baj legyen néhány őszinte mondatból. Legyen ez a mi bajunk – vághatnánk rá, ám ezek a jelenségek többről árulkodnak. Elhidegülésről, arroganciáról, a bizalmatlanság növekedéséről, bürokratizálódásról, csinovnyikizálódásról. Lassan nincs hol beszélgetni, és lassan nincs is kivel.

Dámócon kedves felirat fogadja a betérőt és a távozót: „Isten áldja!” A faluban nincs egy kocsma sem. A Gyomorszerviz presszó udvarán derékig ér a gaz. Állítólag a szegénység az oka, hogy bezárt a falu egyetlen ivója. Nem volt rá igény – mondják többen. Dámócon ezenkívül van négy kereszt, és most már néhány nap alatt négy halott is.

Ezeket a sorokat Tompos Ádám kollégánk írta a minap abból a faluból, ahol négy embert ölt meg a pálinkának hazudott házi metil. Aztán előkerültek a balták is. Ott például már tényleg nagy szükség van Isten áldására.