Ötven éve – tehát az eddig tudottnál sokkal korábban – született meg az első kísérleti eredmény arról, hogy a magas cukortartalmú étrend növeli a szívbetegségek, sőt egyes ráktípusok kockázatát is. Az akkori eredmények egészen mostanáig titokban maradtak, „köszönhetően” a cukoripari lobbiszervezetek aknamunkájának. Ezek a cukor veszélyeinek lekicsinylésében olyan sikeresek voltak, hogy részben emiatt évtizedeket kellett várni a cukorfogyasztás visszaszorítását célzó intézkedésekre. A busás hasznot termelő cégek közvetett módon sok millió infarktusban, rákban, cukorbetegségben, stroke-ban elhunyt ember haláláért okolhatók.
A dohányiparnak hosszú távon nem vált hasznára a dohányzás mérgező voltát bizonyító kutatások elhallgattatása, hiteltelenítése. Ma megítélésük a sátánéval azonos, alkalmazottaik, legyenek akár könyvelők vagy portások, társasági beszélgetések alkalmával rendszeres, kellemetlen kérdéseknek vannak kitéve arról, hogy miért dolgoznak „gyilkosoknak”. Bár kétségtelenül a dohány az egyik legmérgezőbb termék, amelyet az ember önként magához vesz, korántsem az egyetlen. E szerek elutasítása nem feltétlenül tükrözi veszélyességük mértékét – sokkal inkább a köréjük épült kulturális kontextustól függ. Az alkoholról például kifejezetten kellemes kép él a köztudatban, noha gyakorlatilag ugyanolyan ártalmas, mint a cigaretta. A részeg szereplők gyakran a komédia motorját jelentik. Városok imázsát építik egy-egy híres sörfőzdére, borászatra, szeszlepárlóra.
A bevitt dózis tekintetében sem a dohány, sem az alkohol nem említhető egy napon a cukorral. Mindenki tudja, hogy a cukorban sok a kalória, így elhízást okozhat, esetleg a szénhidrátfogyasztás és a diabétesz kapcsolatáról is hallottak, de nagyon kevesen érzik magukat személyesen érintettnek. A cukor nemcsak hogy minden ország gasztronómiájának elengedhetetlen alapanyaga, de a családi idill is elképzelhetetlen nélküle. Minden ünnep kötelező eleme a töméntelen cukorral készített édesség. A szokás a régmúltból eredeztethető, amikor a személyes kapcsolatok megerősítésének eszköze volt az értékes, tehát nagy kalóriatartalmú élelmiszerek ajándékozása. Az ember cukor iránti vonzódása akkor alakult ki, amikor nem az elhízás és a cukorbetegség, hanem az éhhalál jelentette a legnagyobb veszélyt. Mára gyökeresen megváltoztak a körülmények, de a vonzalom megmaradt. Iparágak alapultak erre, amelyek a számukra egyre kedvezőtlenebb kutatási eredmények dacára továbbra is igyekeznek hozni bevételeiket. Az amerikai cukoripar lobbiszervezete saját kutatóintézetet is létesített Nemzetközi Cukorkutatási Alapítvány (ISRF) néven, amelynek ki nem mondott feladata volt, hogy kétséget ébresszen az emberekben a független kutatók egyre aggasztóbb eredményei iránt. Az ISFR utódszervezete Sugar Association néven ma is működik.
A San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatói most közölt tanulmányukban tárják föl, hogy az ISFR szakemberei véletlenül már 1967-ben rájöttek: patkányokban a megnövelt cukorfogyasztás növeli a szívbetegségek, sőt a húgyhólyagrák kockázatát is. Hatalmas felfedezés volt ez fél évszázaddal ezelőtt, az ISRF vezetői azonban idő előtt lezárták a kutatást, és az eredményeket semmilyen nyilvános tudományos fórumon nem publikálták. És ez az egy eredmény vélhetően csak a jéghegy csúcsa, hiszen az ISRF harminc év alatt több mint háromszáz kutatóprogramot pénzelt, és senki sem tudja, milyen szempontok szerint szelektáltak a nyilvánosságra hozandó és az elsüllyesztendő eredmények között.
Praktikáik mindenesetre nem sokat változtak. A felfedezés hírére az ISRF-utód Sugar Association közleményében spekulációkkal teli véleménycikknek nevezi a tanulmányt, amelyet olyan személyek és szervezetek írtak, akik „ismert kritikusai a cukoriparnak”. Szerintük az ötven évvel ezelőtti kutatásokat nem politikai okokból, hanem a drágaság és az intézet átszervezése miatt állították le.
