Budapesten 2018 tavaszán hiába is próbálnak a pártok hagyományos kampányígéretekkel szavazatot szerezni. Nem fog menni. Mivel is szédítenék a derék fővárosiakat a parlamenti mandátumokra ácsingózó politikusok? Egyszer majd befejezik a 3-as metró felújítását? Ugyan már, örülhetünk, hogy elkezdték az északi szakaszon. Éppen most várnak pénzt a nemrégiben megállított Brüsszeltől. Abból ugyan a középső és a déli részre nem futja, de legalább akadálymentesítésre nem kell költeni. Az ugyanis nem lesz. Mondhatnák, hogy legalább Demszkyéket leleplezik, kiderül róluk, hogy summantottak a 4-es metrónál. De nem, hét éve keresik a másfél évtizedes bizonyítékokat. Egy ideje nyomozók hada jár egy szem hivatalnok nyomában, aki osztályvezető vagy valami efféle lehetett. Az igazi felelősök régóta nyugodtan szemlélik a fejleményeket.
Tehát a kormánypártiak nem apellálhatnak arra, hogy milyen jó lesz nekünk, de arra sem, hogy milyen rossz lesz másoknak. Már egy újabb stadionépítés sem hoz lázba senkit, sem a támogatókat, sem az ellenzőket. Akikre Soros György óriás fejével, migránshordák rémképével rá lehetett ijeszteni, azok már úgyis félnek, gondolkodás nélkül ikszelnek.
Az ellenzék azon része, amely már volt kormányon, és kőkemény a szerepe abban, hogy ma itt tartunk, jobb lenne, ha hallgatna. Mégis ők a legharsányabbak, egyben a legesélytelenebbek is. Az újdonászoknak sincs könnyű dolguk. Mire kontrázzanak?
Magyarország fővárosa a napokban ünnepelte 144. születésnapját. Ennek a csaknem másfél évszázadnyi időszaknak az első, kisebbik, ámbár jelentősebb fele a dicső múlt, amelyre méltán lehetünk büszkék. A korszak épületeit, hídjait, útjait, tömegközlekedési hálózatának nagy részét ma is használjuk. Városunk XIX. századi szimbólumait mutatjuk be az idelátogatóknak, üzletembereknek, turistáknak, a határon túlról érkező honfitársainknak. A fővárosiaknak azonban nem kell bemutatni a város XX. századi történelmének – rövid, olykor felemelő időszakoktól eltekintve – gyászos, romboló korszakait sem. Ma még vannak, akik emlékeznek a vörös-, majd a fehérterrorra, a kommunistákra, a nyilasokra, és megint a kommunistákra, akik, ha tehették, megcsonkolták, amit ránk hagytak nagyjaink.
A Budát Óbudával és a Margitszigettel egyesítő város fennállásának hosszú második felében a budapestieket már annyiszor lóvá tették, hogy sokan immunissá váltak az ígérgetőkkel szemben. Sokan, de az ígérgetők szemszögéből nem elegen. Pedig ne kerteljünk: egy generációnak a fiatalsága ment rá az elmúlt 27 év hazugságaira és átveréseire is, a két évtizednyi Demszky-korszakra, amelynek „eredményei” máig velünk élnek. Igazságtalanok se legyünk. Mindennek dacára elismerés illeti a jelenlegi városvezetést és Tarlós István főpolgármestert, mert olyan szürreális körülmények között kell működniük, amelyeket már a jelenlegi fideszes hatalom teremtett az elmúlt hét évben.
Ki kell mondani, még inkább be kell látni, hogy ezek a körülmények nem kedveznek a budapestieknek. Annak ellenére sem, hogy sok minden történt, ami kifejezetten jó ebben a Janus-arcú fővárosban. Valamelyest mégiscsak előnyére változott a tömegközlekedés, ha gyakran szidjuk is. Nem mondható, hogy a város kulturális élete ne lenne pezsgő és sokszínű, a fürdőkultúrának is jót tett a változás, egyre több a turista. Viszont nem lettek kevesebben a hajléktalanok, akik helyzete továbbra is megoldatlan. A kormány migránsügyben „tette a dolgát”, így hazánkban nincs tömeges népvándorlás. Mégis vannak belső no-go zónák, egyes helyeken csapnivaló a közbiztonság. A város önmagában képtelen védekezni, saját forrásai elapadtak, és ahogyan Magyarország más önkormányzatainál is tapasztalható, anyagilag a hatalomtól, a kormányzattól függ. Pórázzal a nyakban nagyobb a korrupció veszélye, egyre több a gyanús, zárt üléseken nyélbe ütött ügylet: fideszes érdekköröknek kedvező rendeletmódosítás, cégekre szabott tenderkiírás. A kerületekben ahol csak lehet, virágzik a potentátok önkormányzati ingatlanbiznisze, de aki jól paríroz, annak nem kell félnie. Az önkormányzatiság a végét járja.
Rendhagyó ígéretekre azonban mindenki felkapná a fejét. Valahogy így: szabaddá tesszük Budapestet, a modernnek hazudott vidéki nagyvárosokkal, a kisvárosokkal és falvakkal egyetemben. Az önkormányzatok önállók lesznek, jelentős adóbevételekkel. Visszaadjuk kórházaikat, iskoláikat. A szuperkórház sok tíz milliárdos beruházása helyett az egészségügyi ellátás lesz szuper, gyermekeink pedig okosabbak. Visszautaljuk a kukapénzeket, visszaküldjük a HÉV-eket, egységes lesz a parkolás, a bevételeket útfenntartásra fordítjuk. Találunk-e politikust, aki a mai viszonyaink között hasonlóan radikálisnak tűnő ígéretekkel merne kampányolni?
