Hogy a nacionalizmus hova vezet, az nagyon jól tanulmányozható Boszniában. Az oszmán időktől a Habsburg-uralmon át Jugoszláviáig multikulturális, soknyelvű, sokvallású térség a háború miatt elvesztette sokszínűségét, érdekességét, hangulatát, relatív jólétét. Etnikailag „tiszta”, de nyomorúságosan szegény, kulturálisan beszürkült, reménytelenül korrupt gettókra szakadt az ország. Amit a nacionalisták Európa-szerte akarnak – mármint: az etnikai tisztaság, a kulturális homogenitás –, az Boszniában több tízezer halálos áldozaton keresztül valósult meg. Bosznia példája azt mutatja, hogy az első nacionalista gondolatban, szónoklatban már mindig ott van a népirtás lehetősége. Amikor Radovan Karadzic még költőként emelkedett szólásra a szarajevói parlamentben, és a szerb nemzetnek követelt többletjogokat, akkor kezdődött valójában minden. Különösen a mai időkben, amikor oly sok álkeresztény védi a „keresztény Európát”, nem árt emlékezni: Karadzic és Mladic a „keresztény Európát” védendő, az „iszlamizációt” megakadályozandó gyilkolt le Srebrenicában muzulmán férfiakat. Maguk hirdették, hogy a muzulmánok halomra ölésével védik a kereszténységet. Amikor Szarajevót lőtték a hegyekből, keresztény imákat mormoltak, pópák áldották meg fegyvereiket.
Nem lehet azt mondani, hogy ez a Balkán távol van tőlünk. A Balkánon csupán hamarabb és gyorsabban jelennek meg azok a nacionalista dühök, amelyek Európában másutt is ott vannak. Ezért az Európai Uniónak sem lehet sikeres békeprojektként tekintenie önmagára. Álságos arról beszélni, hogy Európában a második világháború óta béke uralkodik. Nem Auschwitz volt ugyanis az utolsó „felvilágosult”, „keresztény”, „civilizált” hely Európában, ahol iparszerűen irtottak ki embereket nemzetiségük, vallásuk miatt. Huszonkét évvel ezelőtt, Budapesttől kevesebb mint ötszáz kilométerre újra megtörtént ez.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!