Uniós árokásók

Az intézmények elosztásakor a mérleg nyelve az eddiginél is durvábban billent nyugat felé.

Amíg a brit és az uniós delegációk csak a szájukat járatják, és minden tárgyalási forduló előtt igyekeznek telekürtölni a sajtót, hogy mit szeretnének elérni, a brexit legelső kézzelfogható eredményét nem nekik, hanem az Európai Unió tanácsának – azon belül egy miniszteri szintű formációnak – sikerült összehoznia. A múlt heti külügyminiszteri marakodás után (amelyen hazánkat Takács Szabolcs uniós államtitkár képviselte) a Londonból elköltöző két csúcsszerv új székhelyéről döntöttek a tagállamok.

Az Európai Gyógyszerügynökség Amszterdamba, az Európai Bankhatóság Párizsba költözik. Az előbbiben 900-an, az utóbbiban 160-an dolgoznak. Nagy most a megkönnyebbülés arrafelé: nem kell senkinek a messzi, szakadt Közép- vagy Kelet-Európába költöznie. A hazárdjátéknak is beillő kiválasztási procedúra után ugyanakkor senkinek nem maradt kétsége afelől, hogy a sokszor irigykedve bámult nyugati döntéshozók magas szinten űzik a kiszorítósdit.

Nyáron még fennhangon ismételgette Jean-Claude Junckertől kezdve mindenki, hogy a földrajzi egyensúlyt fenn kell tartani az intézmények elosztásakor, ám a döntésekkel a mérleg nyelve az eddiginél is durvábban billen nyugat felé. Franciaországnak így már öt ilyen hatósága van, míg a 2004-ben csatlakozott tíz országnak összesen kilenc a negyven közül. Körükben is aránytalan eloszlással: Budapesten két hivatal – az Európai Rendőr-akadémia és az Európai Innovációs és Technológiai Intézet – is jelen van. Romániának, Bulgáriának, Észtországnak, Szlovákiának, Ciprusnak most sem jutott székhely, a 2013-ban csatlakozott Horvátországnak sem. Pedig pályáztak. Szlovákiát esélyesként tartották számon a harmadik, mindent eldöntő szavazási körig.

Nyeljünk egyet, tegyük félre a sértődést. Akadnak sokkal súlyosabb problémák is az olcsó licitpárbajjá alacsonyított procedúrával kapcsolatban. A folyamat tökéletesen szakmaiatlan, etikátlan és cinikus volt, sőt részben átláthatatlan is, mivel azt sem tudhattuk meg, hogy a döntéshozók (köztük a magyar fél is) ugyan kire szavaztak az egyes körökben. A bank- és a gyógyszerhatóság kettő a legfontosabbak közül, piacfelügyeleti, engedélyezési ügyekben határoznak, rendkívüli hatalmuk van, a pénzügyi, illetve a gyógyszerkutatási és -fejlesztési szektor megkerülhetetlen szereplői. Náluk kell kopogtasson az amerikai bank delegációja vagy gyógyszerügynöke is, ha meg akarja vetni a lábát a kontinensen.

A kiválasztás szakmaiatlan volt, mert a nyilvánosság elé semelyik pályázó részéről nem került sem hatásvizsgálat, sem kockázatértékelés. Holott jó lett volna észérvekkel alátámasztva is látni, miért jobb a drogliberalizációban, eutanáziában utazó Hollandiába telepíteni a gyógyszerhatóságot, mint például a kérdést másképp látó Lengyelországba. Minthogy a bankfelügyelet székhelyét is kalapból húzták ki, az elkövetők sem fognak tudni válaszolni arra, miért van jobb helyen a felügyelet Párizsban, mint Frankfurtban vagy Dublinban. Jó lett volna olyan elemzést is látni, hogy a költöző hatóság hol mekkora hatással lenne a gazdaságra. Miért ne segíthették volna Brüsszelből ezúttal mondjuk Zágrábot? Egy ilyen lépés reptéri utasforgalomban, vendégéjszakában, az adott ország általános megítélésében is segíthetne. Amire pont az unió keleti felének van inkább szüksége, ha már állandóan felzárkóztatásról, a fejlettségi szintek kiegyenlítéséről hallunk.

A folyamat etikátlan volt, mert a gyógyszerhivatal jóval a végső döntés előtt publikálta belső hangulatfelmérését. Ez azt sugallta, hogy Amszterdam vagy Koppenhága sokkal jobb hely, mint Bukarest, Varsó vagy Szófia, és a társaság majd egésze felmondana, ha ide kellene költözni Bécs, Barcelona vagy Milánó helyett. Mintha bárki is kötelezné őket a költözésre. Mintha Romániában, Lengyelországban vagy Bulgáriában nem lehetne összerángatni 900 magasan képzett embert, aki villámgyorsan jelentkezne a jól fizető állásokra.

A kiválasztás cinikus is volt. A kezdetekkor sem merült fel, hogy szakértői alapon csapjanak össze a pályázók. A déli és keleti államok számára rossz emlékű szavazási hercehurca tetejére a hoppon maradt Szlovákia tette fel a koronát. A szlovák fél az utolsó, harmadik körben tartózkodott, tökéletes (ha tudatos, akkor jár a taps a delegációnak) dramaturgiával megágyazva az idegtépésnek. Ugyanis a gyógyszerügynökség és a bankhatóság esetében is döntetlen alakult ki, 13-13 szavazattal (Nagy-Britannia értelemszerűen nem voksolt egy körben sem). Ez eredményezte a kalap-cetli mutatványt. A gyógyszerügynökség kalapjában ekkor már csak Milánó és Amszterdam, a bankhatóságéban Párizs és Dublin neve volt. Megcsinálták, ezúttal is, maguknak. Ezek után talán nem is kellene annyira meglepődniük, amikor Varsó vagy Budapest újabb kritikát ereszt meg feléjük.