Nem tudnánk mire vélni, ha egy amerikai politikus iskolai lövöldözés után kezdene kampányolni a fegyvertartási szabályok lazítása mellett. Abból sem néznénk ki sok politikai érzéket, aki egy gigantikus offshore-ügy árnyékában állna elő a cégek számára nagyobb anonimitást biztosító javaslatával. És mit szólnánk, ha egy nehezen megfékezett árvíz elvonulása után valaki azt mondaná, hogy semmilyen gát nem kell a Római-partra?
„Egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?” – szól a Demokratikus Koalíció kérdése nem sokkal az ukrajnai oktatási törvény elfogadása és a marosvásárhelyi gimnázium ügye után. Azt már megszokhattuk, hogy a politikusok olykor kétes igazságtartalmú szöveggel szólítják meg az állampolgárokat, de
Gyurcsány Ferencék a „tökéletes” időzítéssel rávilágítottak azon érvük hamisságára, hogy a határon túliak nem viselik a szavazatuk következményeit.
Marosvásárhely cáfolja azt az állítást is, hogy „a trianoni trauma felszámolható, egyebek közt a határok légiesítése által az új európai közös hazában”, hiszen az uniós csatlakozás nem csökkentette az asszimilációs nyomást. Sőt, mint Szlovákia példája mutatja, még a határ schengeni légiesítése sem mérsékli a magyar anyanyelvhasználat és kultúra elsorvasztásának szándékát.
„Ne Sydney-ből, Caracasból vagy Székelyudvarhelyről döntsék el, hogy milyen legyen a magyar egészségügyi vagy nyugdíjrendszer” – olvasható a DK felhívásában. Tekintsünk el attól, hogy a szöveg összemossa a kivándorolt magyarokat azokkal, akiknek eszük ágában sem volt elhagyni a magyar földet, csak idegen uralom alá csatolták őket. Igaz, hogy a székelyudvarhelyi lakost nem érintik a várólisták, de
a budapesti nyugdíjasra sincs közvetlen hatással a Nemzeti alaptanterv változása, a zalaegerszegi autonómjármű-tesztpálya vagy épp a kisvállalkozások adókedvezménye.
Közvetve persze minden mindennel összefügg, hiszen az oktatásra, járműipari beruházásokra, vállalkozói ösztönzésre szánt pénzt másra, például nyugdíjemelésre is lehetne fordítani. Ahogy a büdzséből a megmaradást szolgáló határon túli célok is megvalósulhatnak – amelyek már közvetlen hatással lehetnek egy székelyudvarhelyi lakos életére.
Itt jön képbe az az érv, hogy a külhoniaknak nincs joguk a jól bevált lélegeztetőgép-egyenérték mintájára számításokat végezni, hiszen nem adóznak Magyarországon. De akkor a végleg Londonba szakadt magyaroktól is megvonhatnánk a szavazati jogot, hiszen ők sem adóznak nálunk. Sőt, az itthon élő nyugdíjasok, hajléktalanok, munkaképtelen rokkantak, egyetemisták mind nulla forint jövedelemadót fizetnek. Ők többnyire ugyanúgy csak közvetett adókkal járulnak hozzá a költségvetéshez, mint a Magyarországon tartózkodó külhoniak. Igaz, egy nyugdíjas valószínűleg több adóbevételt termel az államnak, mint egy ide látogató székelyudvarhelyi, de meglehet, hogy kevesebbet, mint egy angol turista a bulinegyedben.
Gyakori érv még, hogy a Fidesz megvásárolja a külhoniak szavazatát, és különféle trükkökkel igyekszik mozgósítani. De ez korántsem határon túli probléma: a politikusok ígérgetnek, osztogatnak, lekenyereznek, trükkök százait is bevetik. Olyat is hallottunk, hogy hazudnak reggel, éjjel meg este.
###HIRDETES###
Tény, hogy nem tökéletes a rendszer, igazságtalan, hogy Oxfordban egy nagyváradi magyarnak egyszerűbb a szavazás, mint budapesti társának. De nem uszítani kellene a külhoniak ellen – felrúgva a húsz év alatt elért nemzeti minimumot –, hanem beszállni a versenybe a voksaikért. Lehetetlen? Ma a Fidesz-tábor egyik legfontosabb pillérét adják az idősek, pedig 2002-ben a szocialisták még a 19 ezer forintos nyugdíjígérettel nyerték meg a választást. Azt Gyurcsányék 2004, 2010 – és a mostani kampány – miatt csak maguknak köszönhetik, hogy lényegesen nehezebb a helyzetük.
