Eljött az ihletett pillanat, hogy – a jövőbeli koalíciókötés képességét nem elvitatva a kereszténydemokratáktól – a CDU végre magába nézzen, mivé is vált. Hogy a merkeli értelemben lassú, de folyamatos középre nyitással és a szocdem értékek felfalásával, az uniós vezérszerepbe belemerevedve végül is mit képviselnek ma a párt alsó-felső szintjén dolgozók, bevándorlási krízisen túl, lázadás évén innen. Az a napnál világosabb, hogy az SPD-vel bajok vannak, húszszázalékos választási eredményük történelmi bukás, szépen be is jelentették, hogy nem koalícióznak. A CDU-nak viszont az a tragédiája, hogy nincs ki vagy mi ellen ellenzékbe vonulnia, hogy rendezze sorait, jelenlegi súlyánál fogva még túl nagy ahhoz, hogy átengedje a kormányrudat. De a terep szűkül, ezt már csak egy tavaszi megismételt választás – ahogy Merkel tegnap utalt is rá – vagy egy kisebbségi kormányzás tisztázhatja. Mert akkor kiderülne, van-e válasza a CDU Merkelen túli világának, vagyis az új generációnak a hogyan továbbra, vagy nincs, és akkor ideje visszahúzódni a csigaházba, és elgondolkodni, mit tartalmazzon a németnek lenni a XXI. században. Végül pedig: az nevet, aki utoljára nevet, vagyis ott bujkál a félhomályban az elmúlt években a legtöbb tartományi parlamentbe és a szövetségi törvényhozásba is beszavazott Alternatíva Németországnak (AfD), amely csendben az ország harmadik legnagyobb politikai erejévé vált.
Egyértelmű, hogy Németország megtorpanása Európának és Magyarországnak is hátrányos, mert esetünkben nem igaz a tétel, hogy minél rosszabb a másiknak, annál jobb nekünk. Egy biztos, a kiszámíthatóságnak lőttek: a kisebbségi kormányzás és egy előre hozott választás sem jelent túl sok jót. Itt és most csak annak lehet örülni, hogy egy eleve életképtelen koalíció nem is jött létre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!