Bár a politikai pártok többsége még tagadja, már javában folyik a választási kampány. Megy a tolvajozás, a másik fél erkölcsi tönkretétele, az ígérgetés. És a gyűlölködés, amit sikerült mindennapjaink részévé tenniük politikai vezetőinknek. Zajlik a plakátháború. Mindennapos a másik fél mondanivalójának kifordítása, lefestése. Már csak egy dolog hiányzik: kampánydal.
Ám mielőtt politikusaink kiválasztják a legmegfelelőbbet, nem árt végiggondolniuk, mi vár azokra, akik úgy érzik, nekik mindent szabad, rájuk a törvények nem vonatkoznak. Nem is olyan régen hatszázezer új-zélandi dollár (109 millió forint) kártérítésre ítélte egy bíróság az Új-zélandi Nemzeti Pártot, amely jogtalanul használta fel még 2014-es kampányában Eminem Lose Yourself című dalát. Idén nyáron Luis Fonsi és Daddy Yankee is tiltakozott, miután Despacito című számukat politikai célokra használták fel Venezuelában. A szavazásra buzdító feldolgozással Nicolas Maduro elnök próbálta motiválni a választókat.
Nálunk, Magyarországon a rendszerváltás óta nem múlhatott el választás kampánydal nélkül. Nem véletlen mindez, hiszen egy fülbemászó dallam segítségével sokkal könnyebb eljuttatni az ígéreteket a választókhoz, egy-egy jól vagy rosszul kiválasztott dallal bizony súlyos százalékokat lehet nyerni vagy veszíteni. És ennek is a mostani vezető kormánypárt vetette el a magvát, hiszen annak idején, még 1990-ben a Roxette Listen to Your Heart című slágere nemcsak pártdallá változott – és azóta is a Fideszhez kötik –, hanem az akkor még liberális köntösben tetszelgő ifjú demokratákat várakozásukon felüli képviselői helyhez juttatta a rendszerváltást követő első Országgyűlésben. Persze nagyon is jellemző módon Per Gessle és Marie Fredriksson semmit nem tudott arról, hogy távol hazájuktól, egy kis közép-európai államban nemcsak a szerzeményük, de ők maguk is politikai kampányfigurákká váltak.
A példa azonban ragadós volt, ám 1994-ben inkább hazai szerzőktől vett, megrendelt dalokkal kampányoltak a pártok. Az SZDSZ a magyar népdal szárnyain próbált szárnyalni (Szabad élet, szabad madár konstrukcióban a Hidegen fújnak a szelek Koncz Zsuzsa tolmácsolásában), míg a Fidesz – ezúttal szakítva a bevált hagyománnyal – az Igazi dallal próbálkozott, amelynek fő mondanivalója az volt: „Győz majd az igazság, narancsliget lesz Magyarország.” Majd jött a 2002-es önkormányzati választás, és vele a nagy újítás, hiszen az SZDSZ ezúttal nemcsak elkészíttette a „Budapestnek Demszky kell!” nótát, hanem már CD-n is osztogatta a voksolás előtti hetekben. Bejött, hiszen a fülkék magányában is kiderült, Budapestnek Demszky kellett. Akkor.
Természetesen a szocik sem maradhatnak le a kampánydalok slágerlistájáról. 2006-ban megszületett az Igen, igen, ami valóban fülbemászó és könnyen énekelhető volt. Igaz, több paródia készült róla, mint az összes többi kampánydalról összesen. 2006 a Fidesznél sem mondható a nagy alkotás évének: Demjén Ferenc dalára, A föld könnyeire már szinte senki nem emlékszik. A kampánydalok nagy bukásai szintén a baloldalhoz köthetők, hiszen 2010-ben, amikor Schmuck Andor dala, az Ez a mi városunk, elérhetővé vált, minden értelmes ember kijelentette, ennél nincs lejjebb. Pedig volt, amikor a Kormányváltók Szövetsége 2014-ben végleg leamortizálta Máté Péter Hazám című dalát.
A jövő tavasszal sorra kerülő választás kampánydalai még nem ismertek. Ám abban biztosak lehetünk, hogy a legtöbb párt abszolút hiteltelen lenne a Piramis Becsület című dalával, de vélhetően sokan énekelnék a jelenlegi kormány tagjainak a Beatrice örökzöldjét, miszerint: „Azok a boldog szép napok, ég veled! Te nem tudod, milyen jó nélküled.”
A választás közeleg, és ahogy a Republic is megénekelte már, jó lenne szeretni valakit valamiért. Csak nagyon nehéz ebben a mostani, gyűlölettől átitatott világban.